Legyen vége a babakocsizásnak!

A kis lábacskák pedig nem díszek, hanem járásra valók

„Ezt a kis csizmácskát kérjük!”- mondja Amelie anyukája az eladónak. Az apró lábbeli rózsaszín velúrból készült, meleg béléssel és praktikus cipzárral. A kislány ragyogó arccal, boldogan ugrál fel-le az üzletben.
„ Nos, indulhatunk!”
Süt a nap, hópelyhek táncolnak a hideg levegőben. De anyának sietnie kell, Amelie-t a babakocsiba dugja és szorosan beleköti. Kétoldalt bevásárlószatyrok himbálódznak.

régi babakocsi képe A kép nagyon is ismerős: sétálóutcákban és bevásárló-központokban, a piacon és a parkban – szülők tologatják már régóta járni tudó csemetéiket a babakocsiban. Milyen abszurd, hogy a szülők egyre sportosabbak lesznek: megveszik a legjobb joggert, ami igény szerint akár a kerékpár mögé is szerelhető, s mindeközben az eleven kétévest semmittevésre ítélik kocsijában. Gyakran látni négyéveseket is a kis kabriójukban. Egy anyuka pedig az internetes fórumon mesélte: „Az én két gyerekem még hatévesen is a kocsiban ül!“

A babakocsi ellustít

Ilyen körülmények között nem csoda, ha orvosok, óvónők és tanárok olyan sok gyermeknél állapítanak meg motorikus zavart, mint azelőtt soha. Ugrálni, mászni, egyensúlyozni, lábujjhegyen járni, vagy hátrafele futni: mindezeket jóval később tanulják meg a gyerekek, mint 10 évvel ezelőtt. Egyre több gyereknek okoz nehézséget az, hogy sérülések nélkül egyen villával, másszon lépcsőre, vagy más hétköznapi mozgássorozatot hajtson végre. Viccesen hangzik, de nem az!

A biztosítótársaságok is panaszkodnak, mert nem tudnak ezekkel a változásokkal kalkulálni, hiszen nekik kell kifizetni a balesetek következményeit.

További tünetek: minden második gyermek ügyetlen és mozgásos feladatban nem kitartó. Több mint felüknek tartási hibái vannak és szinte minden harmadik túlsúllyal küzd.

A babakocsi önállótlanná tesz

A kocsikázás nemcsak a testi fejlődést akadályozza, mert „…a járás sokkal több, mint fizikális képesség. Lépés az Életbe.“- mondja a kölni nevelési szakember, Friedrich Thiemann. „A testi tapasztalatok nélkül az önismeret sem fejlődik.“ Más szóval: a babakocsiban megreked a bizalom, a felelősségtudat és az önállóság is. Ezeket ugyanis sok kis lépésben kell gyakorolni, szó szerint. Aki passzívan ül a kocsiban, amellett az élet filmszerűen elsuhan. Aki viszont a boltig édesanyja mellett ugrabugrálhat, az átél valamit. Mi szebb annál, mint apa, anya és egy falevélkupac között ide-oda szaladgálni, vagy elbújni, akkor is, ha elesünk és fáradságosan újra fel kell kelni?

Ez főleg kétéves kortól fontos, mert ekkor változik a kötődési magatartás: „a gyerekek felfedezik a lehetőséget, hogy elhatárolják magukat, és tudatosan játszanak a közelséggel és a távolsággal“, mondja a svájci gyermekorvos, Remo Largo. „Ekkor tanulják meg önálló egyénként érzékelni magukat, így a járás, mászás, ugrálás segít abban, hogy a gyerekek később ne billenjenek ki olyan hamar lelki egyensúlyukból.”

Nyugodtan lassuljunk le néha!

A babakocsi természetesen praktikus. Sőt néha nélkülözhetetlen – ha pl. két gyerekkel vagyunk, vagy ha nem emelhetünk nehezet. Ha hosszú út áll előttünk, vagy ha – már megint – sietnünk kell.
Világos: babakocsi nélkül több időre van szükség. Egy kisgyerekkel legalább kétszer annyi idő a boltig eljutni…ha minden jól megy. Ha nem, akkor a kis drágám a visszaúton bejelenti, hogy ő most sajnos nagyon fáradt és szeretné, ha fölvenném. Izzadtságban úszva, halk szitkozódások közepette érünk haza, és megfogadom, hogy soha többet nem megyünk el otthonról a kocsi nélkül.

De szerencsére egy egészséges gyerek ritkán ül önszántából a babakocsiba. Legtöbbször: „sétálok!“ hangzik a kisded szájából, és ez így van jól.
Ugyanis a világ izgalmas és gyönyörű. Minden kő és minden egyes levél tanulmányozásra vár, csigaházak és gesztenyék szeretnék, ha rájuk csodálkozna valaki. Nem futólag, hanem gyermeki tempóban.

falevelekkel játszó kislány S a gyermek órája köztudottan másképp ketyeg, mint a felnőtteké. Neki szüksége van a lassú sétára, mert így van ideje a sok benyomást érzékszerveivel befogadni, feldolgozni, és új világokat felfedezni. Igen, néha fárasztó rothadt juharfaleveleket, vagy eldobott rágógumikat megfigyelni, és tölgyfákról, gilisztákról és betonkeverőkről társalogni. De a gyerekek számára mindez nagyon fontos. Ezen keresztül értik meg a világot, és ez segít, hogy a dolgok számukra értelmet nyerjenek.

Számukra a hétköznapi séták is szórakoztatóak – mert a gyerekek a megszokott környezetben a legkisebb változásokat is észreveszik: tegnap Molnár nénivel találkoztunk, akinek kiskutyája volt, ma pedig a postás jön szembe. Az utcán, a parkban, de még az áruházban is több tapasztalatot lehet szerezni, mint saját kertünkben: fel lehet mászni egy deszkarakásra, ki lehet próbálni a parkolóórát, a mozgólépcsőt, és közben anya kezét fogva érezni a csodálatos, de néha kicsit nyugtalanító szabadságot.

A gyermekorvosok szerint 2-3 eves gyerekek nyugodtan gyalogolhatnak 2-3 órát egyszerre, feltéve, hogy az ő tempójukat követjük, és kis szüneteket iktatunk be. Ez bizony nem mindig lehetséges, de talán egyre gyakrabban törekedhetnénk rá. Ha régimódian hangzik is, bizony több értelme van a kacsaetetésnek, vagy annak, hogy darukat csodálunk egy építkezésen, mint annak, ha babajógáról zene-bölcsibe rohanjunk.

Szóval el a kezekkel a babakocsitól, ha gyermekünk már jár!
És ha időnként mégis egy kerekes járműre van szükség, akkor ott a háromkerekű bicikli, vagy a roller. Ezekkel ugyanis a kis sofőr határozhatja meg a tempót.

Fordította: Csörgő Andrea
Forrás: www.eltern.de

HírLLLevél: 

témák: