Kis szopis történelem
i.e. 1800 körül már Hamurabi rendelkezett a szoptatós dajkák szükségességéről.
Spártában a nőknek kötelező volt szoptatni a gyermeküket, a plebejusok minden gyermeket, az uralkodó felesége a legidősebb fiút szoptatta. De pl. Themistesz királynak a másodszülött fia örökölte a trónt, mivel az édesanyja őt szoptatta, nem az elsőszülöttet.
1500 és 1700 között a tehetős angol nők nem szoptatták gyermekeiket, mert féltették az alakjukat, és azt tartották, hogy a szoptatás öregít. Annak ellenére, hogy már akkor is ismerték a szoptatás fogamzáskésleltető hatását, az angol nők inkább vállaltak 12-20 szülést, semmint, hogy szoptattak volna.
Ekkoriban a szoptatós dajkákat felváltotta a mesterséges táplálás, a kisbabák zabkásalevesbe áztatott kenyeret és gabonapelyhet kaptak kanállal. Ebben az időben az árvaházakban a halálozási arány elérte a 100 százalékot.
Az 1700-as években, a francia lelencházak szoptatós dajkákat alkalmaztak, akiket nagyon körültekintően választottak ki, és folyamatosan figyelemmel kísérték az életvitelüket, hogy a kisbabák egészséges tejet kapjanak.
A Francia Forradalom előtt és alatt elég változatos volt a csecsemők táplálása: volt akit a mamája szoptatott, volt akit a dajka, volt aki valamilyen állat tejét kapta, és volt aki kását.
A XIX. század közepén kezdtek el valamilyen tápszer után kutatni, hogy kiválthassák a szoptatós dajkaságot. Ezek a tápszerek általában tehéntejből álltak, amihez cukrot és vizet adtak. Azután rájöttek, hogy ezekben kevés a zsír, amire az agyfejlődéshez nagy szükség volna, így adtak hozzá tejszínt. Azután lime-lét (egy citrusfajta levét), hogy savasabb és így könnyebben emészthető legyen.
1884-ben dr. Meigs egy meglepően pontos összehasonlító elemzést készített a tehéntejről és az anyatejről. Így azután ezentúl zsír, cukor és lime-lé hozzáadásával próbálták a tehéntejet az anyatejhez hasonlatossá tenni. Amikor ezt az egészet felforralták, hogy sterilebb legyen, a skorbut népbetegséggé vált.
Pierre Budin (1846-1907) nevéhez fűződik a perinatális orvoslás és az első szoptatós klinika megteremtése. Akkoriban 1000 élveszületett csecsemőből 288 halt meg, s "A szoptatott csecsemő" című könyvében világossá tette, hogy minden körülmények között a csecsemő szoptatására és az anyák felvilágosítására van szükség.
Hamarosan a vegyészek léptek a csecsemőtáplálás mezejére, melyet addig inkább az orvosok uraltak, meghatározva a tápszerek, főzetek összetételét. Henri Nestlé, egy svájci kereskedő cukrot és malátával főzött búzalisztet kevert a svájci Alpok füvét legelésző tehenek tejéhez. Ezután úgy hirdette új termékét, mint "tudományosan tökéletes táplálékot, melynél jobbat kívánni sem lehet". Reklámjaival egyenesen az anyákat célozta meg, hiszen, mint mondta, "ők maguk csinálnak majd reklámot nekem".
Azután a tápszer- és bébiételgyártó cégek szépen átvették az anyatejpótló szerek készítésének feladatát az orvosoktól. Némely kotyvalék még tejet sem tartalmazott. Annak sem szenteltek figyelmet, hogy a tápszer elkészítésénél esetleg fertőzött vizet használnak. A XIX. század végén piaci verseny alakult ki a nem-szoptató anyák kegyeiért. A termékeket "tudományosan ellenőrzött"ként árulták, noha semmilyen dokumentációt nem tudtak felmutatni, hogy az ellenőrzés megtörtént volna. Dr. Apple rámutat, hogy a "csecsemőtáplálás kereskedelmi és tudományos alapokra való helyezése olyan környezetet teremtett, ahol a mesterséges táplálás nem csak elfogadható, de egyenesen természetes és szükséges lett."
Szociológusok keresték a választ arra a kérdésre, hogy a XX. században miért csökkent a szoptatók aránya. A válasz többek között az urbanizációban, a technológia fejlődésében és a gyermekek tudományos, könyvekből történő nevelésében keresendő. Ezen kívül nagy szerepe van benne a mell szexuális szimbólummá válásának is.
Szerencsére napjainkban megfordulni látszik ez a folyamat, egyre többen választják a szoptatást a mesterséges táplálás helyett, s ebben nagy szerepük van a szoptatást segítő világméretű szervezeteknek és az önsegítő anyacsoportoknak egyaránt.
Rózsa Ibolya
