Testvérek és tejtestvérek

Miért szopizik még a nagyobbik gyermekem is?

Kislányom születésének másnapján arra gondoltam, ha holnap jönne a következő baba, azt sem bánnám. Aztán persze jó pár hónap eltelt még, mire úgy gondoltuk, testileg-lelkileg valóban készen álltunk a kistestvér fogadására. Kislányom 10 hónapos volt, amikor kisfiam megfogant.
A terhesség elején rögtön át kellett gondolnunk, hogy mi legyen a szopizással. Annak idején ugyanis 3 hónapos lehetett a lányom, amikor végre leküzdve a kezdeti nehézségeket belejöttünk a szopizásba (köszönet a családomnak és a Ligának, különösen Biancának), és akkor döntöttem úgy, hogy amennyiben ő is igényli, sokáig fogom szoptatni. Mivel a korkülönbség 19 hónap a két gyermek között, ez azt jelentette, hogy mindketten szopiznak majd, ha a kislányom nem választja el magát a kicsi születéséig.

Hogyan jutottam erre a döntésre?

Lázasan belekezdtem az elérhető információk begyűjtésébe (ebből nincs túl sok). Megtudtam, hogy létezik a tandem szopi, elmondta Bianca, hogy esetleg milyen dolog jelenthet kizáró okot, (korábbi koraszülés, házasélettől való eltiltás korábbi vetélés miatt, stb.…), és mire kell figyelni (szoptatás közben alhasi görcs, vérzés a terhesség alatt stb.).
Végül amellett maradtam, hogy nem választom el a kislányomat, és ebben a férjem is támogatott. Nehéz is lett volna elválasztani, mivel 10 hónaposan még 6-8-szor szopott naponta (ekkor tudtam meg, hogy jön a kistestvér), és az „igazi” étel inkább mókázást jelentett neki, mint táplálékfelvételt. Tele voltam aggodalommal, vajon jól döntök-e, végül az a gondolat győzött meg, hogy a magzat is akkor érzi jól magát, ha az anyucinak nincs folyton lelkiismeret-furdalása a nagyobb gyermek elválasztása miatt.
Természetesen bármilyen komoly probléma esetén azonnal elválasztottam volna a lányomat.

Ami nem okozott gondot a terhesség alatt, de előfordulhatott volna

Egyáltalán nem jött elő a terhesség alatt a mellbimbó érzékenység.
Nem volt gond pocakosan összebújni (ha lehetett, fekve szoptattam) a lányommal.
A diszkrét nyíltszíni szoptatás is ment pocakosan.
A terhesség alatti tejíz-változást sem érzékelt a lányom, vagy ha változott a tej íze, nem zavarta.

Mit jelentett nekem pocakosan szoptatni egy tipegőt?

Egy éves koráig sokszor szopott, bár a „komoly ételeket” is kóstolgattuk - minden nap lelkiismeretesen és nagyon jó hangulatban szétkente az arcán, partedlin, asztalon és egyéb helyeken az éppen esedékes pempőt. Vagyis a terhesség első három hónapjában ő szinte kizárólag anyatejen élt. A fáradékonyságom miatt kifejezetten szerettem ezeket az üldögélős – fekvős pihenőidőket, amit a gyakori szoptatás jelentett.
11 hónapos lányom átesett egy kemény hányós – hasmenős, 40 fokos lázzal járó vírusfertőzésen. Ekkor kifejezetten örültem, hogy szopiztunk, mert nem volt gond a folyadékbevitel (1 hétig visszatértünk a kizárólagos szoptatáshoz.).
12 – 13 hónaposan rájött arra, hogy „Enni jó!” (főleg lekváros kolbászt és társait), egyévesen járni kezdett, így egyéb újfajta elfoglaltságai miatt mire 16 – 17 hónapos lett (ekkor voltam kb. 6 hónapos terhes) 3 – 4 szer szopott csak: ébredéskor, az esti elalváskor, és nappal nagy ritkán, ha eszébe jutott.
Végül (mi a babával kb. a 7-8. terhességi hónapnál jártunk) a nappali szopizást teljesen elhagyta. Az esti és reggeli szopizáshoz nagyon ragaszkodott, amit nem bántam. Meghitt elérzékenyülést éreztem mindig, amikor nagy pocakkal szoptattam: olyan volt, mintha mi hárman, arra az időre nagy békességben összebújnánk. Nagyon szép élmény nagy pocakkal szoptatni (sajnos egyetlen fényképünk van róla)
A terhesség alatt – ellentétben a szoptatással – az igazi gondot az emelési-tilalom jelentette – ugyanis rögtön az elején nagyon ijesztően bekeményedett a hasam egy kis aluljárós-babakocsis túrától –, amit nagyon komolyan vettem, úgyhogy a lányomat csak ülve vettem ölbe. Hamar megtanulta szegény, hogyha felnőtt-magasságból akarja látni a világot, rám nem számíthat, ezért minden szimpatikusabb emberhez felkéredzkedett. Ekkor bizony jó érzés volt nagyon, hogy csak ennyiről kellett (egyelőre) lemondania a leendő családtag miatt, a szopizás ugyanúgy megvolt, mint a boldog békeidőkben.

