Hordozni és hordva lenni

Mielőtt első gyermekem megszületett, sok könyvet elolvastam a gyereknevelésről. Ekkor bukkantam rá a hordozókendő alkalmazására. Fellelkesülve azoktól az előnyöktől, amelyeket benne láttam, úgy határoztam, nem veszünk babakocsit, de még kiságyat sem, hanem a gyermekünket főleg a kendőben hordozzuk. Korábban olvastam természeti népekről, akik gyermekeiket több éven át kendőben hordják, miközben végzik a munkájukat. Mivel úgy gondoltam, hogy a mindennapi munkámat (parasztházban lakunk nagy veteményeskerttel és sok állattal) hátamon a gyerekkel jól el tudom végezni, ki akartam próbálni.

Irina kezdettől fogva nagyon jól érezte magát a kendőben. Amikor mozogtam és különböző munkákat végeztem, nyugodtan aludt, vagy figyelmesen szemlélt mindent maga körül. Ám nem csak a gyermekem érezte magát jól. Én is örültem, hogy Irinát egész idő alatt a testemen érezhettem, és egyidejűleg elvégezhettem a házi és a kerti munkát, elláthattam az állatokat. A szülés utáni első időszakban szinte mindig hordoztam, kivéve, ha szopott, valaki más hordta, vagy a karomban aludt. Ily módon kielégülhettek Irina testi kontaktus, ritmus és külső ingerek iránti igényei is, és az én igényeim is, hogy megszokott munkáimat végezhettem, és látogatásokat, kirándulásokat tehettem pl. lovas kocsin. Irina mindenütt otthon érezte magát, és mindenütt egyformán jól aludt, ameddig a kendőben volt. Ha nem aludt, csak akkor volt elégedett, ha mozogtam. Amikor az íróasztalnál ültem, vagy könyvet akartam olvasni, ordítani kezdett, miközben nyugodt volt, ha az istállóból hordtam ki a trágyát vagy a kertben gyomláltam. Mivel túlnyomórészt olyan tevékenységeket végeztem, amelyek mozgással jártak, a kendő mindkettőnk számára az ideális megoldást jelentette.

Természetesen újra meg újra voltak olyan időszakok, amikor egy nyugodtan a kiságyában vagy a babakocsijában alvó gyerek után vágyakoztam. Például, ha Irinával a hátamon, zuhogó esőben csigákra vadásztam a kertben, vagy ha szénagyűjtés közben izzadságpatakok folytak le a hátamon. Ám a jó időszakok voltak túlsúlyban, és még ma is élvezem a két éves Irinát hordani.

Hátkárosodást egyébként nem szereztem, hanem a hátam jól megizmosodott, és Irina, sok ember félelmének dacára, megtanult néhány órát egyedül az ágyban aludni. Ám még mindig rendszeresen a kendőben van, ha fáradt vagy vigaszra van szüksége. Én élvezem azt a lehetőséget, hogy egy kis szunyókálásra magamra köthetem, vagy ha úton vagyunk a hátamra vehetem.

Gyakran más emberek is hordták Irinát, és tehermentesítettek engem. A kendő lehetőséget nyújtott nekik arra, hogy kapcsolatot teremtsenek Irinával. Gyakran hordta Irinát a férjem, de a nagyszülők is, a keresztanyja, nagynénik, sőt még fiatalok is. Egy alkalommal, amikor Irina kb. hat hónapos volt, esti tanfolyamra jártam a városba. Mivel nem akartam Irinát otthon hagyni, ám a tanfolyamon is zavart, ajánlkozott két tizenhat éves srác, hogy ez idő alatt vigyáznak Irinára. A városban kószáltak, Irinával a hátukon, és kólát iszogattak.

Nem volt szükségem babakocsira és kiságyra, és még ma is kendőben hordom Irinát, ahelyett hogy babakocsiban tolnám. Szeretném mindenkinek ajánlani a kendőt, ám nem hiszem, hogy csak ilyen kizárólagos módon lehet használni, mint ahogyan én teszem. Irina, a férjem és én jól érezzük magunkat közben, hogy ilyen sokat hordjuk gyermekünket a kendőben. A hordozás illeszkedik a munkámhoz, személyiségünkhöz, baráti körünkhöz. Mások talán szeretnék a gyermeket egy bizonyos időre a babakocsiba vagy a kiságyba tenni, talán csak az anya szeretne hordozni, vagy csak az apa vagy más személy. Mindenkinek, aki hordoz, vagy akit hordoznak, kívánok kellemes órákat a kendővel.

Karin Lager, Svájc-Stadel

Fordította : Mészáros Csilla

A fordítás a BuLLLetin 1997/6. száma alapján készült

HírLLLevél: 

témák: