Sok kérdést kapunk az úgynevezett tandem szoptatásról. Itt most olvashattok róla és terveim szerint az újság következő számában is. Várjuk kérdéseiteket, élményeiteket. Írjatok!
A kórházból hazatérve elkeseredett és aggódó voltam, ezért rögtön felhívtam La Leche Liga vezetőmet. A babám tíz héttel korábban született, a súlya 1049 gramm volt. Már a várandós időszakban nagyon készültem a szoptatásra és vártam a különleges közelséget, melyet a szoptatás biztosít.
Tudatában voltam, hogy gyermekeim közötti kis korkülönbséggel nem lesz egyszerű az élet, de sohasem gondoltam arra, hogy ez számukra is nehéz lehet. Három gyermekem négy- és kétéves, illetve héthónapos. Nagyon nehezen sikerül mndhármuk igényeit kielégítenem. A két idősebb nagyon elfogadóan viselkedik a legkisebbel és úgy tűnik, megértik, hogy neki többet van szüksége rám. De azt hiszem, kezd elegük lenni. Ha "odafigyelésből" a kisujjamat adom, a karomat akarják. Mindez érzelmileg kimerítő. A nap folyamán valamikor időt kell szakítanom a háztartásra, mosásra, főzésre is, hiszen mindnyájunknak szüksége van tiszta edényekre, ennivalóra és ruhára!
Négy gyerekem van: Mikael hét éves, Jim öt éves, Andréa három éves és még mindig szoptatom, Rey-Jean hét hónapos és természetesen anyatejjel táplálom. Azt tapasztalom, hogy családunkban mindenki könnyen ad és könnyen fogad szeretetet.
Engedjétek meg, hogy meséljek arról az élményről, ami bárkivel megtörténhet aki várandóssága alatt nem választja el a gyermekét! Ez a tandem szopi és részemről nem kellett hozzá más, csak merészség és türelem.
Két csodálatos kisgyermek mamája vagyok, akik életem napjait édesítík meg : Thomas három és fél éves, Julie másfél éves. A tandem szoptatással kapcsolatos élményeimről írok, mely mindmáig az életemet meghatározó egyik legszebb élményem a szoptatással kapcsolatban, és megpróbálom átadni a tapasztalataimat más mamáknak.
Egy olasz közleményben 594 idült fekélyes vastagbélgyulladásban és 225 Chron betegségben /az előzőnek egy kiterjedtebb változata - a fordító megjegyzése/ szenvedő beteget vizsgáltak fogamzásgátló szedése, dohányzás és anyatejes táplálás ezen betegségekre való befolyásoló hatásának megállapítása céljából. Arra a következtetésre jutottak, hogy az anyatejes táplálás mellőzése fokozott kockázattal jár a krónikus vastagbélgyulladás kialakulása szempontjából, és ugyanaz vonatkozik a nők Chron betegségének legnagyobb hányadára. Az említett betegségek jelentős mértékben fenyegetik azokat, akiket csecsemő korukban nem szoptattak.
Epidemol 1998,27:397-404.