Idén is megrendezte a La Leche Liga Magyarország és A Szoptatásért Magyar Egyesület a „Séta a szoptatásért” című rendezvényt. Augusztus harmadikán ismét a margitszigeti szökőkútnál gyülekeztünk többen, mint eddig bármikor. Innen sétáltunk el arra a játszótérre, ahol már évek óta ünnepeljük ezt a napot.
Itt a két szervező egyesület bemutatkozása után érdekes témákról beszélgethettek az érdeklődők pl. az újszülöttek szoptatásáról Sződy Judittal. Mondókákat, kicsikkel játszható játékokat tanulhattunk Ágostonné Szőcs Annától.
Mindenki feltehette szoptatással kapcsolatos kérdéseit a LLL vezetőknek, megismerkedhettek a LLL és a SzME kiadványaival.
A gyerekek kézműves foglalkozáson és szoptatással kapcsolatos rajzversenyen vehettek részt. A nyertesek a Unicef és a SzME által felajánlott könyveket kaptak.
Az anyukák és apukák, sőt a nagyobb csemeték szoptatási ismereteiket próbálhatták ki egy teszt kitöltésével. A legszerencsésebb megoldók a Kismama magazin által felajánlott ajándékokat nyerték.
A nagy meleg ellenére mindenki jól érezte magát, babák is mamák is. Jövőre is szeretettel várunk mindenkit.
P.G.A.