Hordozós mindennapok újszülött kortól négyéves korig

totyogó apa hátánMindennapi tapasztalataink és a gyermek fejlődéséről szóló elméleti tudásunk egyaránt azt mutatják, hogy az embergyereknek megszületése pillanatától 4-4,5 éves koráig biztosan igénye van arra, hogy szoros testközelségben hordozzák. Aki megtapasztalta, milyen éveken át szoptatni egy gyermeket, az tudja, hogy egészen más élmény, és a gyakorlati oldalt tekintve is egészen más „feladat” egy újszülött, egy kisbaba, egy kúszó-mászó, egy totyogó vagy egy kisgyerek szoptatása. Pontosan így van ez a hordozással is. Cikksorozatunk utolsó részében igyekeztem életkor szerint összegyűjteni azokat a nehézségeket, amik tapasztalatom szerint gyakran útjában állnak, hogy a hordozás a család mindennapjainak részévé váljon, vagy továbbra is része maradjon. Remélem, hogy a rálátás ezekre a tapasztalatokra sokakat hozzásegít az éveken át tartó, örömteli hordozáshoz!

A kezdetek

Nincs olyan kicsi baba, akinek máshol jobb volna, mint az anyukája, vagy egy másik ember szoros testközelségében. Rengeteg kutatás feltűnően egységes eredménye szerint, a koraszülötteknek a szoros testkontaktus, a hordozás a lételemük. A gyakorlat azt mutatja, hogy – ha az emberi tényezők rendelkezésre állnak – semmi nem kell, hogy anya és babája közé álljanak. Lehet a baba bármilyen kis súlyú, szüksége lehet lélegeztetésre, vagy más műszerekre, kezelésre, ha a szemlélet megfelelő, és van hozzá elég emberi erő, minden megoldható testközelben is. Mindez azért alapvető jelentőségű, mert testközelben a baba olyat kap, amihez sehogyan máshogyan nem juthat hozzá, és ami nélkül túlélési esélyei, fejlődési lehetőségei drasztikusan csökkennek. Az időre született baba ugyanezt a „titokzatos”, láthatatlan táplálékot kapja a testközelségtől, csak nem ilyen látványosan élet-halálkérdés, hogy megkapja-e. Az első pár hónapban – fél évben a babák testkontaktus-igénye folyamatos. Nem abban különböznek, hogy mennyire igénylik a hordozást, hanem abban, hogy hogyan viselik annak hiányát. Mégis előfordul, hogy kisbabás anyukák arról számolnak be, hogy babájuk sír hordozás közben. Általában arról panaszkodnak, hogy a baba „nem szereti a hordozást”. Ha sikerül az ügy végére járnunk, előbb-utóbb rá szoktunk jönni, mit tehetünk, hogy „megszeresse”. Íme egy lista a leggyakoribb esetekről.

Egyszerű a dolgunk, ha a probléma az, hogy a babának melege van – ami gyakori, hiszen a hordozott babáknak kevesebb ruhára van szükségük, mint letett társaiknak.

Vannak babák, akik sírnak, ha nincsenek eléggé szorosan a hordozóban, mert a szorosság biztonságot jelent számukra.

Gyakori a sírás azért, mert betesszük a hordozóba a baba fejét, mikor ő már van olyan nagy, hogy tudja egyedül tartani (ha elaludt, berakhatjuk a nyeklő-nyakló fejecskét). Hasonló a helyzet a karjaival, amikor már a háta felső részét önállóan tartja.

Az sem mindegy az apróságoknak, hogy hogyan mozgunk velük: van, akinek a finom jobbra-balra, másnak a tempós menetelés jön be, és sokáig folytathatnánk a sort.

A kicsi babák sokszor azért sírnak hordozás közben, mert szopizni szeretnének. Érdekes, hogy ilyen esetben előfordul, hogy abbamarad a sírás, ha a babát lerakjuk, vagy akár, ha kivesszük a hordozóból, és kézben cipeljük tovább. Ennek az a magyarázata, hogy a baba és közöttünk levő távolság zavart teremt a baba „üzemszerű működésében”. Az egyik „üzemzavar” – a testkontaktus hiánya vagy annak csökkenése – maga után vonja a másik „üzemzavart” – azt, hogy a baba nem veszi észre, hogy szopni szeretne. Alapszabálynak tekinthetjük, hogy ha sír a baba, jó eséllyel segít, ha érzékenyebben reagálunk a szükségleteire. Talán kézzelfoghatóbb, ha mindezt úgy fogalmazom: ha nagyobb harmóniát szeretnél, menj közelebb hozzá! Ilyen értelemben a szoptatás közelebb van a hordozásnál, a hordozás közelebb van a kézben cipelésnél. Az érzékenység növelését jelenti, ha többet hordozod, akkor is, ha már eddig is (sokat) hordoztad; ha magad mellé veszed az ágyban, ha eddig külön ágyban aludtatok; ha magadon altatod, ha eddig melletted aludt…

Ha a hordozóeszközből zengő sírás fokozatosan csillapodik, majd elalszik a baba, akkor valószínűleg sírásával annak ad hangot, hogy nehéz átlépnie az ébrenlét és alvás küszöbét. Gyakori ilyenkor, hogy nem tudjuk a babát jobban támogatni, segíteni – ez a sírás talán nem megúszható.

Akárhogy fest is a helyzet, nem arra a kérdésre keresem a választ, hogy szereti-e a baba a hordozást, hiszen tudom, hogy a hordozás a babák lételeme. Azt keressük mi az a hordozási mód (és életmód), ami az adott családnak igazán beválik.

Kíváncsiskodó apróságok

Négyhónapos kor táján, mikor a babák kíváncsisága megnő, nehézséget jelenthet, hogy a jól bevált elölhordozás elkezd nem működni többé, mert a hasunkon, magunk felé fordított pöttöm nem lát annyit a világból, mint amennyit szeretne. A megoldás: a csípőn- és a hátonhordozás. Sokan ilyenkor fordítják kifelé a babát a hasukon hordozva, hiszen így valóban többet lát a baba. Ne tedd! (Erről bővebben cikksorozatunk második Hogyan hordozzak? című részében olvashatsz.) Tanuld meg a helyes csípőnhordozást, ami jelentősen kisebb teher számodra, és a baba mindent lát, amire kíváncsi. És bíztatlak, hogy tanuld meg a hátonhordozást is, amivel egy új világ nyílik meg előtted! Óriási szabadság és könnyedség, a már ismert közelséggel párosulva.

Vége a hordozásnak?

1-1,5 év közötti (első) gyerekek anyukáitól szoktam efféle élménybeszámolókat hallani: „Lehet, hogy nálunk már vége a hordozásnak? Eddig nagyon szerettük, sokat hordoztam, de egy hónapja Marci egyre erősebben tiltakozik ellene. Már odáig jutottunk, hogy sosincs kendőben, mert fel sem tudom venni, annyira ellene van. Én pedig el vagyok keseredve, és nem értem a dolgot, mert imádom hordozni, és azt hittem, még sokáig részünk lehet benne!” Az anyukával beszélgetve kiderül, hogy ő az eddig megszokott módon fog hozzá a hordozásnak: otthon „elvan” a gyerek, amikor pedig indulnának valahova, ő tekerné a kendőbe, dobná a csatosba, vagy ahogy szokták és mennének. Csakhogy a gyerek egyedül szeretne! Ebben az életkorban a gyermekeknek van már akkora autonómiájuk, hogy nem csak rajtunk múlik, mikor és hogyan hordozzuk őket, mint eddig. A váltás a két gondolkodásmód között az anyának gyakran nem könnyű.

Jól bevált gyakorlat, hogy sokkal több időt hagyok az útra, bárhova megyünk is, mint eddig. Figyelem, hogy a gyerek egyedül szeretne indulni, vagy szívesen jön a hátamra és önállóságot adok ebben neki. Magammal viszem a kendőt (vagy más hordozót, persze). Bóklászva haladunk előre, amikor négy lábon megyünk és amikor a bóklászva haladásból eltűnik az a kis haladás is, ami addig megvolt, átváltunk kétlábas üzemmódba, mindenki megelégedésére.

És figyelek rá otthon is, hogy melyek azok a helyzetek, amikor a gyermekem legszívesebben szorosan rajtam lenne. Bár már kevesebbet van rajtam, folyamatosan nyitott vagyok rá, hogy magamra kössem, mert amit a hordozástól kapunk, másként nemigen kaphatjuk meg.

Már nem hordozzuk, mert tud járni…

Járni már tud, de jönni még nem. Hiszen más agyi központ a felelős azért, hogy egyik lábát a másik után tegye („tud járni!”), megint más azért, hogy figyelje a mozgásom irányát és sebességét, és hozzá igazítsa a saját mozgását az enyémhez („jön velem”). Éppen ezért irreális az a – társadalmunkban általánosan jelen levő – elvárás, hogy, ha a gyerek tud járni, jöjjön is velem. A „járni tudásért” felelős agyi központ érése 1-1,5 éves korra, míg a „haladásért” felelős központok érése 4-4,5 éves korra tehetőek. Ha tudjuk mindezt, talán nem keverjük össze a két dolgot: könnyebben megteremtjük a teret a gyermeknek oly’ fontos bóklászáshoz és magától értetődően vesszük magunkra, ha itt a haladás ideje. Akkor is, ha a szomszéd néni szerint „van két erős lába”, és „nehéz ez már anyának”…

Most van vége?

2,5-3 éves kor után egészen hosszú idők telnek el hordozás nélkül. Meglepve tesszük fel magunknak a kérdést újra és újra: lehet, hogy már vége a hordozásnak? Aztán újra jön pár hónap, amikor a hordozás napi szinten van jelen az életünkben, hogy aztán újra eltűnjön, majd újra felbukkanjon… Hogy szelíd átmenettel, észrevétlenül ússzon ki az életünkből, várhatóan 4-4,5 éves kor körül, valamikor.

Irta: Ónodi Ági

A cikksorozat első része

A cikksorozat második része

A cikksorozat harmadik része

témák: