A hordozókendőhöz vezető hosszú út

Három gyermekre volt "szükségünk" ahhoz, hogy felfedezzük a hordozókendőt. Az első két gyermeknél volt ugyan egy babahordó zsákunk (snugli), de nem sokat használtuk. Valahogy az volt a benyomásom, hogy túl szűk a babának, vagy túlságosan melege van ebben a zsákban.

Amikor Noémi megszületett, a testvérei 11 és 3 évesek voltak. Noémi nagyon eleven gyerek volt, kevés alvásra volt szüksége, és tulajdonképpen állandóan velem akart lenni. Csak ekkor volt elégedett. Napközben sohasem aludt el a kiságyában néhány órára úgy, mint a testvérei bébikorukban tették. Szép lassan minden kicsúszott a kezem közül. Karomon a gyerekkel nem sok mindent tudtam megcsinálni!

Elsőként a babahordó zsákkal próbálkoztam - nem sok sikerrel. Noémi úgy sírt, mint akit nyársra húztak, amikor a zsákba beletettem. Szemmel láthatóan nem tetszett neki a szűkös hely és a szituáció. Tehát továbbra is sokat hordtam karon. Amikor aztán néhány hónapos lett, arra a mentőötletre jutottam, hogy a snuglival a hátamra kötöm. S láss csodát: Noémi elégedett volt, és én végre ismét valamivel szabadabban mozoghattam.

Ebben az időben még nem sokat gondolkoztam a gyerekhordáson. Ez megváltozott, amikor belekezdtem az LLL szoptatási tanácsadói képzésébe. Különböző könyveket olvastam a témáról, és nagyon lelkes voltam. Egyszeriben rádöbbentem, milyen kielégítő számomra, hogy gyermekemet hordhatom. Nemcsak a gyermek melegség és védettség iránti szükségleteit elégítette ki, hanem a gondolataim is szabadabbá lettek. Nem kellett a gyermek miatt aggódnom, hiszen mindig velem volt. És Noémi, aki továbbra is nagyon éber volt, így nagyon jól megélhette a környezetét védett megfigyelő helyéről és a velem való testi kapcsolat által "földelve".

Ez egy ideig jól ment így, míg Noémi kb. egy éves nem lett. A babahordó zsák most egyszerűen kicsi lett. Más nőktől már ismertem a hordozókendőt, sőt én magam is vettem egyet, ám ekkor még alig használtam, mivel a megkötésével nem boldogultam. Féltem, hogy a gyerek kiesik belőle, különösen a háton való hordozásnál. A csípőn való hordást nem találtam kényelmesnek, a gyereket nem éreztem eléggé védve (pl. főzésnél), és "féloldalasnak" éreztem magam, ehhez jött még, hogy valójában így csak az egyik karomat tudtam használni.

Szerencsére éppen ebben az időben hívtak meg egy szoptatási találkozóra. A szoptatási tanácsadó ezen a délutánon megmutatta egy jelenlévő anyának, hogyan kell a gyermeket a hordozókendővel a hátra felkötni. Odafigyeltem, és azután otthon kipróbáltam a férjemmel. Sikerült, és ez egészen új érzést jelentett : a gyermek valóban a hátamon volt, köztes kendő nélkül, szilárdan a testemre kötve. Ha Noémi elaludt, már nem jelentett problémát, a kendővel le tudtam tenni és hagyhattam tovább aludni. Sokáig már csak a hordozókendőben altattuk. Akár látogatóban voltunk, akár utaztunk, szopás után mindig a hordozókendőben aludt el. A hordozókendő elalvási rituáléjává vált.

Noémi ma három éves, és a hordozókendőt mintegy hat hónapja már nem használjuk. Visszatekintve azt kell mondanom, hogy a hordozókendővel csak jó tapasztalatokat szereztünk. Ez a legegyszerűbb, legpraktikusabb és legtermészetesebb segédeszköz, amelyet egy várandós anyának ajándékozhatunk.

Maya Jean-Mairet, Svájc-Solothurn

Fordította: Mészáros Csilla

A fordítás a BuLLLetin 1997/6. száma alapján készült

HírLLLevél: 

témák: