Szoptatás várandósan

Genevieve első várandóssága alatt olyan orvosi komplikáció jelentkezett, ami valószínűleg másodszor is előfordul majd nála. Férjével együtt már szeretnének második babát, de Genevieve még nem szeretné elválasztani totyogó gyermekét. Folytathatja a szoptatást egy olyan várandósság alatt, amely orvosi kezelést és esetleges kórházi tartózkodást is igényel?

Lucy éppen most vesztette el babáját. 10 hónapos gyermekét még szoptatta és szeretné tudni, hogy a szoptatás okozta-e a vetélést.

Fran fia még csak 5 hónapos, most tudta azonban meg, hogy újra babát vár. Képes lesz így is a szoptatással kielégíteni fia táplálékigényét?

Azok a nők, akik LLL találkozókra járnak általában az átlagosnál hosszabb ideig szoptatnak, s így nagyobb valószínűséggel esnek teherbe (vagy mérlegelik egy következő terhesség vállalását) miközben még szoptatnak. Olyan LLL vezetőként, aki szoptatott várandósság idején is, illetve tandem szoptatott, sok olyan kérdéssel találkoztam, mint amit Lucy, Genevieve és Fran tett fel. Mivel különösen érdekelt ez a téma, sok sok olyan anyával kerültem kapcsolatba, akik a legkülönbözőbb körülmények között szoptattak a várandósságuk ideje alatt. Ismerek olyan anyákat, akik három, egymás után születő gyermeküket szoptatták egyszerre, és olyanokat is, akik ikerterhesség alatt szoptatták gyermeküket, majd az ikreket együtt szoptatták a nagyobb testvérrel. Kapcsolatban voltam anyákkal, akik különböző komplikációkkal (elölfekvő méhlepény, pajzsmirigy működésii zavarok, koraszülés veszélye, súlyos émelygés és hányás) kísért várandósságuk alatt szoptattak. Az ő tapasztalataik (és a kutatási eredmények) azt mutatják, hogy a terhesség egészséges lefolyása érdekében néhány anya számára valóban tanácsos lehet az elválasztás. Ennek ellenére azonban a legtöbb várandósság ideje alatt annak eldöntése, hogy szoptasson-e az anya, illetve, hogy mennyi ideig szoptasson, nem orvosi, hanem szülői döntés.

Egészségügyi szakemberek talán azt javasolják az anyáknak, hogy azonnal válasszák el csecsemő vagy totyogó korú gyermeküket, amint egy következő várandósságról megbizonyosodnak. Előfordul, hogy attól félnek, hogy a várandósság alatti szoptatás lassítja majd a magzat fejlődését és hozzájárul egy esetleges vetéléshez vagy koraszüléshez. A kulturális hiedelmek szintén hozzájárulhatnak az elválasztáshoz. Ruth Lawrence a következőket írja:
„Egyes társadalmakban úgy gondolják, hogy a szopó csecsemő elveszi az újonnan fogant magzat lelkét, és éppen ezért a terhesség tényének bebizonyosodásakor el kell választani a szopó gyermeket.” A rendelkezésünkre álló írott információnak a legnagyobb része nem tudományos kutatáson, hanem csupán megalapozott feltevésen vagy nyílt találgatáson alapszik.

Az egyik ok, amely miatt az orvos az elválasztást javasolhatja, az oxytocinnak a méhre gyakorolt hatása. Kutatások bizonyítják, hogy a mellbimbó mellszívó segítségével történő folyamatos és ismételt ingerlése előidézheti a vajúdás megindulását a kiírt időpont közelében. A szülés után közvetlenül a szoptatás segíti a méh összehúzódását és ezzel az eredeti állapotra való visszaállását. Mindkét hatás annak köszönhető, hogy a mellbimbó ingerlésére oxytocin szabadul fel, amely a tejleadó reflexet és a méhösszehúzódásokat is kiváltja. Ennek ellenére több érv is szól amellett, hogy a szoptatás normál várandósság alatti folytatása nem okoz problémát a nők számára.

A méhnek a korai várandósság alatti állapota különbözik a közvetlenül a szülés előtti, illetve a szülést követő állapottól. A méh lényegesen kevesebb oxytocin receptort (ezeken a területeken tud az oxytocin a méhizomzat sejtjeihez kötődni) tartalmaz a várandósság elején. Az első és a harmadik trimeszter között a méh felületén az oxytocin receptorok száma tizenkétszeresére nő (aztán megkétszereződik vagy megháromszorozódik a vajúdás kezdete előtt). A korai várandósság idején tehát a méh kisebb mértékben képes az oxytocint felvenni, ami azt jelenti, hogy az oxytocin nem okoz hatékony méhösszehúzódásokat ebben az időszakban. Talán éppen ezért van az, hogy a szülésindítás intravénás oxytocin adagolásával néha nem eredményes, hiszen a méh még nem áll készen.

A várandósság legnagyobb részében a progeszteron a domináns hormon. A várandósság vége felé a vajúdásra való felkészüléskor a vér ösztrogén szintje magasabbra emelkedik, mint a progeszteron szint. A progeszteron ellazítja a simaizom sejteket. Mivel a gyomor-bélrendszer és az erek falának egyik rétege simaizomból áll, a progeszteronnak ezen hatása hozzájárulhat a várandósságot kísérő különböző kellemetlenségekhez, mint például a gyomorégés, visszértágulat és a húgyúti fertőzésekre való hajlam. Ugyanakkor azonban a várandósság alatti magas progeszteron szint igen hatékony módon biztosítja, hogy a méh simaizmai nyugalomban maradjanak mindaddig, amíg el nem érkezik a vajúdás ideje.

A szülést követő első pár napon, amikor a tejtermelés éppen csak hogy megkezdődik, a nőkben nagyon magasra emelkedik a tejtermeléshez kapcsolódó hormonok szintje, aminek viszont erőteljes hatása van a méhre is. Amikor a baba szopik, a hormonok a méhre is hatást gyakorolnak. Az idő múlásával, ahogyan az anya szervezete hozzászokik a szopó csecsemő által adott ingerhez, sokkal alacsonyabb hormonszint is képes fenntartani a tejtermelést.

Amint a tejtermelés kialakult, a vér hormonszintje valójában nem olyan magas. Tehát a vér oxytocin szintje alacsonyabb abban az időszakban, amikor a méh kevésbé fogékony az oxytocinra. A mellbimbó olyan fajta ingerlésére, amiről azt mutatták ki, hogy vajúdást indít be a terminus vége felé, a legjobb minőségű mellszívót alkalmazták hosszú időn át. Még a leglelkesebb szopizó totyogó gyermek sem valószínű, hogy ilyen hosszú ideig szopik egyfolytában.

Mi a helyzet a koraszüléssel?

Ez a helyzet kevésbé egyértelmű, mint a rettegett első trimeszterben bekövetkező vetélés kérdése, és valószínűbb, hogy a koraszülés jeleit észlelő anya esetében jótékony hatása van legalább az időszakos elválasztásnak. A várandósság meghosszabbítása néhány nappal vagy akár néhány órával sokat jelenthet a koraszülött baba egészsége és életképessége szempontjából. Néhány esetben, amikor az anya a koraszülés jeleit észleli, az elválasztás tanácsos lehet. A Mothering Multiples című könyv nem javasolja várandósság alatti szoptatást akkor, ha az anya ikreket vagy még több babát vár egyszerre. Ennek ellenére az elválasztás szükségtelen a nők legnagyobb része számára, abban az esetben ha nem áll fenn a koraszülés veszélye. A Braxton-Hicks összehúzódások vagy a méh izomzatát felkészítő összehúzódások a várandósság hatodik hetétől kezdődően jelen vannak. Különösen a második vagy azt követő várandósságok esetén lehet nehéz megkülönböztetni a Braxton-Hicks típusú összehúzódásokat a vajúdás megindulásától. A szoptatás előidézhet Braxton-Hicks típusú összehúzódásokat. Ha az összehúzódások megszűnnek amikor az anya abbahagyja a szoptatást, felteszi a lábait, és iszik pár pohár vizet (a dehidráció hozzájárulhat a szülés korai megindulásához), akkor ez nem vajúdás volt. A Braxton-Hicks összehúzódások meglepően erősek és gyakoriak lehetnek, és éppen ezért nehéz lehet néha megmondani, hogy a „valódi” vajúdás mikor kezdődik.

