La Leche Liga Magyarország

Judit, mesélj magadról, a férjedről, a családodról!

Harminchat éves vagyok, 1989-ben végeztem a SOTE Általános Orvostudományi Karán. Az egyetem után egy évet dolgoztam egy kutatóintézetben, mielőtt GYES-re mentem. A férjem villamosmérnök, ennek ellenére már majdnem mindent tud a szoptatásról. Jelenleg Érden lakunk öt saját és egy fogadott gyermekünkkel. A legnagyobb gyermekünk, Gábor 12 éves, a legkisebb, Sámuel, 10 hónapos. Köztük "sorakozik" négy leány: Anita (11), Dorottya (9), Veronika (8) és Katalin (6). A legidősebb lányunkat másfél éves kora óta neveljük.

Nem hiányzik-e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Nem. Ennyi gyerek mellett egy perc időm sincs unatkozni, de ne gondold, hogy csak mosásból, mosogatásból vagy főzésből áll az életem. Négyen járnak iskolába + zeneiskolába, ami már önmagában elég sok és változatos elfoglaltságot nyújt nekünk, szülőknek is. Elengedhetetlen a rugalmasság és a jó szervezőkészség...
Ráadásul - bár még csak most leszek hivatalosan csoportvezető - tevékenyen részt veszek városunkban a szoptatásról szóló információk terjesztésében és a szoptatás segítésében. Jelenleg pedig épp egy végzős védőnőhallgatónak segédkezem szakdolgozata megírásában (a téma természetesen a szoptatás), ami szintén nem kis feladat. Így nem kell attól félnem, hogy rám tör a GYES-neurózis.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek majd, hogy könnyebben beleéld magad más mamák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Igen, ennyi szoptatással eltöltött év alatt elég sok helyzetet "kipróbálhattam", ezért ha valaki segítséget kér, majdnem mindig tudok a saját tapasztalatomra hivatkozni. Persze az is nagyon fontos, hogy sok szoptató mamát ismerek, így ha én nem is éltem át minden szituációt, egy -egy kérdés kapcsán sokszor eszembe jut egy másik anyától hallott történet, amit fel tudok használni egy kétségbeesett mama biztatására.
Az első két gyermekemet még nem a Liga elvei szerint szoptattam. Bár az átlaghoz képest viszonylag sokáig kaptak anyatejet, a régi szokás szerint korán bevezettem a gyümölcsöket, főzelékeket, és a szoptatás csak egy étkezés volt; semmit nem tudtam még arról, milyen óriási jelentősége van az anya-gyermek kapcsolat szempontjából. Az utóbbi három gyermekemet már igény szerint szoptattam, és éveken át éjjel-nappal nagyon szoros testi-lelki közelségben voltam/vagyok velük. Azt figyeltem meg, hogy bár nagyon szeretem az első két gyereket is, a kisebbekkel mégis sokkal jobban együtt tudok érezni, jobban bele tudom élni magam a helyzetükbe, ha valami bántja őket; hamarabb megindul a szívem, ha sírnak...
A gyermekorvosunk azt szokta mondani, azért irigyel engem, mert van lehetőségem, hogy "kijavítsam" azokat a hibákat, amiket az első gyerekeknél elkövettem. Hát, ha az első gyerekeimen ez már nem is segít, az utóbbiaknak van esélyük arra, hogy valamivel jobban csináljam a dolgom. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy feladtam a merev nevelési elveket, és hagytam, hogy a szívem diktáljon. Így ha követek is el hibákat, biztos, hogy az első években olyan alapot teremtek a gyerekeimnek mind testileg, mind lelkileg, ami egész életükre pozitív hatással lesz. Ezért ha egy anyukának nehézségei vannak, és segítséget kér tőlem, teljes meggyőződéssel tudom bátorítani, hogy tartson ki, mert erőfeszítéseinek hosszú távon is meglesz a gyümölcse.

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

1993-ban a gyermekorvosunk, dr. Veres Judit adott a kezembe néhány információs füzetet.
Veronika négy hónapos volt, amikor anyukám elköltözött tőlünk, és egyik napról a másikra rám szakadt az egész háztartás. Hamarosan odáig jutottam, hogy a baba már csak négyszer szopott naponta, és kétszer kellett pótolnom a korábban lefagyasztott tejből. Akkor azt olvastam az egyik LLL füzetben, hogy "...a bennszülött asszonyok óránként több alkalommal is mellre teszik a csecsemőt néhány percre." Ez számomra teljesen új volt, de elhatároztam, hogy kipróbálom. Elkezdtem én is ilyen módon sűrűn mellre tenni a kislányomat, és két nap múlva már nem volt szükség a pótlásra. Ezek után boldogan szopott húsz hónapos koráig.

Mikor érezted igazán azt, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal?

Amikor felfedeztem, hogy az egész ilyen egyszerű, úgy éreztem, hogy ezt mindenkinek el kell mondanom. Kerestem a lehetőséget, hogy tapasztalataimat másokkal is megoszthassam. Gyermekorvosunk felkért, hogy a szoptatási világnap alkalmából írjak egy cikket az Érdi Újságba erről a témáról.

Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

Az hamar világossá vált, hogy a szoptatás sikere azon múlik, hogy a kismama rendelkezik-e a helyes információkkal már a szoptatás kezdetén, illetve megkapja-e a megfelelő segítséget, ha nehézségei támadnak. Ezért 1994-ben a védőnőkkel és doktornőnkkel baba-mama klubot szervezetünk, ahol részben ő, részben meghívott előadók beszéltek a kismamáknak a szoptatásról. Egy ilyen alkalommal találkoztam dr. Sarlai Katalinnal, aki azt javasolta, hogy jelentkezzek LLL csoportvezetőnek. Ekkor még nem nagyon tudtam, mi az az LLL. Így állt elő az a furcsa helyzet, hogy előbb akartam LLL csoportvezető lenni, mint hogy valaha is jártam volna LLL baba-mama csoportban vagy beszéltem volna bárkivel is az LLL tagjai közül.

Tervezed-e, hogy baba-mama csoportot indítasz a városotokban?

Természetesen szeretnék csoportot indítani, de ez némi előkészületet igényel. Szerencsére a védőnők mindenben támogatnak, így biztosan segíteni fognak például abban, hogy a megfelelő helyet megtaláljam.

Martinovichné Debulay Bianca