A kisfiam születése után a kórházban

A kisfiam születése napján reggel nem szopiztunk a nagyobbal, ugyanis aznap erős haskeményedésre ébredtem, és mivel két héttel a kiírt időpont előtt voltunk, azt hittem, hogy jósló fájásaim vannak, és nem szerettem volna, ha esetleg a szoptatás miatt erősödnek. Este fél nyolcra kiderült: hiába volt az óvintézkedés, a baba nem ragaszkodott a hivatalos időponthoz, ő már találkozni akart velünk. Négy napig igazi nagy nyugalomban és nagyon szép, tiszta környezetben pihentünk a babával a Szent Imre kórházban (Számomra a négy nap a kórházban egy fantasztikus élmény: semmi de semmi dolgom nincs az égvilágon, csak az, hogy a kisbabával ismerkedjem – persze ehhez megfelelő kórházi körülmények is szükségesek). Ez idő alatt a kislányomat kétszer tudta elhozni a család, és neki esze ágában sem volt szopizni, annyira lekötötte a társalgóban lévő villogó italautomata és a lift (amibe majdnem beszállt nélkülünk egy óvatlan pillanatban). Nagyon kíváncsi voltam, akar-e majd szopizni, ha hazaérünk.
Az újdonsült családtag ez idő alatt szorgalmasan szopizott. Szülés után este 10-ig a szülőszobában voltunk, itt a két ciciből összesen kb. 40 percig teljes erőbedobással és élénken evett, és még aznap éjjel 3-szor ébredt szopizni. A tejbelövellés a második napon megtörtént, de mivel kisfiam ügyesen szopott, nem kellett fejni. Egyetlen egyszer mértem a szopott tej mennyiségét, a harmadik napon a kórházban, ekkor 90 grammot evett.

A kisfiam születése után otthon

Hazaérésünk után kislányomat nagyon lekötötte az új helyzet, és csak este, a szokott ceremónia során a lefekvés előtt kérte a cicit. Szülés előtt jó ideje már csak kb. 5-6 percig szopott, akkor úgy éreztem, már csak a nagy semmi jön neki, és inkább cumizik. Ekkor azonban jó sokáig cicizett, szerintem nagyon örült, hogy sok tejci jön.
Mivel nagylányom már szülés előtt jó pár hete saját magától ráállt a napi kétszeri szopizásra, úgy döntöttem, ha nem okoz nagy konfliktust, korlátozom majd a nagyobbat, és megmaradunk ennél a két alkalomnál. Ennek az volt az oka, hogy nem akartam, hogy kislányom visszatérjen a teljes cicifüggésre – úgy éreztem, ez nekem sok lenne. Ezen kívül arra figyeltem még, hogy ha egy időben akart mindkét gyerek szopizni, akkor a kicsi legyen az első. Ez eleinte nagy felháborodást keltett, de aztán a leányzó megtanulta kivárni a sorát.
Kislányom nem fogadta kitörő örömmel, hogy nappal nem szopizhat. Mikor a picit felvettem cicizni, ő is „Bogyigyiii” felkiáltással rám vetette magát. Ekkor mindig elmagyaráztam neki, hogy ő is szopizhat – este és reggel. Ez a magyarázat neki persze elég megfoghatatlan lehetett. Amíg a baba szopizott, kislányom is odabújt hozzánk - általában mire ő következett volna, belenyugodott, hogy mi „csak” összebújunk, és persze többnyire el is unta az egy helyben ücsörgést, és elstartolt a félbehagyott sürgős teendőit befejezni. Sokszor így szopiztunk, egy kupacban, azzal a különbséggel, és a leányzó sokszor, mint egy karmester irányított: ha sírt a kisfiam, szinte rám parancsolt, hogy „Anya, bogyigyi Babi!” – azaz Anya, szoptasd meg Csabit! -. Mikor a kicsi szopizni kezdett, „Jó étvágyad Babi!” felkiáltással megsimogatta a fejét. Ha befejeztük az egyik cicit, ő már előre szólt hogy „Mámik cici!”. Szóval a féltékenységi jelenet 1-2 hónap alatt átalakult társasági eseménnyé.
Az esti és reggeli szopizáshoz viszont kislányom jobban ragaszkodott, mint valaha, és a nappali megszorító intézkedéseket ellensúlyozandó volt olyan, hogy este vagy reggel 40 percig is cicizett! Ez nekem a nap egyik „fénypontja” volt. Reggel kifejezetten kényelmes, mert egy ideig együtt lustálkodhattunk az ágyban, és a reggelivel sem kellett annyira sietni. Este nagyon jólesett összebújni a nap végén.
Nagy változás lett még, hogy a nagyobbik nagyon bújós lett. A testvére születése előtt kb. 30 másodpercet volt hajlandó nyugodtan az ölemben tölteni – manapság 10-15 percet is összebújva, dudorászva üldögélünk, ha olyan hangulata van a leányzónak – és persze ha anya is ráér…

