Kell egy apa!

Az LLL-ben gyakran hangsúlyozzuk, mennyire fontos és ugyanakkor mennyire különböző az apa és az anya gyermekhez való viszonya. Ez nemrég vált számomra egyértelművé, amikor elolvastam az unokaöcséim, Mike és LeRoy leveleit, amelyeket a férjemnek, Glennek írtak.

Mike és LeRoy testvérek. Az apjuk szívinfarktusban meghalt, amikor ők még csak 8 és 10 évesek voltak. Bár a nővérem, Donna igyekezett gondoskodni róluk, amilyen jól csak tudott, nekik erős igényük volt egy férfimintaképre és valakire, akit apjuknak tekinthettek.

Nekünk akkor nem volt gyermekünk, és minden második nyáron meghívtuk a fiúkat magunkhoz. Minthogy én tanár voltam és a nyaraim szabadok voltak, Glenn pedig laza időbeosztású magánvállalkozó, mindkettejükkel külön-külön tudtunk foglalkozni. Glenn bevonta őket a munkájába és sok olyan dologba, amit apák és fiaik rendszerint együtt csinálnak. Mivel mi akkor még nem voltunk szülők, ez teljesen új volt számunkra. Sohasem tudtuk igazán, hogy ezek az események és nyarak pótolhattak-e valamit abból az űrből, amit az apjuk elvesztése hagyott. A gyerekek nem mindig mondják el a szüleiknek vagy általában a felnőtteknek, hogy mit éreznek. Amit teszünk, annak hatása lehet, hogy nem érvényesül azonnal, hanem csak sok évvel később. Mike és LeRoy most 21 és 23 évesek. Mike a Tengerészgyalogságnál, LeRoy a hadseregben szolgál. LeRoy felesége, Sarah a napokban várja második gyermeküket. Mind a két fiatalember Szaúd-Arábiában állomásozott, amikor a levelet írták a férjemnek.

Ahogy gondosan fogalmazott leveleiket olvastam, sírtam. A könnyeim a hála és az öröm könnyei a csodáért, hogy Mike és LeRoy olyan emberekké váltak, akik másokkal is törődnek.

Mike és LeRoy említi azokat az időket, amikor Glenn léte olyan mássá tette az életüket, azokat az időket, amikor visszaemlékeztek szavaira és példájára, amikor arra gondoltak : "Mit tenne ebben a helyzetben Glenn bácsi?". Amire leginkább emlékeznek az, hogy önmagát adta nekik. Beszélgetett velük. Nyíltan elismerte a hibáit, hogy mit tanult belőlük, és hogyan dolgozott azért, hogy jobb férj és jobb apa váljon belőle. Azután is, hogy saját gyerekeink lettek, Glenn továbbra is bevonta az unokaöccseit a tevékenységeibe.

Glenn sohasem mutatta, hogy tökéletes lenne, aki nem követ el hibákat. Őszinte volt hozzájuk. Nemrégen egy szemináriumon az előadó azt nyilatkozta, hogy úgy tisztelhetünk valakit, ha őszinték vagyunk és nem vagyunk képmutatóak, hanem magunkat adjuk. Glenn tisztelte őket és ők tisztelték Glennt. A fiúk nyíltan és őszintén elmondták legbensőbb érzéseiket, azt, hogy mennyire szeretik, tisztelik és becsülik őt azért, amilyen szerepet betöltött az életükben.

A jövőt azáltal építjük, amit szülőként és felnőttként ma megteszünk. Ennek a jelentősége nem mérhető a megkeresett, vagy kapott pénz mennyiségével, sem a megszerzett diplomákkal. Ha egyáltalán mérhető, akkor azzal, ha valaki, talán évek múltán azt mondja majd: "Köszönöm, hogy ott voltál".

Lynette Quigley, Nevada

Fordította: Vargáné Balogh Katalin és Jánossy Monica

Megjelent a New Beginnings 1992. 1. számában

HírLLLevél: 

témák: