Tévhit: A jó babák végigalusszák az éjszakát

A nyugtalan csecsemők, akik felületesen, többszöri megszakítással alszanak nagy valószínűséggel lesznek felnőttként is nyugtalanok, akik felületesen, többszöri megszakítással alszanak. Gondoljuk csak végig a felnőttkori rossz alvás okait: éhség, magány, félelem, egy rossz nap, fájdalom, a szeretett személy hiánya, stb. Ugyanezek a tényezők a kisbabáknál is jelen lehetnek.

Az "éjszakai baglyok" reggel sokáig alszanak, késő éjszakáig ébren maradnak, míg a korán kelők éppen fordítva tesznek. Éppannyira nehéz az éjszakai baglyokat rávenni arra, hogy reggel korán keljenek, mint a hajnali kukorékolókat arra, hogy sokáig aludjanak, és sokáig maradjanak fenn. Erős a gyanúm, hogy születésünktől kezdve így vagyunk beállítva. Mindhárom gyermekemnek különböző alvási szokásai voltak már a megszületésük előtt is, és ezek lényegében két évtizeddel később is változatlanok maradtak, tehát jóval azután is, hogy elválasztották magukat.

A csecsemők különböző fejlődési szakaszai nagyon jelentős szerepet játszanak alvási igényeik alakításában. Az „egyensúly hiányának” évei, illetve lépcsői mindenképpen hatással vannak az alvásra. A kisbabák nagyon gyors ütemben igyekeznek gyarapodni – ha nekünk 5 hónap alatt meg kéne dupláznunk a súlyunkat, akkor mi is éjjel-nappal ennénk.

Még egy dolog. Ki állítja azt, hogy a 8 órányi magányos, megszakítás nélküli alvás (1) normális, (2) egészséges vagy egyáltalán (3) lehetséges? 52 éves vagyok, nem akarom megduplázni a súlyomat, mégis felébredek 3-4 óránként. Egy másik emberi lénnyel, egy horkoló kutyával és alkalmanként egy macskával alszom együtt. Szóval? Ez vajon azt jelenti, hogy alvásból megbuktam?

Linda J. Smith, BSE, FACCE, IBCLC
Fordította. Verdes Dóra