Csabikám, a középső, 3 éves, és naponta egyszer szopizik, este, mese után vagy közben. Timi, a legkisebb 1 éves, és sokszor szopizik. Persze este övé az elsőbbség, utána jön Csabi. Egy este miután apjuk elmondta a mesét, reklamált Csabikám pizsamában, alvásra készen, hogy mikor szopizhat már.
A testvérek egyidejű szoptatására a „tandem szoptatás” kifejezést szokták használni. Anyukák már évszázadok óta űzik a tandem szoptatást és még ma is léteznek családok ahol a kisgyerek szopik, akit nem választanak el amikor édesanyjuk várandós lesz, illetve aki folytatja a szopást az új jövevény születése után is.
Kislányom születésének másnapján arra gondoltam, ha holnap jönne a következő baba, azt sem bánnám. Aztán persze jó pár hónap eltelt még, mire úgy gondoltuk, testileg-lelkileg valóban készen álltunk a kistestvér fogadására. Kislányom 10 hónapos volt, amikor kisfiam megfogant.
Sok kérdést kapunk az úgynevezett tandem szoptatásról. Itt most olvashattok róla és terveim szerint az újság következő számában is. Várjuk kérdéseiteket, élményeiteket. Írjatok!
Négy gyerekem van: Mikael hét éves, Jim öt éves, Andréa három éves és még mindig szoptatom, Rey-Jean hét hónapos és természetesen anyatejjel táplálom. Azt tapasztalom, hogy családunkban mindenki könnyen ad és könnyen fogad szeretetet.
Engedjétek meg, hogy meséljek arról az élményről, ami bárkivel megtörténhet aki várandóssága alatt nem választja el a gyermekét! Ez a tandem szopi és részemről nem kellett hozzá más, csak merészség és türelem.
Két csodálatos kisgyermek mamája vagyok, akik életem napjait édesítík meg : Thomas három és fél éves, Julie másfél éves. A tandem szoptatással kapcsolatos élményeimről írok, mely mindmáig az életemet meghatározó egyik legszebb élményem a szoptatással kapcsolatban, és megpróbálom átadni a tapasztalataimat más mamáknak.