Hogyan szoptathatjuk meg a kisbabát nyilvános helyen anélkül, hogy azt észre lehessen venni, vagy zavaró legyen?
A legfontosabb, hogy nyugodtak és magabiztosak legyünk. A babának joga van enni ugyanúgy, mint másoknak, és ez természetes folyamat. Így a kisbaba is nyugodtabb, könnyebben szopik. Nézzünk körbe mosolyogva, barátságosan! Szoptatás közben ne süssük le a szemünket, ne csak a babát figyeljük mereven, mivel az emberek követik a tekintetünket, így csak felhívjuk a figyelmet!
1992 szeptemberében született meg lányunk, Lena. Már a kezdetek kezdetén nyugodt gyerek volt, aki sokat és hosszan aludt. Amikor felébredt, és megszoptattam, az etetések csak nagyon rövidek voltak, és már újból el is aludt. Nem tartott sokáig, és már alig lehetett őt felébreszteni. A mellemen csak cuclizott, hogy újból elaludjon.
Öt hét után nem hízott semmit. Beszereztem egy tejszívó pumpát, és éppen hogy csak 20 grammot sikerült a két mellemből leszívni.
Amikor gyermekeink nyolc, három évesek, valamint a legkisebb négy és fél hónapos volt, Ausztráliából Nagy-Britanniába mentünk velük egy három hónapos körutazásra - ez volt a mi nagy kalandunk.
Gyermekekkel utazni kemény munka, éppen olyan mozgalmas dolgok történnek, mint otthon. Azok az örömök, amelyeket az új helyek és emberek adnak, és a gyermekek új tapasztalatok általi elragadtatása mindazonáltal segítenek a nehéz napok elfeledtetésében.