Mindkét gyerek mindkét ciciből szopott

Sokszor előfordult, hogy a nagyobb akkor szopizott, amikor a kicsi előtte 5 perccel két ciciből totálisan teleette magát, és úgy éreztem, na a lányomnak most nem sok fog jutni. Ennek ellenére a leányzó kitartóan szopott, és nagy csodálkozásomra a tejleadó reflex elindulása után érezhetően még jó nagy mennyiséget ehetett.
Érdekes tapasztalat, hogy kisfiam születéséig azt hittem, az én hátrányos adottságom, hogy a tejleadó reflex viszonylag későn indul be attól kezdve, hogy a baba elkezd szopizni. Most kiderült, hogy nálunk ez baba-függő. Kisfiam rácsatlakozik a cicire, és 2 másodpercen belül elindul neki a tejci, kislányomnak a mai napig 10 perc is kell ahhoz, hogy nagyokat kortyolhasson.
Bizony a kisbaba olykor kitalálta, hogy egy – egy napon kevesebbet szopik, ilyenkor kifejezetten előnyös volt, hogy reggel és este a nagyobbik megszabadított a tejfölöslegtől.

Mi okozott gondot

Mikor megérkezett a kistestvér, a nagyobbik sokkal többet szopta az ujját 2-3 hónapig – lehet, hogy ehhez a nappali szopizási korlátozás is hozzájárult.
Nehéz volt az első két hónapban elmagyarázni a kislányomnak, hogy ha egy időben jut eszébe szopizni a tesójával, a babáé az elsőbbség, neki pedig várnia kell. Eleinte azért nem akartam, hogy egyszerre szopizzanak, mert a picit biztonságosan akartam tartani, és csak rá figyelni – később pedig a nagyobbik már nem vágyott erre.

A nagyobbik ma már nem szopizik

„Nagylányommal” 27 hónapos korában hagytuk el a szopizást. Ennek az volt az oka, hogy különös módon elkezdett a szopizás alatt nyűgösködni, nyugtalankodni, 5 perc alatt képes volt 5-ször cicit váltani, közben mintha nem tudta volna, hogy mit is akar, 30-40 percig is így kínlódtunk, jött-ment, nem lelte a helyét. Először rábeszéltem, hogy reggel „csak” bújjunk össze. Erre hamar ráállt, és tetszik is neki, odabújik hozzánk, és „relaxálunk” reggel. 2 hétre rá az esti szopizásról is lebeszéltem, mivel minden este ugyanaz történt, mint korábban reggel. Megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve mesét hallgatni – és láss csodát, az addigi nyűgös-kínlódós esték átváltoztak meghitt meséléssé (a farkas meghitten felfalja Piroskát, aztán kövekkel telerakva békésen kimúlik).

A kicsi rendületlen

A kicsi jelenleg már 8,5 hónapos, kétszer eszik „igazi élelmet”, egyéb alkalmakkor cicizik. Súlya 9,5 kg – ezt azok kedvéért írom, akik féltették szegényt, hogy a „nagy” eleszi előle a táplálékot.

Mit szóltak ehhez az ismerősök, rokonok, orvosok?

Érdemes felkészülni mások idegenkedésére e témában, mivel a tandemszoptatás létezéséről nagyon kevesen tudnak, még kevesebben láttak ilyesmit környezetükben. Ha az igény szerinti szoptatás megrökönyödést keltett környezetünkben, a tandemszopira ez hatványozottan vonatkozik. Nem éppen kellemes a tomboló terhességi hormonok miatt folyton aggódó és bizonytalankodó és egy igencsak aktív tipegő gyermeket nevelgető kismama számára mások kétkedését, negatív hozzáállását hallgatni. Mi annyiban szerencsések voltunk, hogy családunkban férjem támogatott, a kétkedő többiek pedig diszkréten kerülték a témát. Akivel nem akartam vitatkozni, azt egy „Majd előbb-utóbb minden kialakul.” - mondattal szereltem le.
A várandósság elején az akkori nőgyógyászom azonnali elválasztást javasolt, szerinte a szoptatással a vetélést kockáztattam. Vele sem akartam vitatkozni, mosolyogva bólogattam, és elbúcsúztam tőle. Nem tudott meggyőzni, mivel a házasélet, ami nem volt tiltva nekünk, jóval nagyobb haskeményedéseket okozott, mint a szopizás (kb. a terhesség 6-7. hónapjától éreztem a szoptatás közben olykor enyhe haskeményedést, addig semmit). A 30. terhességi hétben találtam meg azt az orvost, akinél végül szültem, dr. Bálint Mihályt, ő semmi kivetnivalót nem talált a terhesség alatti szoptatásban. A szülés utáni 6 hetes kontrollon külön üdvözletét küldte a „kis kosztostestvérnek”.
Költözés miatt új gyermekorvosunkat is a várandósság 30. hete táján ismertem meg. Szerencsére támogatta a terhesség alatti szoptatást és a tandemszopit is. Lelkileg nagy segítség volt e két orvos pozitív hozzáállása.
Sokan féltettek attól, hogy a várandósság alatti szoptatás miatt a magzat elmarad a fejlődésben. Ez lelkileg nagy teher volt számomra. Hiába mondtam ugyanis, hogy a szakvélemények ezt nem igazolják, ha valami ilyesmi történt volna, mindenki engem okolt volna felelőtlenséggel – sőt biztos engem is furdalt volna a lelkiismeret. Hála Istennek kisfiam 3450 grammal normál szülés során minden beavatkozás nélkül 9/10-es Apgarral született, – visszamaradásról szó sem volt.
A szülés után attól féltettek, hogy a pici baba elől a nagy „eleszi” a táplálékot, és a pici nem fog gyarapodni. Ehhez képest kisfiam 3 hónaposan 6800 grammos 74-es méretű óriásbébi lett négyhurkás combokkal, így szerencsére hamar bebizonyosodott, hogy ez a veszély valószínűleg elmúlt.
Attól is nagyon féltettek, hogy fizikailag „tönkremegyek” két gyermek szoptatásában. (A vemhes tehénnel azonnal abbahagyatják a bocik szoptatását – mondta egy szakértő agronómus.) Kisfiam 2 hónapos lett, amikor nagy-nagy kimerültség vett rajtam erőt (talán nem véletlen, hogy pont az után, hogy letettem egy tanfolyam elég nehéz zárószigorlatát…), kipukkant lufinak éreztem magam, aludtam volna egész nap. Azt hiszem azonban, hogy ennek nem az az oka, hogy a nagyobb gyerek is szopott (kétszer naponta). Egyébként nem fogytam le, nem hullott ki sem a fogam, sem a hajam, vérképem rendben. (Nagy segítség volt ezekben a hetekben, hogy Anyukám, mint bébiszitter és mint ebédfőző-asszony sok terhet levett a vállamról.)
Mindent összevetve nagyon nem bántam meg, hogy a nagyobbat nem választottam el. Azt sem bántuk meg, hogy ilyen kicsi a korkülönbség: már most látszik, hogy kezdik partnernek tekinteni egymást. A nagyobbik szokott a babának énekelni, és nagyon élvezi, hogy ennek mindig széles mosoly a jutalma. A kiságyból kiesett játékokat gondosan visszaadogatja neki. A kép persze nem ilyen idilli, hiszen a babának is kijut a leányzó dührohamaiból – röpködnek a játékok, potyognak a könnyek, a sírás hangereje pedig megrengeti a falakat – a legnagyobb meglepetésemre legtöbbször ezt a kisbaba úgy nézi, mint egy érdekes színielőadást, mosolyog, érdeklődik, figyel (két év múlva meglátjuk, mennyit tanult el a nővérétől).

Szőke Noémi

HírLLLevél: 

témák: