Szoptatási nehézségeim

Kisfiam 3 hónapos volt, amikor náthás lett és nehezen tudott szopni, mert mindig eldugult az orra. Ilyenkor sírni kezdett és abbahagyta a szopást, én pedig próbáltam megnyugtatni és erőltettem, hogy próbálkozzon újra. Féltem, hogy ha nem eszik, fogyni fog, esetleg kiszárad.

Kisfiam a 41. héten született 2650 gramm súllyal, a terhesség utolsó hónapját kórházban töltöttem, mert a korához képest kevésnek találták a súlyát. Ez az előzmény is közrejátszik abban, hogy túlzottan aggódom gyermekem megfelelő súlygyarapodása miatt.
A gyermekorvos és a védőnő próbáltak megnyugtatni, hogy nincs semmi probléma, hiszen a kisfiam intenzíven fejlődött, két hét alatt 380 grammot hízott a betegség alatt is. Azt viszont nem látták, hogy milyen áron! Már ott tartottunk, hogy ha meglátta a mellemet sírni kezdett. Nagyon kétségbeestem, hogy nem fogom tudni szoptatni, pedig van tejem. Fejni is elkezdtem, de még cumisüvegből sem mindig fogadta el a fiam az ételt.
Amikor már teljesen tehetetlennek éreztem magam, felhívtam a La Leche Liga egyik tanácsadónőjét, Ágostonné Szőcs Annát, aki megnyugtatott és megerősített abban, hogy valószínűleg a nátha és az erőltetés az oka a szopisztrájknak. Többek között azt javasolta, hogy próbáljam akkor megszoptatni a kisfiamat, amikor álmos vagy félálomban van. Még aznap délután kipróbáltam - és működött. Két nap múlva már ébren is meg tudtam etetni, sőt ő is jelezte, hogy éhes.
De itt még nem ér véget a történetünk. Bevallom, hogy a szoptatást továbbra is szorongás lengte körül, mert mindig előre féltem, hogy fog-e szopni. Ha nem akart, akkor nem erőltettem, hanem később újra megkínáltam. Nagyjából két hét telt el így, hogy többnyire szopott, de ha nem kérte, akkor békén hagytam.
Aztán sajnos úgy éreztem, hogy egyre kevesebb tejem van. A szopások után elkezdtem fejni, mert abban bíztam, hogy majd akkor több termelődik. Megmértem a szopott mennyiséget és néha csak 30-50 grammot evett a kisfiam. Ilyenkor cumisüvegből még adtam neki a korábban lefejt anyatejből. Már a tápszert is megvettük, amikor ismét felhívtam Annát, mert nem tudtam belenyugodni, hogy csak három és fél hónapig tudtam szoptatni, amikor korábban nagyon sok tejem volt. Anna azt mondta, hogy ha még tudok lefejni valamennyit szopás után, az éppen, hogy azt jelzi: bőven van tejem. Anna javaslatára elhagytuk a cumisüveget és elkezdtem gyakrabban szoptatni. Azóta két hét telt el, kisfiam most töltötte a 4. hónapot, a súlya 6 kg, és még mindig csak szopik. Nagyon szeretném sokáig szoptatni. De már annak is örülök, hogy eddig eljutottunk, mert ha nem kaptam volna segítséget, szerintem már nem szopna. Hálás köszönet érte!
L.E