A szopási sztrájkról

Még fiam születése előtt elhatároztam, hogy mindenképpen szoptatni fogom őt, amilyen sokáig csak lehet. Csakhogy Bence a szülést annyira megszenvedte, hogy élete első három hetét kórházban kellett töltenie. Bár beengedtek hozzá, nem szoptathattam, merthogy az orvosok szerint ahhoz még túl gyenge volt. Így elkezdtem fejni, s a lefejt tejet cumisüvegből diktáltam bele. Amikor hazaengedték, a nővérkék még figyelmeztettek, hogy befelé forduló mellbimbóim miatt nem fog menni a szoptatás. Szerencsére nem lett igazuk, s itthon három nap alatt sikerült átállni a cumisüvegről a szopásra.

De a gondok ezzel még nem értek véget. A szakkönyvek és rokonok tanácsai alapján ugyanis előírás szerint, három óránként szoptattam, s nem tettem mellre akkor sem, amikor már láthatólag éhes volt, amennyiben még nem volt itt a következő szoptatás ideje. Ez Bence három hónapos koráig tartott, amikor is elkezdte visszautasítani a szopást. Inkább egész nap ordított, de nem volt hajlandó öt percnél tovább szopni, sőt sokszor el sem fogadta a felkínált mellbimbót. Ennek következtében a súlya nemhogy nőtt volna, de csökkenni kezdett. Pánikba estem, hiszen hat hónapos koráig csak szoptatni szerettem volna, mindenképpen el akartam kerülni a tápszert. Azonban azt sem hagyhattam, hogy egy ilyen pici baba sokáig fogyjon.

Tanácstalanságomban a La Leche Ligához fordultam. Telefonon a következő tanácsokat kaptam: mivel úgy tűnik, fiam szopási sztrájkba lépett, járjak túl az eszén - már akkor tegyem mellre, amikor még csak ébredezik, így nagyobb valószínűséggel elfogadja. Szoptassam sokkal sűrűbben, és minden alkalommal mindkét mellből, hogy több legyen a tej, s így meginduljon a hízás. Végül, próbáljak ki más szoptatási pózokat, így keltsem fel, ill. tartsam fenn az érdeklődését.

Megfogadtam a tanácsokat, s egy hét múlva már megállt a súlycsökkenés, nemsokára újra megfelelően gyarapodott Bence. De ami még fontosabb, elégedettebb, kevésbé nyűgös lett. Kialakult egy egyéni szopási ritmusunk és rítusunk, pl. rendszeresen két óránként evett, s nem tért vissza a három, sőt négyórás időközökre. A jobb mellből csak egy bizonyos pozícióban fogadta el a tejet: amikor a hónom alá dugtam, s elölről kapta be a mellbimbót. Visszaszokott az éjszakai szopásokra is, amelyekről azután csak nagyon sokára mondott le. Én mégsem bántam egyik változást sem, mert láttam, mennyivel elégedettebb, kiegyensúlyozottabb így, hogy az ő kívánsága szerint történik a szoptatás. Ráadásul én is megnyugodtam, mert láttam, hogy így sikerül az, amit célul tűztem ki magam elé, tudniillik az, hogy minél tovább szoptathassam gyermekemet. Később az elválasztás is fokozatosan történt, az ő igényei szerint, s így valamivel a második születésnapja után ő mondta ki a végső szót: többet nem szopok, mert már nagyfiú vagyok.

Csapó Stefánia

HírLLLevél: 

témák: