Gyermekünk aludni hagyásának művészete

Alvás, egyedüllét, sötétség

Egy gyermek számára nincs szörnyűbb élmény, mint a szülői biztonság és védelem elvesztése. Az éj beálltával egy időre megszűnik a szülői oltalom bizonyossága. Érthető hát, hogy mind az elalvás, mind pedig az éjszakai felébredés a gyermek számára szorosan összefügg a félelemmel. Éppoly kevéssé meglepő azon módszerek kifejlesztése, melyek az ébrenléti állapotból az elalvásba való átmenetet megkönnyítik. Ezen rituálékban az a közös, hogy a szülői jelenlétet próbálják fenntartani az elalvás idejére (bölcsődal, esti mesélés, jó éjt puszi, kedvenc plüssállat stb.).

Alvás-elengedés

Az elalvás nemcsak a gyermek számára jelenti a szülőktől való elszakadást. A gyermek elalvását a szülők is hasonlóképp elszakadásnak élik meg. Titkon megkérdezzük magunktól: Vajon el tud-e aludni a gyermek a segítségünk nélkül? Minden további nélkül el tud–e szakadni a gyermek tőlem? Felkel-e majd magától?

A jó alvó két típusa – az igazi és a beletörődő

Nem minden gyermek irigylésre méltó, aki nehézségek nélkül elalszik, majd átalussza az éjszakát. Ha a kisbabák érzik, hogy sírásuk az éjszaka közepén nem hívja közelükbe a szülőket, akkor egy idő után feladják, és beletörődve elalszanak. Ezen a módszeren nyugszik a korábbi generációk altatásban elért látszólagos sikere, azaz, hogy a gyermeket elalváskor hagyni kell sírni.

A kisbabák fejlődése és az alvászavar

A hatodik hónap körül a kisbabák jelentősen megnövelik szociális terüket. Megtanulnak különbséget tenni az ismerős szülők és az idegen emberek között. Az idegenektől való félelem nem ritkán nyugtalanabb alváshoz vezet. Azok a gyermekek, akik szüleik örömére az első hónapokban átaludták az éjszakákat, elkezdenek akár többször is felébredni. Gyakran nincs másra szükségük, mint a bizonyosságra, hogy minden rendben van. Egy rövidke cumizás az anyamellen vagy az ismerős vigasztaló hang, sokszor elegendőek ahhoz, hogy a gyermek tovább aludjon. Alvászavarhoz gyakran az édesanya aggódása vezet, hogy nagyobbacska gyermekének már nem elegendő éjszaka csupán az anyatej. A vigasztalás, az oltalom helyett, amire éjjelente szüksége van a gyermekének, beiktat néhány étkezést, melyek tulajdonképpen teljesen feleslegesek. Mely felnőtt tömi meg a hasát, ha szeretne jól és mélyen aludni?

Az alvás paradoxona

Ha siettetni akarjuk az elalvást, akkor késlekedik leginkább az álom. Hasonlót tapasztalunk gyermekeinknél is. Ha legkevésbé kívánjuk, akkor alszik el legkönnyebben gyermekünk. Ha azonban korán le szeretnénk feküdni, mert fontos elintéznivalónk van másnap, a gyermek csak nem akar elaludni. Nem és nem. És még kevésbé jutalmaz meg minket egy zavartalan alvással. Mintha csak alváskényszerünk légkörével akadályoznánk a gyermek nyugodt álmát.
Ha az apa a lehető leggondosabban elaltatta gyermekét, és lábujjhegyen igyekszik kiosonni a szobából, félelmével, - hogy gyermekét felébresztheti – valóban felriasztja az alvó gyermeket. Ez a jelenség önvizsgálatra sarkalll bennünket. A gyermekünk ritmusához kell igazodnunk, ahelyett, hogy rákényszerítenénk a saját igényeinket.

Egyéni alvásigény

Minden gyermeknek – ahogyan a felnőtteknek is – különböző az alvásigénye. A második életévben 9-14 óra.

Az önszabályozás akadályozása

Nagy a veszélye annak, hogy a szülők, jószándékkal ugyan, de beleavatkoznak olyan folyamatokba, melyeket a gyermeknek önmagának kell szabályoznia. Példaként említhetnénk az evést és ivást, az öltözködést, a széklet- és vizeletürítés fölötti ellenőrzést. Az ezen folyamatok fölötti ellenőrzést a gyermek normális fejlődésének során el fogja sajátítani. Amennyiben a szülők ebbe a fejlődésbe beleavatkoznak, úgy az önállóság nem alakulhat ki. A szülőket terheli az ellenőrzés, a gyermek pedig függőségben marad.
Ez a mechanizmus az alvásnál is jelentkezik. A szülők, gondolván, hogy ők egyedül a felelősek gyermekük alvásának mélységéért és időtartamáért, meggátolják gyermeküket az önállósodásban és összetörnek az ellenőrzés terhe alatt, amit képtelenek átadni.

A gyermek aludni hagyásának művészete

A kialvatlan és kimerült szülőknek valószínűleg cinikusan hangzik, ha arról beszélek, hogy a művészet, amivel gyermekünket aludni hagyjuk, saját lelki nyugalmunkon és a gyermek elengedésén múlik.
A gyermek önszabályozásában való feltétlen bizalom az elengedéshez vezető út. Ha a szülőnek sikerül szert tennie erre a bizalomra, akkor az alvás idejére úgy válik el a gyermektől, hogy nem veszíti el vele teljesen a kapcsolatot. A gyermek egy nyugtalanabb környezetben és minden nagyobb sírás nélkül el fog tudni aludni. Ez mindenek előtt akkor teljesülhet legkönnyebben, ha a gyermek a családi ágyban alszik, és ily módon az anya és a saját természetes igénye szerint éjszaka is szopik.

Minden gyermek képes megtanulni aludni

Mivel ezen összefüggéseket nehéz tudatosítani, a gyermeki viselkedés idomítással történő befolyásolásáról, ún. tréningekről szóló könyvek nagyon közkedveltek.
A legnépszerűbbek manapság az adagolt frusztrációra épülő módszerek. A gyermeket addig kell sírni hagyni, amíg az meg nem érti, hogy a szüleire, mint éjszakai védelmezőre vagy vigasztalóra nem számíthat. A siker látszólag garantált, hiszen a gyermek beletörődik a megváltoztathatatlanba, és alszik. Ezzel teljesen szertefoszlik annak a reménye, hogy mind a szülők, mind a gyermek tanuljanak és maguk számára nyerjenek valamit a zavart alvás problémájából.
Észre kell vennünk a lehetőséget, mely a gyermek aludni hagyásának művészetében rejlik.

Dr. Franz Paky, a mödlingi alvásambulancia vezetője

Megjelent a La Leche Liga Österreich 2003 évi kiadványában.
Fordította: Somogyi Boglárka

HírLLLevél: 

témák: