La Leche Liga Magyarország

Biztos vagyok benne, hogy Önök számos köszönőlevelet kapnak olyan szoptatós édesanyáktól, akiknek sikerült segíteniük. Én is szeretnék közéjük tartozni, sőt megköszönném, ha írásomat megjelentetnék a La Leche Liga Lapjában. Ezzel is szeretném biztatni az elkeseredett anyukákat, hogy SOHA NE ADJÁK FEL!
Íme az én történetem: Csabi alig múlt el két hónapos, amikor azt éreztem, hogy már nem elég neki a tejem. Folyton sírt - közvetlenül szopás után is -, a melleim pedig puhának és üresnek tűntek. Alighogy bekapta a cicit, párat kortyolt és máris kitolta a szájából. Olyan érzésem volt, hogy nem jön neki semmi tejci, ezért köpi ki ahelyett, hogy megdolgozna érte. Tehetetlen, elkeseredett és szomorú voltam.

Úgy terveztem, legalább egy éves koráig szoptatom, mint testvérét, Gáborkát. Felhívtam hát a védőnőt, mit tegyek. Ő azt javasolta, hogy majd három hónapos kortól bevezetjük a krumplit, addig is hagyjam ki a délutáni szopást, helyettesítsem tápszerrel, hogy estére elég legyen neki a tejem. Ekkor Csabi ötször szopott egy nap. A tanácsot próbáltam megfogadni, már adtam neki gyümölcsöt (őszibarackot és almát), de a tápszert nem volt hajlandó elfogadni. Nagy-nagy kínlódások árán belediktáltam 50 grammot, ugyanis az esti szopást már kénytelen voltam kiegészíteni.
De a helyzet nem javult, Csabi sokat sírt, folyton éhes volt, nem lehetett megnyugtatni. Ekkor jött a következő tanács: "Hát válts tápszert!" Meg sem próbáltam, hiszen az eddig felbontott dobozok tartalma is a kukában kötött ki. Kisbabám egyáltalán nem fogadta el a cumisüveget, sem a teát, gyümölcslevet, tápszert nem itta meg belőle.
Teljesen letörtem, már én is sírtam, nem csak ő. Minden tanács csődöt mondott. Folyton azt vágták a fejemhez: "Most mit görcsölsz, ennyit nem ér meg a szoptatás, más is felnőtt már tápszeren!" De én nem adtam fel! Az nem lehet, hogy ne működjön a dolog! Én szoptatni akarok!!!

Utolsó mentsvárként felhívtam a La Leche Ligát, és kapcsolatba léptem az egyik segítőjükkel, Juhász Judittal. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy sok-sok rossz tanácsot kaptam a környezetemtől és az én pici babám volt a legokosabb, mert nem fogadta el a cumisüveget. (Még jó, hogy Gabikát olyan sokáig tudtam szoptatni. Igaz két éve több tejem volt, és egy gyerek mellett több időt fordíthattam magamra is).
Most a következőt javasolták: minél TÖBBET SZOPTASSAK, akár tízszer is egy nap, és próbáljak sokat pihenni. Az első pár nap kemény volt: egy-másfél óránként szoptattam, sőt néha félóránként is. Délután azért adtam neki gyümölcsöt is. Nem hittem, hogy kimászom a gödörből. Olyan érzésem volt, hogy egész nap mást sem csinálok, csak szoptatok. De Csabi napról napra nyugodtabb lett. Az igény szerinti szoptatással biztonságban érezte magát, hiszen rögtön megetettem, ha megéhezett. És tényleg kialakult a kereslet-kínálat, sőt néha még egy cici is sok neki.
Most négy hónapos lesz, csak anyatejet kap, még a gyümölcsöt is elhagytam. Nincs szüksége se teára, se tápszerre, csak anya finom tejcijére. Kiegyensúlyozott, boldog baba. Mára már én is megnyugodtam, nem idegeskedem azon, lesz-e elég tejem, mert bízom magamban és a kisfiamban, hogy lesz! Sőt VAN! Így a mindennapi élet is könnyebb: bárhol bármikor megszoptatom, ha igényli. Bár véleményem szerint a nyilvános szoptatás még nehézségekbe ütközik itthon. Volt, ahol nem nézték jó szemmel, volt, ahol megrökönyödést váltottunk ki az emberekből, néhol félre kellett vonulni, el kellett bújni. Pedig szerintem az anyák ezen képessége az élet fantasztikus ajándéka, amit ki kell használni.
Én nagyon élvezem a szoptatást, és boldog vagyok, hogy nem adtam fel. Mindenkit arra biztatok, ha már elcsüggedt és úgy érzi, nincs remény, kérjen szakszerű segítséget. A vonal másik végén egy kedves, megértő anya fogadja majd, akinek bátran elmondhatja a problémáját. Még egyszer köszönöm Juhász Juditnak és a La Leche Ligának, hogy segítettek. További jó munkát kívánok!

Dr. Simonné Vízvári Dóra