Néhány generációval ezelőttig a várandósság és a szoptatás időszakának egybeesése igen gyakori lehetett, és a mai napig igen gyakori néhány olyan kultúrában, ahol a hosszan tartó szoptatás a norma. Az a néhány antropológiai kutatás, amely foglalkozik a témával, a várandósságok 12-50 százalékában említi a szoptatás és a babavárás időszakának egybeesését az olyan országokban, mint Banglades (12%), Szenegál (30%), Java (40%) és Guatemala (50%) (Lawrence 1994). Sok ilyen anya folytatja a szoptatást a második trimeszterben vagy azon túl. Ruth Lufkin egy a témában írott cikkében rámutatott, hogy „a La Leche Ligával az évek során kapcsolatba került sok nő egy nagy, nem hivatalos tanulmányozható populációt képez. Ha a várandósság alatti szoptatás jelentősen növelné a várandóssággal kapcsolatos problémákat, akkor az mindenképpen nyilvánvalóvá vált volna a ligás populációnkban” (Lufkin 1995).

Vetélés a várandósságok 16-30 százalékában fordul elő, tehát néha valóban egybeesik azzal, hogy az anya még szoptat. Ha a családtagok vagy egészségügyi dolgozók azt sugallják, hogy a szoptatás okozta a vetélést, akkor ez erősítheti az anya által esetlegesen amúgy is érzett bűntudatot. Egy édesanya, akinek az orvosa azt javasolta, hogy válassza el szoptatott gyermekét a vetélés első jelére, úgy érezte, hogy olyan helyzetbe került, amikor is két baba közül kell választania. Egy baba elvesztése mindig fájdalmas, de ha az orvos szerint az anya a felelős a vetélésért, akkor az lesújtó lehet az anya számára.

Érzések

Hogyan befolyásolja majd egy következő várandósság a szoptatási kapcsolatot? Nincs két olyan nő, aki egyformán élné meg ezt a tapasztalatot. Gyermeked életkora, személyisége, jelenlegi szopási szokásai, a Te fizikai és pszichés reakcióid a várandóssággal kapcsolatosan, valamint a szoptatás folytatásával kapcsolatos érzéseid (amiket gyakran nem lehet előre megjósolni) lesznek azok az a tényezők, amelyek meghatározóak. Gondold végig, hogy a gyermeked elsősorban érzelmi vagy étkezési szükségből szopik-e és hogy vajon hogyan reagál majd, ha a szoptatás helyett mással próbálod kielégíteni ezen igényei egyikét vagy netán az összeset. Csak Te találhatod meg azt az egyensúlyt, ami számotokra megfelelő. A várandósság alatti szoptatás nagyon intenzív érzelmeket válthat ki belőled és a gyerekből is. „A lányom akkor is folytatta volna a szopást, ha motorolaj jött volna a mellemből,” mondta egy édesanya.

Fájdalmas mellbimbók

A legtöbb, bár semmi esetre sem minden anyuka, érez fájdalmat vagy kellemetlenséget a mellében vagy a mellbimbón, esetleg érzelmileg zavarja a tény, hogy egyszerre várandós és szoptat is. Egy tanulmány szerint a várandósság alatti elválasztás leggyakoribb oka a fájdalom, aztán következik a kimerültség és az ingerlékenység (Bumgarner 2000).

Egy édesanya a következőket mondta: „El kellett őt választanom éjszakára. Egyszerűen nem bírtam már elviselni. Odáig jutottam, hogy inkább két óra hosszán át sétálgatok vele fel-alá, minthogy hagyjam, hogy még egyszer megérintse a mellemet.”

A hormonszint mindenkinél annyira egyéni, mint az ujjlenyomat, mint ahogy ez a "normálisnak" tekintett menstruációs ciklusok közötti széles eltérésben is megmutatkozik. Az, hogy közvetlenül a menstruáció előtti időszakban mennyire érzékeny a melled és a mellbimbód, mennyire érzed kellemetlennek a szoptatást, megjósolhatja ezeknek a tüneteknek az erősségét a várandósság alatt, mivel az ösztrogén és a progeszteron okozhatják ezeket a tüneteket. Ennek ellenére, azok a nők, akik számára nem kellemetlen a szoptatás a menstruáció előtti időszakban, azok sem biztos, hogy kellemesnek érzik majd azt várandósan.

A mellbimbó érzékenységét a várandósság alatt az anya hormonszintje okozza, ezért a kezelés nem biztos, hogy segít. Ez is különböző lehet mindenkinél. Egy LLL vezető adhat ötleteket a fájdalom kezelésére.

Megcsappant tejmennyiség

A legtöbb anya tapasztalja, hogy csökken a tej mennyisége a várandósság alatt. A Mothering Your Nursing Toddler (Szoptatott totyogók nevelése) című könyvében Norma Jane Bumgarner egy olyan tanulmányt idéz, melyben három várandós édesanya tejmennyiségét vizsgálták három hónapon keresztül. „A várandósság második hónapja körül olyan változásokat lehetett észlelni a tejben, amilyenek az elválasztás folyamata során mennek végbe. A nátrium és a fehérje koncentrációja fokozatosan növekedett, míg a tej mennyisége, a glükóz, a laktóz és a kálium koncentrációja fokozatosan csökkent. Az elválasztás során ezeket a változásokat a szopás mennyiségének csökkenése idézi elő, a várandós anyák esetében azonban ezek úgy következtek be, hogy közben ugyanannyit vagy akár még többet is szoptattak, mint a várandósság előtt.” A Breastfeeding: A Guide for the Medical Profession című könyvben a szerző, Ruth Lawrence azt mondja, hogy a várandósság alatt általában nem lehetséges megnövelni a tej mennyiségét, „de a tej a várandósság vége felé általában visszatér és teljes mértékben visszaáll a szüléskor.” Ennek ellenére néhány anya azt tapasztalta, hogy a tudatos táplálkozás vagy vitaminok, esetleg gyógynövények szedése segített nekik fenntartani a megfelelő tejmennyiséget a várandósság alatt.

Az ösztrogén és a progeszteron magas szintje korlátozza a tejtermelést. A várandósság bizonyos pontján, valószínűleg valamikor a második trimeszterben, a tejed kolosztrummá változik. (Néhány kultúrában úgy tartják, hogy a kolosztrum tisztátalan, ami hozzájárulhat a várandósság alatti szoptatással kapcsolatos tabukhoz.) Ugyan néhány nőnél a kolosztrum bőséges mennyiségben termelődik, a tej mennyisége azonban mindenképpen sokkal kevesebb lesz, amint a tej kolosztrummá alakul. Ezen kívül a tej íze és összetétele is jelentősen megváltozik. A babák és totyogók egy része elválasztja magát, amikor a tej megváltozik. Másokat mindez egyáltalán nem zavar. Egy kétéves szopizós kisgyerek azt mondta az édesanyjának a terhesség második harmadában, hogy „a tejnek olyan az íze, mint a tejszínnek és az epernek!” A tej kolosztrummá alakulását hormonok irányítják, éppen ezért nem lehet késleltetni vagy befolyásolni a táplálkozással.

Abban az esetben, ha a babád 6 hónapnál fiatalabb és még teljes mértékben anyatejen él, amikor Te teherbe esel, akkor az, hogy képes legyél őt megfelelően táplálni a várandósság alatt, elsődleges fontosságú lesz. Ilyenkor mindenképpen szükség van a baba egészségének és gyarapodásának figyelmes követésére. Lehet, hogy valamilyen kiegészítő táplálékra lesz szüksége. Az idősebb csecsemők és a kisgyermekek, akik már sokféle ételt esznek, valószínűleg többet igényelnek majd az ételekből, ahogy a tejed mennyisége csökken.

Az egészséges és tudatos étkezés segít abban, hogy a Te saját tartalékaid ne merüljenek ki. A szoptatás folytatása nem fosztja meg a magzatot a neki szükséges tápanyagoktól. Előfordulhat, hogy különösen éhesnek érzed majd magad miközben babát vársz és szoptatsz is. Fontos, hogy amikor éhes vagy egészséges és tápláló ételeket egyél. Néhányan azt mondják, hogy egy várandósan szoptató anyának úgy kell ennie, mintha ikreket várna.

Mi az oka annak, hogy néhány csöppség elveszti érdeklődését a szopás iránt és elválasztja magát, amikor a tej változni kezd és a mennyisége megcsappan, míg más gyerekek fokozott ragaszkodást mutatnak az anyamell iránt, amikor az édesanyjuk ismét babát vár? Egy édesanya azt mondta: „Az a gyermek, aki végigszopizik egy várandósságot, az anyatejnél sokkal többet igényel. Az én három éves lányomnak nagy volt még a szopásigénye, a testkontaktusra és az anyai gyengédségre való igénye, valamint szüksége volt a folyamatos megerősítésre, hogy nem fogjuk őt elhagyni.” A gyerekek abban a tekintetben is nagyon különböznek egymástól, hogy milyen mértékben képesek és hajlandóak az addig szopással kielégített szükségleteiket más módon kielégíteni. A karjaikban tartott gyermek valós és jelen szükségletei arra ösztönzik az anyákat, hogy kitartsanak a szoptatás mellett azoknak a kellemetlenségeknek és kétségeknek az ellenére is, melyeket egy következő várandósság hoz magával.

Norma Jane Bumgarner azt írja: "Azt tanították nekünk, hogy a szopásra rossz szokásként tekintsünk, ami örökké fog tartani, ha nem iktatjuk ki a szopás alkalmait és vesszük rá a gyereket arra, hogy felejtse is el azt. Pedig a szopás nem alattomos módja annak, hogy a kisemberek zsarnokoskodhassanak a felnőtteken. Sokkal inkább a gyermeki szükségletek megnyilatkozása a növekvő gyermekben. Amikor a gyermekek önként választják el magukat, az nem azért történik meg, mert elfeledkeznek a szopásról, hanem azért mert kinövik az erre való igényüket."

Ugyanakkor az anyáknak sem szabad elfeledkezniük saját érzéseikről. A negatív érzések nagyon gyakoriak a várandósság alatti szoptatáskor, és a fizikai kellemetlenségek is jelentősek lehetnek. Lehetséges, hogy ezek a negatív érzések a természetes jelzői annak, hogy az anyának jobban oda kell figyelnie az érkező babára, aki sebezhetőbb, mint az idősebb gyermek.

Amikor a várandósság és a szoptatás ideje egybeesik, a legfontosabb tényezők, amiket figyelembe kell venni a döntéshozatalnál, az érzések és a kapcsolatok. Csak az édesanya képes eldönteni, hogy hogyan haladjon tovább, mégpedig a saját és a gyermeke szükségletei és érzései alapján. Az anyáknak, akik a szoptatás ideje alatt esnek teherbe, tudniuk kell, hogy a várandósság alatti szoptatás általánosnak tekintett akadályainak legtöbbje megalapozatlan. Egy olyan kultúrában, ahol a hosszantartó szoptatás szokatlan, a várandósság alatti szoptatást elkerülhetetlen módon megkérdőjelezik és kritizálják. Fontos, hogy végre fátylat borítsunk azokra a félelmekre és hiedelmekre, amik aláássák az anya azon felelősségét, hogy ő határozhasson arról, hogy mi a jó ő és gyermeke számára.

Sora Feldman
LLL vezető, aki rengeteg olyan édesanyával van kapcsolatban, akik a várandósságuk alatt szoptatnak. Főfoglalkozású feleség és anya, emellett pedig szülésznő hallgató.

Forrás
Fordította: Verdes Dóra

Irodalom

Berke, G. A. NURSING TWO, IS IT FOR YOU? LLLI, August 1989. Publication No. 302-17.

Bumgarner, N. J. MOTHERING YOUR NURSING TODDLER. Schaumburg, lllinois: LLLI, 2000.

Frye, A. Holistic Midwifery Volume 1, Portland, OR: Labrys Press, 1995.

Gromada, K. K. Breastfeeding more than one: multiples and tandem breastfeeding. NAACOG Clin Is Peri Wom Hlth Nurs 1992; 92; 3(4): 656-66.

Gromada, K. K. MOTHERING MULTIPLES. Schaumburg, Illinois: LLLI, 1999.

Lawrence, R. Breastfeeding. A guide for the medical profession. Mosby, St. Louis, 1999.

Lufkin, R. Nursing during pregnancy. LEAVEN, May-June 1995.

Merchant, K M. R. and Haas, J. Maternal and fetal responses to the stresses of lactation concurrent with pregnancy and of short recuperative intervals. Am J Clin Nutr 1990; 90; 52:280-8.

Mohrbacher, N. and Stock, J. THE BREASTFEEDING ANSWER BOOK. Schaumburg, Illinois: LLLI, 1997.

Moscone, S. R. and Moore, M. J. Breastfeeding during pregnancy. J Hum Lact 1993; 93-6 9(2): 83-88.

Newton, N. and Theotokatos, K Breastfeeding during pregnancy in 503 women: does a psychobiological weaning mechanism exist in humans? Proceedings of the Fifth International Congress of Psychosomatic Obstetrics and Gynecology. Zichella, L., ed.; London: Academic Press; 1980.

HírLLLevél: 

témák: