La Leche Liga Magyarország

Új La Leche Liga vezető

Mesélj magadról, a férjedről, a családodról! Mivel foglalkoztál mielőtt megszület­tek a gyerekeitek? Nem hiányzik-e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Harminckét éves vagyok. Valaha magyar-angol szakos tanár szerettem volna lenni és több, mint tíz évig tanítottam is angolt, általában magántanítvá­nyaim voltak. Ugyanakkor mindig vonzott a gyógyítás, a másokon való segítés. Néhány éve alpinistáknak elsősegély­nyújtást oktatok. Így aztán nem is hiányzik a munkahely, a bejárás, hiszen cseppet sem unalmas az életem. A Ligában végzett munka pedig egyszerre adja a segítségnyújtás és a tanítás örömét.

A férjem alpinista és programozó. Érdekes párosítás, így az izgalom is jelen van a mindennapjainkban. Nagyon jó férj és apa, a szoptatást illetően mindig mellettem állt, és maximálisan támogat abban, amit csinálok. Három gyerme­künk van, három fiú: István 11 éves, ötödikes gimnazista; András 7 éves, szeptemberben kezdi az iskolát; Gergő ősszel lesz 3 éves, ő még szopizik. Szeretnék itthon maradni velük, főállású anyaként. Szerintem az anyaság is lehet hivatás, ami persze nem akadályoz meg abban, hogy közben valóra váltsam egyéb álmaimat is.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szoptatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segít­séget? Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek majd, hogy könnyebben beleéld magad más mamák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Isti az Egyesült Államokban született. Nem voltak körülöt­tem sikeresen szoptató anyák, viszont kaptam néhány rossz tanácsot, ami odavezetett, hogy ő már négy hónaposan nem szopizott. Nagyon szomorú voltam, megsirattam a mi kis meghitt kapcsolatunkat, ma is könnyek gyűlnek a szemembe, ha erre gondolok. Fogalmam sem volt róla, hogy léteznek civil szervezetek, anyacsopor­tok, hogy van segítség. Hónapokkal később olvastam a La Leche Liga elveiről, s akkor értettem meg, mit csináltam rosszul. Ekkor határoztam el, hogy a többi gyermekemnél minden másképpen lesz.

Amikor Andris megszüle­tett, nem volt otthon cumis­üveg, nem vettünk cumit, ellenben olyan gyakran szop­tattam, amilyen gyakran igényelte. Nyugodt, kiegyen­súlyozott baba volt. Hat hetes lehetett Andris, amikor a doktor nénink szabadságra ment és, biztos ami biztos, fel akart írni tápszert. Nem engedtem. Ha nincs otthon tápszer, nem is nyúlhatok hozzá. Úgy gondoltam, minden a két fülem között dől el, biztos voltam benne, hogy tudom őt szoptatni. Az volt a célom, hogy legalább egyéves koráig szopiz­zon. Végül 14 hónapig volt anyatejes baba. Akkoriban elkezdett harapni, és nem tudtam mitévő legyek: hiába szóltam rá, csak mosolygott, és harapott újra. Tulajdonképpen minden fogát kipróbálta rajtam, de ez most túltett az előzőeken. Akkor azt mondtam neki, kész, nincs cici. Vártam, hogy kéri, de nem. Valahányszor megpró­báltam mellre tenni, nem szopott, csak harapott. Így azt gondol­tam, ez a vége, már nem akar szopizni. Ma már tudom, hogy ez a fogzással kapcsolatos szopási sztrájk volt, de akkor nem éreztem csalódást. Sikerült 14 hónapig a saját tejemmel táplálnom a kicsi fiamat, és ettől nagyon boldog voltam.

Gergő tipikus többemberes baba volt. Vele kezdettől fogva együtt aludtunk, vettem egy hordozókendőt, amiben egész nap a testemre kötve hordoztam. Még porszívózni, főzni is tudtunk együtt. Nem beszélve arról, hogy akár az utcán, menet közben is meg tudtam szoptatni. Csuda jól fejlődött, már a kórházból is úgy jöttünk ki, hogy 30 grammot hízott. Három hetes volt Gergő, amikor lett egy enyhe mellgyulladásom. Hirtelen, egyik napról a másikra abbahagytam az addigi rendszeres fejést, aminek következtében elzáródott egy tejcsatorna. Volt alkalmam megtapasztalni, milyen fájda­lommal jár ez, akárcsak, amikor Andrist szoptatva egyszer kise­besedett a mellbimbóm. Ha egy édesanya ilyen problémával keres meg, pontosan tudom, mit érez.

Gergővel megtapasztalhat­tam a jóval egyéves koron túli szoptatás előnyeit. Ő is megpró­bált harapni, de most sikerült túljutnunk ezen a nehéz időszakon.

Ritkán betegszik meg, ha fáj valamije, mindig odabújik hozzám egy kis vigasztaló szopizásra. Nagyon édes, ahogy odahozza a plüss állatkáit, hogy őket is szoptassam meg, vagy bedugja őket a saját pólója alá. Sőt, ha én szomorú vagyok, a mellére von, átölel: »gyere, Anya, tejcsizzél«. Ha pedig bohóckodva szopizik és vélet­lenül megharap, akkor megsi­mogatja, megpuszilgatja a "tejcsit".

Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

A Gergő születése körüli időszakban olvasta valahol a sógornőm, hogy a Ligában nagy szükség volna még segítőkre. Elhatároztuk, hogy mi is részt veszünk a munkában. Én már Ameriká­ban elterveztem, hogy babákkal és mamákkal fogok foglal­kozni, szülésre felkészítő tanfolyamot szervezek, meg ehhez hasonló dolgokat csinálok majd. Csapó Trixi javasolta, hogy menjünk el az első kerületi baba-mama csoportba, és elküldte nekem A szoptatás női művészete című könyvet. 2002. februárjában lettem akkreditált LLL vezető.

Már indítottál egy baba-mama csoportot. Milyen egyéb terveid vannak?

Esztergom­ban indítottam baba-mama csoportot. A Máltai Játszótér ideális hely, sok anyuka érdeklődik a találkozóink iránt.

Esténként az interneten beszélgetek a mamákkal, és rengeteg anyuka kér segítséget e-mailben is.

Jelenleg a legmagasabb szintű, nemzetközileg elismert laktációs szaktanácsadói vizs­gára készülök.

Szeretném, ha a szoptatási tanácsadás elismert szakma lenne Magyarországon, ha a Liga elvei, a WHO és a WABA ajánlásai érvényesülnének a szoptatás terén, ha szélesebb körű nyilvánosságot kapna a csecsemők legideálisabb, lege­gészségesebb táplálási módja. Szeretném, ha a szoptatást mindenki természe­tesnek venné, ha a szoptatott csecsemőt nem kellene elrejteni a világ szeme elől, miközben mindenki hamburgert eszik az utcán. Ha az orvosok, a védőnők és a csecsemősnővérek érdemi segít­séget tudnának nyújtani a szoptató anyáknak, és nem a bimbóvédőt, a cumit, az időhöz kötött szoptatást javasolnák, és nem tápszert adnának a babának már az első problémánál.

Szeretném, ha a háborítatlan szülés természetes lenne, nem pedig "alternatív". Ha az egészséges babákat egyetlen percre sem szakítanák el édesanyjuktól a szülést köve­tően. Ha felkészült dúlák segéd­kezhetnének a szülések­nél, akik az újszülött mellretételénél is jelen vannak. Rengeteg tervem van, azért fogok dolgozni, hogy mindez megvalósuljék. Testben és lélekben egészséges, boldog családokat szeretnék látni!