Kedves Dóra, mesélj magadról, a családodról!

Rákosi Dóra vagyok, 40 éves, Fóton lakunk hatan: Luca 8 éves, Soma 5,5 éves , Bojta 3,5 éves, Rozi 8 hónapos. Férjem egy építőipari programokat forgalmazó cégnél dolgozik. Néhány éve költöztünk ide a belvárosból, most egy tó közelében lakunk, szemben egy kis hegy, még mindig olyan érzés itt lakni, mintha nyaralnánk.

Mivel foglalkoztál mielőtt megszülettek a gyerekeitek?

Gyógytornászként dolgoztam kórházban, főleg sportolókkal, a műtét utáni rehabilitációjukban is segítettem őket.

Nem hiányzik – e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Nem hiányzik, nagyon jól érzem magam itthon a gyerekekkel. Születésük előtt nem tudtam elképzelni, hogy munka nélkül is remekül érezzem magam – Lucával 3 hónapos korától dolgozni akartam pár órát a kórházban – de most nagyon jó, hogy együtt lehetünk egész nap.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szoptatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segítséget?

Lucával az első hetekben voltak gyarapodási gondok – a védőnő tápszert javasolt a próbaszopás után – Ibolyára találtam rá az interneten, ellátogatott hozzánk és segített – például, hogy a cumit hagyjuk el és bármikor nyugodtan tegyem mellre Lucát, ne várjak 2 órát szopik közt. Látványos volt, hogy már egy hét múlva jelentős eredménye volt a korlátozás nélküli szopiknak, ami a számokat illeti. Mi pedig sokkal nyugodtabbak lettünk.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek majd, hogy könnyebben beleéld magad más anyák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Az érdekes, mennyire mások a testvérek, máshogy szopiznak, más ritmusban, máshogy gyarapodnak, …. Luca sokszor szopizott, bármikor elfogadta , Soma és Bojta az elején csak „enni „ szerettek, cummogni nem nagyon, sőt Bojta el sem aludt cicin, ami meglepetés volt. Rozi pedig csak függőlegesben aludt az első hónapban-éjjel is.
Aztán az éjjeli elalvás-alvás – illetve nemalvás – témában is nagyon megértő tudok lenni, Bojta elég felületesen alszik éjjel is. A nagyobbak nem keltek ennyiszer és nem maradtak ébren. A tehéntej-és tojásdiéta jelentősen javított a helyzeten.
Legújabb tapasztalatom pedig a tandemszopival kapcsolatos, hogyan találjunk mindenki számára kényelmes helyzetet.

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

Már a barátnőmtől kaptam füzeteket a szülés előtt, elolvastam, oda-vissza, aztán Lucával otthon megint többször. Mikor Iboly kijött és segített, akkor éreztem, hogy milyen sokat számít a személyes segítség.

Mikor érezted igazán azt, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal? Miután viszonylag egyszerű és gyors sikerélményünk volt, ekkor gondoltam, hogy ha ez ilyen egyszerű és közben jó érzés, másokkal is megosztanám ezt.

Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

Bianca csoportjába is elkezdtünk járni, nagyon jó hangulatú találkozókon vettünk részt, mindig jól feltöltekeztem a következő hetekre. Végül Soma születése előtt kezdtem el a képzést. 2007-ben akkreditáltak.

Tervezed, hogy baba-mama csoportot indítasz?

Családias csoporttalálkozókat tartunk itt Fóton, jó időben a kertben beszélgetünk, a gyerekek nagy örömére.

Milyen jókívánságod van az LLL Magyarország Egyesületnek a születésnapjára?

Azt kívánom, hogy minél több édesanya hallgasson az ösztöneire, bízzon magában és a döntéseiben.