La Leche Liga Magyarország

Ugyan Kovalik Éva már egy éve akkreditált ligavezető, a szokásos bemutatkozás elma­radt. Ezt szeretnénk most pótolni....

Éva, mesélj magadról, a családodról!

Kovalik Éva vagyok 31 éves, főállású anyuka. Férjem Kovalik József 37 éves, kaszkadőr. 12 éve vagyunk házasok ez idő alatt három gyönyörű kisfiunk született. Józsika 11 éves, Robika 5 éves, Norbika pedig 3 és fél éves. Jelenleg Gyálon élünk, de reméljük hamarosan új otthonunkba költözhetünk Újlengyelen!

Mivel foglalkoztál mielőtt megszülettek a gyerekeitek?

Józsika születése előtt egy évvel fejeztem be középiskolai tanulmányaimat, ahol a vendég­látás csínját-bínját sajátíthattam el. Mindig is nagycsaládot szerettünk volna, ezért termé­szetes volt számunkra, hogy otthonmaradok a gyerekekkel. Mivel Robikánk kicsit váratott minket érkezésével, egy ideig a szépség­iparban is tevékenykedtem.

Nem hiányzik-e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Nem, nem hiányzik! Ami szabadidőm van, azt arra fordítom, hogy olyan édesanyáknak segítek, akiknek szükségük van más anya támogatására is. Az otthontól távoli munka, most a havi egy csoportom, amit nagyon szeretek vezetni. Munkahelyem a családi fészkünk, itt mindig van mit csinálni, az anyaság pedig hivatásommá vált. Annál szebbet nem tudok elképzelni, mint hogy gyermekeinket indítjuk útnak. Hiszem azt, hogy mindennek megvan a maga ideje. Az én időm most a család mellett van és természetesen ez így lesz a későbbiekben is, de ahogy nőnek a fiúk úgy lesznek egyre önállóbbak és ezzel együtt az én folyamatos jelenlétemet is egyre kevésbé fogják igé­nyelni.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szop­tatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segítséget?

Három kisfiúval sajnos rengeteg nehézség került az utunkba és bizony volt olyan is, amire nem sikerült akkoriban megoldást találnunk. De talán Norbika fiammal voltam a legnehezebb helyzetben. Közel 1 hónappal korábban született és adaptációs zavara miatt pár órásan már egy másik kórházba kellett szállítatni. Mivel harmadik gyermek­ként jött a világra úgy éreztem sok mindenre fel vagyok készülve, de erre nem. Három naposan foghattam először a kezemben és nyolc napos korában szoptathattam meg először, ami csodálatosan szép emlék számomra a mai napig is.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek majd, hogy könnyebben beleéld magad más mamák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Amikor egy édesanya fáradtságtól elkese­redetten hív, mert többemberes babájának gondozásában szorul támogatásra, nagyon együtt tudok érezni vele.
Norbikánál a kezdeti nehézségek ellenére szépen beindult a tejem és ügyesen szopizott, azonban, ha nem a karomban ült cicivel a szájában, akkor egyfolytában sírt. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de fogalmam sem volt, hogy mi lehet az. A gyermekorvosunkat napi szinten hívogattam és vizsgálgatta Norbit, de semmit nem találtak nála. Az ismerősök addig mondo­gatták, hogy biztos a tejemmel van baj (amellett, hogy Norbi havi 1 kilókat hízott), hogy már én is kezdtem hinni nekik. Utolsó mentsvárként hívtam fel W. Ungváry Renátát, aki amellett, hogy végtelen nyu­godtságával anyaságomba vetett hitemet ismét helyreállította, megemlítette, hogy esetleg nézessem meg Norbi fülét. Még aznap elmentünk a fülészetre és kiderült, hogy Norbinak középfülgyulladása volt, később pedig az is, hogy refluxa van. Emberpróbáló időszak volt ez az életünkben, mert ahhoz, hogy Norbinak ne legyenek fájdalmai, a nap 24 órájában szinte folya­matosan függőleges helyzetben kellett lennie. Ezt napközben hordozókendővel tud­tuk megoldani, éjszaka pedig ülve szoptat­tam és így is aludtunk, többnyire függő­székben.

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

2004. első felében, ekkor kértem először segítséget telefonon keresztül.

Mikor érezted igazán azt, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal?

A telefonos segítségnyújtások után egyre inkább érlelődött bennem az a gondolat, hogy ha egy pár perces beszélgetéssel ennyit tudtak nekem segíteni, akkor talán a tapasztalataim átadásával én is tudnék hasonló helyzetbe került mamáknak támoga­tást nyújtani.

Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

2004. júliusában látogattam el először egy LLL baba-mama csoportba, Monorra. Annyira hasznosnak és hatékonynak talál­tam ezt a formáját a segítségnyújtásnak, hogy 2005. januárjában elindítottam egy szoptatásra felkészítő baba-mama csoportot Gyálon. 1 év múltán megszüntettem, mert sajnos nem volt érdeklődés, de Soroksáron folytattam kezdeményezésemet. Nagy örö­mömre már az első alkalommal 8 anyuka látogatott el a találkozóra, akik közül sokan azóta is csoporttagok és már többedik babá­jukkal jönnek hónapról-hónapra, így segítve más mamákat is a szoptatás művészetének elsajátításában.

Tervezed, hogy baba-mama csoportot indítasz?

2006. szeptemberétől a soroksári csoport, mint LLL baba-mama csoport működik, remélhetőleg, még nagyon sokáig.

Ezúton szeretném megköszönni, minden LLL vezetőnek (elsősorban Ágostonné Szőcs Annának) a felkészítésemben való önzetlen támogatásukat, valamint köszönöm minden édesanyának, aki ellátogat csoportjainkba és segíti munkánkat tapasztalataik átadásával.