A Szoptatás Világhetének (WBW) idei témája a hat hónapos kor utáni kiegészítő táplálás. Az anyatej mellett adott táplálékok jó esetben magas tápanyagtartalmúak, megfelelő állagúak és jól fogyaszthatóak a kicsik számára is. Áttekintjük, hogyan vezethetjük végig a babát gondosan, szeretettel a kizárólagos szoptatástól a családi asztalig.
Hat hónapos kor után a legtöbb baba igényli, hogy már mást is kapjon az anyatejen kívül. Ha a szoptatás mellett más italt és ételt is kap a kicsi, kiegészítő táplálásról beszélünk. Az étel ilyenkor kiegészíti az anyatejjel szerezhető energia és tápanyagmennyiséget, az adott életkorú baba szükségleteinek megfelelően. Azért választottuk idén ezt a témát, mert a világ nagy részén az a szokás, hogy az idősebb csecsemőket (6-12 hónapos korban), és a kisgyerekeket a felnőttek ételeivel táplálják. A kizárólagos szoptatás időszakának vége nem jelenti azt, hogy a babát át kell szoktatnunk a felnőtt kosztra. A csecsemőknek és kisgyerekeknek a „legjobb falatokra” van szükségük a család asztaláról, vagyis arra, ami a legtáplálóbb, és könnyen fogyasztható (reszelt, pürésített, puhára főzött), tehát gyerek igényeinek megfelelő.
Amikor egy idősebb szoptatott baba másfajta ételeket kezd fogyasztani, a szociális, érzelmi- és magatartásfejlődés új állomására érkezik, különösen azon a téren, hogy mostantól az édesanyján kívül más is részt tud venni a táplálásában. A kiegészítő táplálás biztosítja a kommunikáció, a kéz-szem koordináció, és a mozgásos képességek fejlődését, és lehetővé teszi, hogy a gyerek válassza ki a számára elfogadható ételeket. Ha szerető gondoskodással és türelemmel vesszük körül, az új táplálékok bevezetése nem az anya-gyerek kötődés végét, hanem éppen annak megerősödését és kiterjesztését teszi lehetővé.
A szoptatás folytatása hat hónapos kor után is nagyon fontos, hiszen a kicsi ezzel kapja meg a legjobb táplálékot és a legmegfelelőbb gondoskodást, a szoptatás serkenti a fejlődését is. Egy átlagos hat-nyolc hónapos kisbaba energiaszükségletének nagyjából 70%-át fedezi az anyatej, ez 55%-ra csökken, mire a kicsi kilenc-tizenegy hónapos lesz, és 40%-ot ér el 12-23 hónapos korban. Az anyatej a fehérjék, vitaminok, esszenciális zsírsavak, ásványi anyagok és védőanyagok fő forrása. Több energiát és tápanyagot szolgáltat milliliterenként, mint a legtöbb egyéb ételféleség, és sokkal többet, mint a gabonapelyhek, instant tejpépek vagy zöldségpürék, amelyeket általában a kisbaba első ételei között szoktak bevezetni. Ha a baba gyomra kis tápértékű ételekkel lesz tele, kevesebb anyatejet fog szopni, ez nem ideális sem a táplálkozása sem egészségi állapota szempontjából. Nem ritka, hogy a szülőket úgy elragadja a hév az új ételek bevezetése körüli lelkesedében, hogy szinte megfeledkeznek az anyatej előnyeiről. Az igazi kihívás az, hogy hogyan vezessük be az ételeket úgy, hogy csak kiegészítsék az anyatejet, de ne helyettesítsék azt.
A WHO és az UNICEF ajánlása szerint a kiegészítő táplálás fontos szempontjai: a bevezetés jó időpontja, a gyerek igényének megfelelő tápanyagtartalom, biztonságos, és a kicsinek megfelelő táplálék biztosítása.
A kizárólagos szoptatás kielégíti a hat hónaposnál fiatalabb csecsemők táplálkozási igényeit. Ebben az időszakban számtalan fejlődési mérföldkövet átlép a baba, ami jelzi, hogy képes lesz megbirkózni a pépes és puha-darabos ételek fogyasztásával. Ilyenkor ül fel, egyre ügyesebb a mozgása (már jól megy a száj – kéz koordináció), vagyis az ételeket is a szájába tudja tenni. Emésztő- és immunrendszere is elég fejlett ahhoz, hogy új táplálékféleségekkel találkozzon.
Fél éves és két éves koruk között a gyerekek nagyon gyorsan nőnek: energia-, vitamin- és ásványianyag igényük megugrik, de a gyomruk űrtartalma viszonylag kicsi. (30 ml testsúlykilogrammonként). Ebben a korban tehát olyan táplálékokra lesz szüksége a kicsinek, amelyek kis mennyisége is sok tápanyagot tartalmaz.
Az új ételek bevezetése növeli a fertőzés veszélyét. A csecsemők különösen érzékenyek a hasmenéses és más emésztőszervi megbetegedésekre. A hasmenés oka a legtöbb esetben a fertőzött élelmiszer fogyasztása. Az ételek higiénikus körülmények között való elkészítése alapvető követelmény a csecsemőtáplálás során.
A vegetáriánus vagy vegán családban cseperedő gyerekeknél különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a kicsi minden számára szükséges tápanyaghoz hozzájusson. Javasolt minden adag ételükbe egy kevés tojást, hüvelyes zöldséget, mogyorókrémet vagy tejterméket keverni. A táplálkozási formától függően szükség lehet táplálékkiegészítőkre vagy helyben vassal, cinkkel és más tápanyagokkal dúsított élelmiszerekre. (Vegánoknál a B12 vitamin kiemelkedően fontos.)
A többi családtaggal összehasonlítva a kicsiknek arányosan több húsfélére, tejtermékre, hüvelyesekre, zöldségekre és kevesebb gabonafélére (magas keményítőtartalmú ételre) van szükségük. A baba ételét főzzük puhára, törjük össze villával, pürésítsük, és, ha szükséges, hígítsuk egy kevés kifejt tejjel, az étel saját főzőlevével, savanyított tejtermékkel, vagy később tehéntejjel. Fél éves kor után már nem kizárólag folyékony táplálékra van szüksége a babának: a leveseknek, szószoknak, raguknak nem a levét, hanem a puhára főtt, vagy később a keményebb részeit is odaadhatjuk apróra vágva vagy péppé törve.
Bizonyos körülmények között a családok előnyben részesítik, hogy a kisbabának a sajátjuktól elkülönítve készítsék el az ételeket, különösen fél éves és egy éves kor között.
Bizonyos körökben elterjedt, hogy az anyatej mellett az első „kiegészítő táplálék” a kereskedelemben kapható tápszer. Ez azon a hiedelmen alapul, hogy a tápszer, vagy követő tápszer értékesebb, mint a másféle ételek. A csomagoláson szereplő, vagy reklámokban hangoztatott szlogenek: „a baba ettől jobban növekszik és fejlődik”, vagy „vitaminokkal és vassal dúsított”, segítenek kialakítani ezt a nézetet. A 6-22 hónapos, igény szerint szoptatott babának semmi szüksége nincs arra, hogy tehéntejet vagy tápszert adjanak neki. A tápszer vagy a tehéntej egyszerűen csak elfoglalja a helyet a baba gyomrában az anyatej elől, és fölöslegesen teszi ki a kicsit különböző betegségek veszélyének. Másrészt viszont hasznos lehet különböző savanyított tejtermékekkel vagy tejporral dúsítani a kicsi ételeit a megfelelő kalciumellátottság elérésének érdekében. Ez különösen fontos, ha a gyerek nem fogyaszt állati eredetű élelmiszert. (Vitatott kérdés, hogy a tejtermékek biztosítják-e a kalciumellátottságot. A tejből igen rossz hatékonysággal szívódik fel a kalcium, és a tejben lévő más anyagok is gátolják a kalcium hasznosítását. Magyarországon és Európában a tehéntejfehérje a leggyakoribb táplálék allergén. – a szerk.)
A kereskedelmi forgalomban kapható, többnyire fontos tápanyagokkal dúsított, hozzáadott vitaminokkal és ásványi anyagokkal készített bébiételek használata kényelmes, és sokszor segít: gyorsan, könnyen elkészíthetőek. Számításba kell venni, hogy ez nagyon drága módja a gyerektáplálásnak, és ezek a termékek tartalmazhatnak olyan összetevőket, amelyek károsak a baba egészségére.
Az Egészségügyi Világszervezet Közgyűlésének (WHA) határozatai, amelyek a WHO Az anyatejet helyettesítő anyagok forgalmazásának nemzetközi kódexe rendeleteivel azonos státuszúak, világos útmutatást adnak a kereskedelmi forgalomba kerülő kiegészítő táplálékok és italok népszerűsítésének lehetőségeiről:
Ahogy a baba elkezd az anyatej mellett másféle ételeket is fogyasztani, a szülők és a gyerekről való gondoskodásban részt vevő személyek új feladattal kerülnek szembe: alkalmazkodniuk kell a kicsi táplálkozási igényeihez. Az étel állaga és sűrűsége, az elfogyasztott étel mennyisége változik, ahogy a gyerek nő, és ahogy megtanul rágni, megtanul kézzel, kanállal enni, és végül önállóan elfogyasztani a felkínált ételt. Ami jó egy fél évesnek, nem válik be az egyévesnél, és a másfél évesnél. Ha a szülők érzékenyek a gyerek igényeire, segítik és bátorítják a kicsit az evésre, (erőszak nélkül), lassan és türelmesen etetik, sokféle ételt kipróbálva, zavartalan körülményeket biztosítanak az evéshez. Így az étkezések a tanulás és a szeretet kifejezésének perceivé válhatnak.
6-8. hónap: felfedezi az ételeket, megtanul enni
A kezdeteknél a szülők feladata pusztán annyi, hogy a szoptatott kisbabát bátorítsák az újfajta ízek megismerésére, és annak megtapasztalására, hogy étel van a szájában. Nagyon eltérő az egyes kisbabáknál, hogy mikor érnek meg a másféle ételek fogyasztására. Egyes babák már hat hónapos korukban sokkal lelkesebben fognak hozzá, mint mások. Nem kell aggódni, ha napokig csak ki-kiköpi az ételt, vagy úgy tűnik, inkább játszik, mint enne – hiszen a táplálékigényét teljes mértékben biztosítja még az anyatej. Ha visszautasít egy ételt, próbálkozzunk más ízekkel, más állaggal, más textúrájú falatokkal. Bár hat-nyolc hónapos kor között a gyakran szoptatott baba teljes tápanyagigényét kielégíti még az anyatej, az, hogy nem mutat különösebb érdeklődést a másféle ételek iránt, nem ok arra, hogy ne foglalkozzunk a hozzátáplálás kérdésével. Hat hónapos kor után ugyanis a babának az anyatejen kívül más forrásból is „be kell szereznie” két kulcsfontosságú anyagot: ezek a vas és a cink, amit a vörös húsok és egyes dúsított élelmiszerek tartalmaznak nagy mennyiségben.
Az első időszakban pépes ételre lesz szüksége, ez nem igényel rágást. Lehet húsból, tojásból, halból, hüvelyesekből vagy zöldségfélékből készült püré. Sok baba jobban szereti, ha kézbe vehető puha ennivalót kap: például jól átfőtt zöldségdarabot, amivel gyakorolhatja az önálló evést, rágást. A szoptatott gyerekek már az anyatej közvetítésével is megismerkednek az édesanyjuk kedvenc ételeivel. A kutatások azt bizonyítják, hogy szívesebben fogyasztanak a kicsik olyan ételeket, amelyeket gyakran evett édesanyjuk a kizárólagos szoptatás időszaka alatt.
Az elfogyasztott étel mennyisége és változatossága a hetek múlásával növekszik, egészen addig, míg naponta kétszer, háromszor is kap „kanalas” ételt is a baba. Ebben a korban nem ajánlott túl sok kiegészítést adni, csak éppen annyit, amennyire a szokásosan szopott mennyiségű anyatej mellett szüksége van a kicsinek.
9-11 hónapos korig: egyre többet eszik
Ahogy az idősebb baba rákap az evésre, három – négy étkezés is szükségessé válhat, kiegészítve két kisétkezéssel. Az igény szerinti szoptatást ne hagyjuk abba, de emellett célszerű az etetési idők valamiféle rendjét kialakítani. Az új alapanyagok bevezetése folytatódik, így az ételek és a tápanyagféleségek egyre szélesebb palettáját ismerheti meg a baba.
12-24 hónap: alkalmazkodik a család étkezési szokásaihoz
Nagyjából egy éves korára a baba meg tudja enni az összes ételt, ami a család asztalára kerül. Mindig kapjon külön, kis adagot, hiszen még nem eszik annyit és olyan tempóban, mint a többi családtag. Bizonyos ételeket össze kell vágnunk neki.
A kiegészítő táplálás gyakorlatának tökéletesítésére világszerte szükség lenne. Mind a gazdaságilag fejlett, mind a fejletlen országokban nagyon elterjedt gyakorlat, hogy már fél éves kor előtt más folyadékot, tejfélét vagy ételt adnak a kisbabának az anyatejen kívül. Néhány kevésbé fejlett országban bizonyos körökben túl későn kezdenek más ételt is adni az anyatej mellett. A hozzátáplálás gyakran nem a megfelelő módon történik: túl kevés ételt kínálnak, túl ritkán vagy alacsony tápanyagtartalmúak a bevezetett ételek, a szülők nem követik a gyerek igényeit. A becslések szerint a 6-24 hónap közötti babák megfelelő táplálásával az öt év alatti gyerekek közötti halálozást 6%-al lehetne csökkenteni. Ha a kizárólagos szoptatás, és a hat hónapos kor után megkezdett hozzátáplálás világszerte mindenütt elterjedne, évente 2,5 millió gyerek halálát előzhetnénk meg (19%), ami azt jelenti, hogy ez a gyakorlat több életet mentene meg, mint a malária-elleni küzdelem, a védőoltások és az A-vitamin kiegészítés együttvéve.
Ebben a rövid, nemzetközi tájékoztató dokumentumban általános útmutatást adtunk arról, mi a legmegfelelőbb módja a fenntartott szoptatás melletti hozzátáplálásnak. Azokról a gyakorlati módszerekről azonban, hogy a magas tápértékű családi ételek közül MELYEKET és HOGYAN elkészítve adjuk a csecsemőnek és a kisgyereknek, a helyi szokások, speciális ételek, elkészítési technikák és étkezési szokások ismeretében tudnánk írni. A táplálási útmutató helyi változatának elkészítése az anyákkal, az őket segítő egészségügyi dolgozókkal és más szakemberekkel együtt, a gátló és kényszerítő tényezők és más körülmények figyelembe vételével lehetséges.
A WABA Szoptatás Világhetére összeállított kiadványát a Szoptatásért Magyar Egyesület munkatársa fordította le. Egyesületünk az IBFAN (International Baby Food Action Network) tagja. Célunk az anyák és csecsemők egészséges élethez való jogának támogatása, ezen belül a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatás védelme és a szoptatás folytatásának támogatása egy éves koron túl. Továbbképző tanfolyamokat szervezünk egészségügyi dolgozók részére. Hazai és külföldi szakirodalom, és videofilmek kölcsönzésével, telefonos tanácsadó szolgálattal, kiadványokkal mind az egészségügyi dolgozóknak, mind a gyakorló kismamáknak segítséget nyújtunk abban, hogy objektív információkhoz jussanak a szoptatással kapcsolatban. Komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy az Anyatejet helyettesítő anyagok forgalmazásának nemzetközi kódexét hazánkban is törvénybe iktassák, hogy ezzel megvédhessük az anyákat a megtévesztő kereskedelmi hatásoktól. Együttműködünk hazai és külföldi szervezetekkel, mint a La Leche Liga, az UNICEF, a Baby Milk Action (UK), a WEMOS (Hollandia), az AFS (Németország).
Az egyesület és tagjai nem fogadnak el támogatást tápszert vagy bébiételt gyártó cégektől.
A Szoptatás Világhetének nemzetközi szervezője a WABA (World Alliance for Breastfeeding Action). A WABA, egy nemzetközi hálózat, melynek tagjai – szervezetek és magánszemélyek – vallják, hogy a szoptatás minden anya és gyermek természetes joga. A WABA a szoptatás támogatása, népszerűsítése és védelme mellett kötelezte el magát, és az Innocenti Nyilatkozat alapján jár el. A WABA szorosan együttműködik az ENSZ Nemzetközi gyermekalapjával (UNICEF).
WABA Secretariat. PO Box 1200, 10850 Penang, Malaysia.
Tel: 60-4-6584816, Fax: 60-4-6572655
secr@waba.po.my, www.waba.org.my
IBFAN – GIFA, CP 157, CH1211 Geneva19, Switzerland.
Tel: 41-22-7989164 Fax: 41-22-7984443
philipec@iprolink.ch www.ibfan.org
Fordította: Sződy Judit IBCLC
Az eredeti anyag itt található.