Fájdalmas történet a tejkőről

Két és fél hónapja szoptattam sikeresen igény szerint éjjel-nappal kisbabámat, aki szépen gyarapodott (kb. havonta egy kilót), amikor időnként azt tapasztaltam, hogy az egyik mellemben nem csökken a telítettség érzése szoptatás után sem, sőt a következő szoptatás idejére már kifejezetten fáj is. Nem is nagyon foglalkoztam vele, mert semmi csomót vagy ilyesmit nem éreztem az érintett mellben és szerencsére, ahogy többször és többször tettem ugyanarra a mellre a gyermekemet, a nap végére valahogy mégiscsak jött a várva várt megkönnyebbülés, ilyenkor erős sugárban spriccelt egyetlen kivezető nyílásból a tej, kisbabám pedig elégedett volt a tejözönnel.

Néhány hét elteltével azonban sűrűsödtek a kellemetlen érzések, mindig ugyanabban a mellemben és mindig ugyanazon az oldalon (negyedben), egészen addig, míg a fájdalomtól már könnyeztem, ingerült lettem és alig vártam, hogy egy-egy sétából hazatérjünk, hogy végre szoptathassak, hátha megtörténik a csoda. Ekkor már biztos voltam benne, hogy a tej valami oknál fogva pang és meleg vizes borogatást alkalmaztam, masszíroztam a fájdalmas, hatalmasra duzzadt részt, de csak rosszabb volt, a masszírozástól pedig csillagokat láttam. Mindezek mellett változatlan gyakorisággal szoptattam váltott mellből, több testhelyzetet is kipróbáltam.

Amikor már semmi sem segített és óráról órára, szoptatásról szoptatásra csak a fájdalomérzet növekedett, megvizsgáltam közelebbről a mellbimbómat és meglepve tapasztaltam, hogy az egyik nyílásban ott fehérlik valami. Akkor még nem tudtam, hogy egyáltalán létezik a világon olyan, hogy tejkő. Azt azonban rögtön tudtam, hogy a bajt ez a tűhegynyi kis fehérség – akkor úgy véltem, a kivezető nyílásba száradt tej – okozza. Bevettem magam a fürdőkádba és kíméletes masszírozás mellett megpróbáltam meleg víz alatt kiáztatni. Órákat töltöttem így, közben szoptattam, majd vissza a kádba és újra próbálkoztam, miközben egyfolytában azon törtem a fejem, vajon mi lehet ez, mit csináltam rosszul. Estére végre megszűnt a dugulás, a tej spontán, nagy erővel spriccelt a nyílásból negyed óráig és kb. egy deciliter távozott. Azonnal megkönynyebbültem, ahogy a nyomás egyre csökkent. Nem sokkal ez után gyengének és levertnek kezdtem érezni magam. Másnap már lázasan feküdtem és még két napig csupán arra futotta erőmből, hogy a gyermekemet ellássam.

Egy hét alatt teljesen rendbe jöttem, de a dugulások nem szűntek meg, most már más területeket is érintettek. Ekkor kezdtem el alaposabban szemügyre venni a mellbimbóimat, feltérképeztem az összes kivezető nyílást: egy-egy mellbimbón 5-6-ot fedeztem fel. A következő elzáródáskor már nem csodálkoztam, hogy egy másik kivezető nyílásban is ugyanolyan fehér kis pontot láttam. Ekkor felhívtam a gyermekorvosunkat, aki megállapította, hogy tejkövem van.

Innentől kezdve minden energiámat arra fordítottam, hogy mire eljön a következő szoptatás ideje, a követ áztatással, nyomkodással eltávolítsam. Elkezdtem rettegni attól, hogy mi lesz, ha a másik mellemmel is problémák lesznek és a szoptatás meghiúsul. Éjjel-nappal azon törtem a fejem, hogyan lehetne a köveket hatékonyan eltávolítani. Vettem egy mellszívót és elkezdtem a napi folyadékbevitelemet megnövelni, addig ugyanis annyira lekötöttek a baba körüli teendők, hogy a nyári forróság és szomjúság érzetem ellenére „elfelejtettem” megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztani, egy-két pohár vízzel beértem naponta, a helyes táplálkozással sem nagyon törődtem. Egészen idáig nem fejtem a tejet, termelődött, amennyit a baba elfogyasztott. A mellszívót is csupán a kő kimozdítása miatt használtam, a tej nehezen jött még a legerősebb fokozaton is, amit fejtem, kiöntöttem, főleg amiatt, mert a lefejt tejet nem tudtam sterilen tartani. A kádban ülve váltogattam a mellszívót és a meleg vizes áztatást, sokszor bele is csorgott a víz a lefejt tejbe, így sajnáltam, de ki kellett önteni.

A kombinált módszer csak részben volt eredményes, továbbra is fél éjszakákat töltöttem a fürdőszobában eszelősen pumpálva, de éreztem, sokáig ez így nem mehet, a kövek pedig csak jöttek és jöttek, most már hol egyik, hol másik mellemben okozva iszonyatos tej torlódást és már-már elviselhetetlenségig fokozódó fájdalmat. A szoptatni akaráson kívül a fájdalom volt a másik meghatározó tényező, ami miatt nem adhattam fel a küzdelmet. Amikor nem sodorta el a víz a kipattanó köveket és sikerült végre szemügyre vennem őket, meglepődve tapasztaltam, hogy ezek a milliméternyi, szabálytalan alakú kis képződmények elég kemények, valóban kőszerűek, de szétmorzsolhatóak.

