Szeparáció

A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának meg kell tanulnia szorongását egyedül kezelni, segítség nélkül. Azt gondolják, ezzel hozzászoktatják a való világban előforduló kihívásokhoz. A kutatások azonban azt mutatják, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget.

A csecsemők már életük első napjától fogva felismerik édesanyjukat, előnyben részesítik őt más személyekkel szemben, felismerik a hangját és illatát. A kisbabák természetükből fakadóan rendkívüli módon kötődnek elsődleges gondozójukhoz (aki általában az édesanya). A csecsemő és gondozójának fizikai közelsége, együttléte a kisbaba, később pedig a kisgyermek érzelmi biztonságának legfontosabb forrása. A szülők közelsége biztosítja számára a biztonságot, védelmet, valamint a segítséget és a megnyugvást.

A csecsemők több fejlődési szakaszon mennek keresztül, folyamatosan növekednek és formálódnak gyermekkortól egészen a felnőttkorig, a teljes érettségig. Ha az a cél, hogy a gyermek képességeit a lehető legjobban kiteljesítse, akkor minden fejlődési szakaszban érzékeny figyelemmel szükséges reagálni az adott életkorra jellemző, egyedi igényeire. Az életkoronként változó igények jól nyomon követhetőek a szeparációval kapcsolatban is.

Az első életév még azzal telik, hogy a kisbaba gondozója valóban betöltse a gyermek szemében a Bowlby-féle biztos bázis szerepét. Az a személy nyújt biztos bázist, aki egyszerre lesz a kisbaba számára a megnyugvás és a bizalom legfőbb forrása. A mindennapi élet történései azok, melyek során kialakulhat a bizalom a kisbabában azzal kapcsolatban, hogy kap támogatást és segítséget, ha szüksége van rá. A kisbaba ezáltal talál magának biztos bázist, és ennek birtokában képes felfedezni maga körül a világot, tanulni és tapasztalatokat gyűjteni.

Ezzel kapcsolódik össze a gyermek fejlődő kötődési rendszere. A gondozójával kapcsolatos tapasztalatok során a kisbabában kialakul a képesség, hogy más személyekkel kapcsolatot alakítson ki és ápoljon. Ez az első kapcsolat tanítja meg a más emberek iránti fogékonyságra és a szeretetre. Valamikor a hatodik és a tizenkettedik hónap között számos kisbaba tiltakozik, ha a gondozója távozik. Ez a jelenség tükrözi a baba kötődési rendszerének érését, amit közismertebben szeparációs szorongásnak neveznek. Noha nehéz lehet a jelenség megértése, elfogadása, és fárasztó a kezelése - főleg olyan kisbabáknál, akik korábban hasonló helyzetben nyugodtan viselkedtek -, mindez természetes és pozitív. Azt jelzi, hogy a baba nagyra értékeli ezt az elsődleges kapcsolatot, és nem szeretné, ha ez a kapcsolat megszakadna.

A legtöbb kisgyermek a szorongás jeleit mutatja, ha elválasztják elsődleges gondozójától. Még a látszólag független kisbabáknak is, akik ilyenkor nem tiltakoznak, alapvetően szükségük van egy ismerős felnőtt jelenlétére, aki megnyugtatja őket, ő jelenti érzelmi biztonságuk alapkövét. Függetlenül attól, hogy egy kisbaba szorongóvá válik-e a szeparációt követően, a szeparáció okozta fájdalom, és a közelség iránti igény kudarca jelentős. A kutatások azt mutatják, hogy a lelki fájdalom épp annyira erőteljes – és az agy azonos módon regisztrálja -, mint a fizikai. A legtöbb szülő nem szívesen okoz fizikai fájdalmat gyermekének, miközben előfordul, hogy neveltetésük vagy kulturális értékeik miatt tévesen úgy gondolják, hogy ez a fajta érzelmi reakció jelentéktelen a gyermek számára. Tulajdonképpen az elviselhető és a káros stressz hatása közötti legfőbb különbség abban áll, hogy jelen van-e egy érzékeny és fogékony gondozó, aki segít megküzdeni a stressz forrásával.

A gondozóhoz való közelség, a testkontaktus stabilizálja az érzelmeket, a stresszhelyzetek kezelhetőbbekké válnak: a kisbaba oxigénszintje, bőrének hőmérséklete emelkedik, a sírás csökken. Mindez azért történik, mert a kötődő kapcsolat, valamint az a mód, ahogyan a gondozó foglalkozik a babával - szabályozza a gyermek világát. Másképpen fogalmazva, a babák és kisgyermekek úgy tudnak szembenézni életük kihívásaival, hogy szerető gondozójuk segítségére támaszkodnak. Ennek eredményeképpen a babák és a kisgyermekek akkor tapasztalnak stresszhelyzetet, amikor elválasztják őket gondozójuktól.

A stressz kezelésében a gondozóval szembeni ezen függőség az idő múlásával csökken. Egy csecsemő viszont még nem boldogul gondozója szabályozó tevékenysége nélkül. A baba lelki és érzelmi egészsége függ ettől. Idővel majd annak megtapasztalása, ahogyan gondozója segít neki visszatérni egy nyugodt és biztonságos állapotba (tulajdonképpen ennek a szabályozásnak a tapasztalata) eszközöket ad a gyermeknek ahhoz, hogy részben önállóan is meg tudja oldani a hasonló helyzeteket. Totyogó korban már bővíti ezen eszközök, készségek és képességek tárházát. Még mindig szüksége van egy felnőtt gondozóra, aki vigyáz rá, de egyre jobban képes saját maga kezelni a fizikai és érzelmi problémákat, és csak akkor tér vissza segítségért és védelemért, ha a kihívások nyomasztóvá válnak számára. Képes arra, hogy új képességeit alkalmazza, úgy irányítva a zavaró helyzeteket, ahogyan azt a gondozójával korábban tapasztalta. Ezért létfontosságúak az első életévben megélt tapasztalatok a válaszkész és megnyugvást adó gondozásról, hiszen mindezek életre szóló alapot képeznek az egészséges önszabályozás fejlődéséhez.

Természetesen a legtöbb szülő nem képes a nap 24 óráját, és az év 365 napját a gyermekével tölteni, s még az olyan pillanatnyi különválások is, mint amikor az anyuka kimegy a mosdóba, okozhatnak tiltakozást a kisgyermek részéről. Néhány esetben az elválás nem kerülhető el, és minden családban más körülmények között kell megtalálni a számukra legjobb megoldást. Ami igazán fontos, az a gyermek által befogadott üzenet és tapasztalat állandósága. Minél fiatalabb a kisgyermek, annál fontosabb egy, a gyermekre ráhangolódó gondozó állandó jelenléte.

Napjaink társadalmában a legtöbb ember otthona és munkahelye különválik és nagyon sok felnőtt, társas közeg nem gyermekbarát. Ha ehhez még hozzáadjuk a függetlenséget, önállóságot mint kulturális preferenciát, a szülők gyakran érezhetnek késztetést, hogy gyermeküket túl korán hozzák olyan helyzetbe, amelyben a szeparációval meg kell birkózniuk. A felnőttek egy része úgy véli, egy kisbabának saját magának kell megtanulni szorongását kezelni, segítség nélkül, hogy elég erőssé váljon ehhez a világhoz. A kutatások kimutatták, hogy pont az ellenkezője igaz. Az érzékeny és odafigyelő kapcsolatok alakítják ki a kisgyermekben az igazi függetlenséget. A jelen társadalmában a szülőknek gyakran komoly áldozatokat kell hozniuk, hogy kielégítsék gyermekeik közelségigényét. Ám ha ez sikerül, az kedvezően hat a kisgyermek azonnali biztonságérzetére és hosszú távú fejlődésére is.

Forrás: Lauren Porter - Kate Dent Rennie: Separations. Centre for Attachment

Fordította: Birta-Székely Noémi, Phd, Erdély, e-mail: bszekelynoemi@yahoo.co.uk

témák: