Olvasósarok

Nem eszik a gyerekem!

Előszó

„Három éves lehettem, a kisöcsém 2 körül. Egyik délután egy nagynéném vigyázott ránk, aki különben kedves volt velünk. Az öcsémnek egy egész banánt kellett volna ennie uzsonnára, de nem akart enni. A nagynéném az ölébe vette, befogta az orrát, és amikor kinyittotta a száját, hogy levegőt vegyen, betett egy darab banánt. Így az öcsém kétségbeesett tiltakozása, szabadulási kísérletei ellenére elfogyott az egész. Én ezt kegyetlenségnek éreztem, és nem értettem az okát. Hiszen enne, ha éhes lenne! Ha nem kér, nem éhes.”
dr. Pilar Serrano, endokrinológus és táplálkozási szakértő

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

A szerzőpáros útmutatót ad a szülőknek, hogyan beszéljenek úgy, hogy gyermekük meghallja, és hogyan váljanak jó hallgatósággá számukra. Sok életszerű példával, helyzetgyakorlattal, gyakorlati tanáccsal, összefoglaló rajzokkal teszik jól használhatóvá a könyvet.

Lehoczki Gabriella, Nemeshanyi Zsuzsanna, Rajnai Gitta, Wessely Márta: Hurrá, ikrek

Ikrek édesanyjának lenni különleges kitüntetést és egyben különlegesen sok feladatot is jelent. Sajátos ikres kérdések, problémák merülnek fel, melyekre az "egyes" babák anyukái sokszor nem is tudják a választ.

Margot Sunderland - Okosan nevelni tudni kell

A címe alapján egész más típusú könyvre számítottam, de kellemesen csalódtam.

A szerző célja, hogy ráirányítsa a figyemet: a szülői gondoskodás módja befolyásolja a gyermek agyában végbemenő idegrendszeri, kémiai folyamatokat; valamint arra mutat rá, hogy a különböző gyermekkori viselkedések mögött milyen agyi működések állnak. Kicsit élettan-szagú könyv, de olvasmányos formában.

Az alábbiakban szeretnék kiemelni néhány gondolatot, ami különösen megragadta a figyelmemet.

Tartalom átvétel