Következő ötletem a tű bevetése volt. Ha már ilyen kemények, gondoltam, egy injekciós tűvel óvatosan kipiszkálhatom valahogy őket, bár tisztában voltam azzal, ha megsértem a mellbimbómat, az könnyen fertőzéshez vezet és jön az újabb mellgyulladás. Elég gyorsan elsajátítottam a módszert, így ismét közelebb jártam a megoldáshoz, de gondolataimban folyton a kiváltó okokat kerestem. Hátha valami táplálkozási zavar áll az egésznek a hátterében.

Utánaolvastam a vesekő képződésnek, közös jellemzők után kutakodva. Kerültem továbbá azokat az ételeket is, amelyek oxalát kő képződést okozhatnak. Próbáltam kiiktatni a tejet, de teljesen lemondani róla nem tudtam, közben nagyon ügyeltem a megfelelő menynyiségű folyadékbevitelre is.

Sajnos idegileg is eléggé megviselt a napi 24 órás küzdelem a szoptatásért. Másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy nekem szoptatnom kell, nem hagyhatom, hogy kisbabám és a tej közé ilyen kis vacak kövek álljanak, meghiúsítva elhatározásom. Kisfiam ezalatt végig kiegyensúlyozott, mosolygós baba maradt, míg én az idegösszeroppanás szélén álltam, fáradt voltam a kemény éjszakáktól, az állandósuló fájdalomtól, a küzdelmet pedig egyedül kellett vívnom.

A legnagyobb előrelépést végül a kézzel való fejés elsajátítása hozta. Soha addig nem alkalmaztam, nem is igazán tudtam, hogyan kell, de végül rájöttem. Ugyanekkor arra is rá kellett döbbennem, hogy a tej a sok dugulás miatt már kezdett elapadni – hiába termelődött, ürülni nem tudott, így a negatív visszacsatolás elvén lassan fogyott és fogyott.

Erre akkor derült fény, amikor már egy hónapja küzdöttem és három és fél hónapos babámat egy ellenőrzés alkalmával mérlegre tettük. Amit a mérleg mutatott, az megdöbbentő volt: az addig havi egy kilót gyarapodó baba az utolsó egy hónapban csupán 100 g-ot hízott. Hiába szoptattam tehát igény szerint, a tej már nem volt elegendő. Ekkor azonban már tudtam hatékonyan kézzel fejni és kaptam egy hét haladékot a gyermekorvostól, nem írt fel tápszert. Kitartásom most is eredménnyel járt, intenzív fejéssel a tej mennyiséget sikerült megnövelni, már egy hét után normális ütemben gyarapodott a baba.

A kézzel fejés során a kövek sokkal rövidebb idő alatt távoztak, bár sajnos képződni még mindig iszonyatos ütemben képződtek, egy nap ötöt, hatot is eltávolítottam, sokszor ugyanazon nyílásból egymás után többet is. Az összes kivezető nyílás elhelyezkedését ismertem már, ha nem jött tej valamelyikből, már kezdtem is a kő eltávolítást, nem vártam meg, hogy a tej feltorlódjon, fájdalmat okozzon, így viszonylag folyamatossá vált az ürülés is, ami a tejképződés alapfeltétele. Már nem ültem be a kádba, a csap alá tartottam az érintett mellbimbót és meleg vízfolyás alatt fejtem. A fürdőszobába beállítottam egy erős fényű lámpát, hogy a nyílásokat jól láthassam. A kő eltávolítását legjobb volt rögtön a szoptatás után megkezdeni, mert a kisbaba nyálától jól felpuhult a bőr, szívóerejétől pedig a kövek is a kivezető nyílások legvégébe ékelődtek be.

Még további két hónapig jelentős változás nem állt be, minden nap, minden órában, minden szoptatás előtt (és közben is) ellenőrzés, majd cselekvés (éjjel is).

Két hónap után mintha ritkultak volna a kövek, de nem bíztam el túlságosan magam. További hetek elteltével azonban egyre bizonyosabbá vált, hogy valóban valami változás állt be, mert a dugulások elmaradoztak. Végül nagyon-nagyon lassan a helyzet normalizálódott. Még ma is akad egy-két kisebb kő, amit pillanatok alatt eltávolítok, problémát azonban nem okoz.

Kisfiam most nyolc és fél hónapos. Kizárólag anyatejen élt eddig, most kóstolgatja az első falatokat.

Sajnos sokáig úgy éreztem, hogy a világon én vagyok egyedül ezzel a problémával, annyira ritka jelenségről van szó. Kismama ismerőseim között nem akadtam olyanra, aki hallott volna tejkőről, a szakemberek többsége is a vállát vonogatta és a szoptatás abbahagyását javasolta. A gyermekorvosunk és a LLL szoptatási tanácsadója, Rózsa Ibolya voltak, akik elsőként felismerték a dolog jelentőségét és segíteni próbáltak. Különösen Ibolya segítségét szeretném megköszönni, aki hozzáértésével, a legapróbb részletekig kiterjedő figyelmével és hasznos tanácsaival hozzájárult ahhoz, hogy a megoldáshoz közelebb jussak.

Végül röviden

Ami nekem használt:

  • Kézzel történő fejés
  • A mellbimbó meleg vízben való áztatása fejés közben
  • A kivezető nyílások rendszeres ellenőrzése (szoptatás közben is)
  • A kövek eltávolítását megelőző hosszú ideig tartó szoptatás (a baba segíti a folyamatot)
  • Gyakori szoptatás
  • Napi min. 2 liter folyadék fogyasztása
Ami nem használt:
  • Meleg vizes borogatás alkalmazása az egész mellen
  • Masszírozás (csak fájdalmat okoz, a tejnek nincs hová mennie)

Kiss Edina

HírLLLevél: 

témák: