Végül sikerült!
Postánkból
29 éves vagyok, végzettségemre nézvést pszichológus, de otthon vagyok a gyerekeimmel. Áron 1997. okt. 24-én, Hanna 2000. aug. 22-én, Bálint 2002. máj. 11-én született. És a sornak, remélem, még nincs vége ezzel...
Áron születése előtt próbáltam utánanézni a szoptatásnak, de igazából úgy gondoltam, hogy ez egy természetes folyamat, nincs rajta mit tanulni, majd menni fog magától. Ehhez képest az összes csecsemőgondozási tevékenység közül a szoptatásba volt a legnehezebb belejönnöm!
Áron a Schöpf-Merei Kórházban született, ami nem épp bababarátságáról közismert intézmény. Szülőszobai szopiról szó sem volt, sőt, első nap úgy hozták ki a babát, hogy nem kell szoptatni, csak barátkozzak vele, amit én szófogadóan be is tartottam. Bár rooming-inben voltam, a babákat minden szire-szóra elvitték (ha épp cicizett, hát leszedték rólam), és csak 3 óra múlva hozták vissza, valamint éjszaka sem lehettek velünk. A tejem ilyen kezdés után csak 3 nap múlva indult be (biztos a stressz is közrejátszott), szegény Áron már üvöltött, ha cicit látott. Ráadásul cukros vizet és tápszert/női tejet is kapott jó táglyukú kórházi cumiból.
Végül azért úgy mentünk haza, hogy egész jól szopizott. Csakhogy a mellbimbóim rettenetesen kisebesedtek (ma már tudom, hogy nagyon rosszul volt mellen), ezért elkezdtem bimbóvédőt használni, ami nagy megkönnyebbülést jelentett elsőre (viszont a szopitechnikának és a tejmennyiségnek nagyon rosszat tett, csak ezt azonnal nem vettem észre).
Közel 4 hónapig használtam a bimbóvédőt. Áron hasfájós lett (persze, mert iszonyú ideges voltam minden miatt), így teáztattuk édesköményteával (persze cumiból). Volt játszócumija is. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy mit is takar az igény szerinti szopi, főleg, hogy Áron alkalmanként 1-1,5 óráig is szopizott (a védőnő folyton leszúrt emiatt, a végén már letagadtam, hogy meddig tart egy szoptatás). Próbáltam kivárni a 3 órákat, de legalább a 2-t. Persze sírni sose hagytam, inkább próbáltam elterelni a figyelmét, ringatni, teával itatni.
Mindezek a dolgok oda vezettek, hogy 3 hónapos kora körül elkezdte visszautasítani az egyik cicimet, azt, amelyikből nehezebben jött a tej. Ezt először hónaljtartásban szoptatással igyekeztem -sikeresen- kompenzálni, de aztán a végső gyógyír a bimbóvédő elhagyása volt, mert úgy újra hajlandó volt szopizni. Ezután kiderült, hogy a gyarapodása lelassult, sőt elkezdett fogyni is, miközben teljesen elégedettnek és jóllakottnak látszott.
Ekkor szereztünk egy mérleget és mérni kezdtük, kiderült, hogy még 300 gr-ot sem sem szopott egy nap (3,5 hónaposan), bár ez a viselkedésén nem látszott. Így a doktornéni tanácsára bevezettük az étrendjébe a gyümölcsöket, illetve felírt tápszert, hogy minden szopi után azzal pótoljak.
Romokban voltam, de nagyon akartam szoptatni, így kitaláltam egy szisztémát. Szigorúan 50 gr tápszerrel pótoltam napi 5x (ennyiszer szopizott előtte), viszont próbáltam többször szoptatni. A gyümiket 2x adtam naponta. Amikor a súlyán láttam, hogy gyarapodni kezdett, elkezdtem leépíteni a tápszert, már nem adtam szopi után. Viszont áttértem a valóban igény szerinti szoptatásra. Egyedül az esti étkezéssel nem voltam sikeres, már nem volt türelme szopizni, ezért ott főzelékre cseréltem le a tápot. Szóval kb. 2,5 hónapig volt szükségünk a tápszerpótlásra, utána maradt a szopi, a főzelék és a gyümölcs. Áron másfél évesen maga választotta el magát, egyik nap már nem kért többet.
Hannus és Bálint már bababarát kórházban, az Istvánban születtek. Milyen más volt ez az indítás! No meg persze tanultam a hibákból is. Hannust éjjel-nappal igény szerint szoptattam, akár félóránként is, ha úgy igényelte. Nagyon jól szopizó újszülött volt, ő aztán nem bömbölt a kórházban! Összebújva aludtunk jó nagyokat, ha felébredt, megszoptattam, aztán aludtunk tovább. Viszont a pozícionálás még ekkor sem ment tökéletesen, ki is sebesedett a mellem, de már korántsem annyira, mint először.
Hanna 6,5 hónapig kizárólag szopizott, még teát, vizet sem kapott. A szilárd ételeket először csak kóstolgatta, igazából még 8-9-10 hónaposan sem evett jelentős mennyiségeket. Aztán egyszer csak megjött az étvágya, és boldogan kóstolta végig a repertoárt. Egy évesen még napi 8-10x szopizott, és emellett 1-2x evett szilárdat.
Sajnos 2,5 hónapos korában kiderült, hogy tejallergiás (véres volt a széklete az általam elfogyasztott tehéntejtől), ezért különösen fontos volt számomra, hogy sokáig tudjon szopizni. Viszont mivel már testvérkét is szerettünk volna, keresgélni kezdtem az interneten a terhesség alatti szoptatásról (így ismerkedtem meg a Ligával is). Hála a Ligának, sikerült végig szoptatnom Hannust (és főleg kiállnom a véleményemmel a szakemberekkel szemben is), úgyhogy most tandem szoptatom a két kicsit.
Bálinttal a bimbókisebesedés is elkerült. Igény szerint szopiznak mind a ketten. Bálint sem kap semmiféle kiegészítést, és egy nagyon boldog, nagyon kerek (4 hónaposan 8 kg) kedves baba!
Áron fiammal tapasztalatlan elsőgyerekes anyaként átéltem a legkülönfélébb nehézségeket a szoptatással kapcsolatban, és igazából nem kaptam jó tanácsokat az erre hivatott szakemberektől (védőnő, gyerekorvos), sőt, szoptatási szakemberhez sem irányítottak. Az elszántságomnak és a babám kitartásának köszönhetem, hogy végül Áron is másfél évig szopizott.
Hannával semmi ilyen jellegű problémám nem volt, tehát saját bőrömön tapasztaltam, hogy mekkora szerepe van a helyes információknak, a helyes technikáknak a szoptatás sikerében. Mivel anyaként és pszichológusként is tudom, hogy milyen óriási szerepe van a szoptatásnak a mama és a baba életében, elkötelezettje lettem e helyes információk átadásának és a bátorításnak, hogy minél több anyuka és baba részesülhessen a szoptatás áldásaiban.
Schneiderné Diószegi Eszter
