A SZOPTATÁST TANULNI KELL?

A szopóreflex már a magzati fejlődés 28. hetében kialkul. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kisbaba arrafelé fordítja a fejét, amelyik oldalról megérintik az arcát, száját kinyitja, keresőmozgást végez, majd amit odanyújtanak neki, azt bekapja és szívni kezdi. Ez a valami optimális esetben az anyamell, melynek jellegzetes, csak az anyára jellemző illata van. Az újszülött agyában pillanatok alatt összekapcsolódnak ezek a dolgok: a veleszületett reflex megerősödik, illat, hőmérséklet, íz, a legégetőbb szükséglet kielégítése kapcsolódik hozzá. Kizárólag kissúlyú koraszülött vagy beteg kisbabáknál fordul elő, hogy a reflex valamilyen oknál fogva gyengébb. A szülés vagy császármetszés alatt adott kábító hatású fájdalomcsillapítók a magzatba is átmennek, s az újszülött szervezetében csak lassacskán bomlanak le. Az első egy-két hét aluszékonyságának, szopási nehézségeinek ez is lehet a magyarázata.

Már a szülőszobában is szoptathatsz!

Talán csodálkozni fogsz, milyen éber és érdeklődő a kisbabád a szülés utáni pillanatokban is. Kíváncsian meresztgeti a szemét, nézegeti, hová is csöppent. Annál nincs is szívesebb, melegebb fogadtatás, mint ha magadhoz öleled és megszoptatod, úgy, hogy közben meztelen bőrötök összeér. Ha betakarnak benneteket, biztosan nem fogtok fázni, a Te tested fogja melegíteni gyermekedet, tökéletesebben, mint bármelyik inkubátor. Ha a szülőszobai személyzet nem ajánlja fel a szoptatást, nyugodtan kérheted, ha a baba jó állapotban van, semmilyen egészségügyi ok nem szól ellene.

Ahhoz, hogy később elegendő tejed legyen, döntő fontosságú, hogy mielőbb és minél gyakrabban mellre tedd a babát. Ha ez nem lehetséges, a szülés után hat órán belül kezdd meg a fejést! Ne várj a tejbelövellésig!
Már a tényleges tejbelövellés előtt is érdemes szoptatni, hiszen az ekkor termelődő előtej (kolosztrum) rendkívül sok védőanyagot tartalmaz, s más forrásból pótolhatatlan segítséget ad gyermekednek a fertőzések elleni védekezésben. Ekkor még nem fontos, hogy sokat szopjon, éppen arra a pár kortyra van szüksége, amihez így hozzájuthat.

Amikor már együtt vagytok a gyermekágyas részlegen, várd ki az alkalmat, amikor újszülötted éber, érdeklődő. A legfontosabb az, hogy kényelmesen helyezkedj el, lehetőleg úgy, hogy akár egy órát is zsibbadás nélkül eltölthess abban a testhelyzetben, amit választottál. Ha tökéletesen el tudsz lazulni, jöhet a baba!

Így helyezd mellre:

  • Érintsd meg finoman a melled felé eső arcrészét, majd a tátogó, arrafelé forduló szájba máris beleteheted a mellbimbódat, úgy, hogy az udvar vagy legalábbis annak nagy része is a szájába kerüljön.
  • Ügyelj rá, hogy az alsó és a felső ajka is kifelé biggyedjen, az orra és az álla pedig melledhez érjen, vagy legalábbis közel kerüljön hozzá!
  • A baba teste is forduljon feléd!

Mi okozhat gondot az első héten?

  • Amikor nem éhes a baba, valószínűleg hiába próbálod szoptatni. Ha például lefejt tejet vagy tápszert kapott előzőleg, számíthatsz rá, hogy nem lesz elég éhes, és megzavarja, hogy a cumisüvegből másképp jön a tej, mint a mellből. A teáztatás, cukros víz itatása is hasonló problémát okozhat. Az újszülött gyomra pici, ha megtöltöd teával, nem marad elég hely az anyatejnek.
  • Az álmos újszülött szoptatása is nehéz, néha lehetetlen. A szülés utáni napon a legtöbb kisbaba aluszékony, után azonban egyre élénkebbé válik és ha éhes lesz, jelentkezik. Ne várd meg, amíg bömbölni kezd, ha forgatja fejecskéjét és a szájával kereső mozgást végez, máris mellre teheted! Aki már az első naptól kezdve a kisbabája mellett van, annak nem lesz nehéz rájönnie, mikor érkezik el a szoptatás ideje. Az újszülött osztályon elkülönítve elhelyezett babáknál ezt persze nehéz észrevenni, szoptatási nehézségek is gyakrabban adódhatnak.
    Erőszakosan, fájdalmat okozva nem szabad sem ébresztgetni, sem mellre tenni. Ha a megengedettnél nagyobb súlyesése miatt fontos, hogy nagyon gyakran mellre kerüljön, vetkőztesd le, fektesd a mellkasodra úgy, mint szülés után és takard be. Simogasd gyengéden, beszélj hozzá! Ez a legtöbb álomszuszékot felélénkíti. Ha az öledbe veszed a babát, próbálj szemkapcsolatba kerülni vele és szólítgasd a nevén. Kérd a gyermekorvos és a csecsemős nővérek segítségét, ha nem tudsz a túlzott aluszékonyságra magyarázatot találni.
    Ha szülés alatt kábító hatású fájdalomcsillapítót kaptál, a hatóanyagok természetesen a magzatba is átmentek, s mivel az ő szervezetéből nehezebben ürül ki a szer, akár két hétig is eltarthat az aluszékonyság. Hasonló gondot okozhat, ha a baba „besárgul”. Ha erről van szó, feltétlenül kísérletezz gyakran az ébresztgetésével, mert túlságosan nagy lesz a súlyesése, és a tejtermelődés beindulásával is lehetnek problémák, ha nincs eleget mellen a kisbaba. Az élettani sárgaság lezajlását segíti, ha a baba elegendő kalóriához jut az anyatej révén.
  • Az első hónapokban az éjszakai szoptatás is hozzátartozik a csecsemő természetes gondozásához, táplálásához. Ez biztosítja a tejtermelődés kellő fokozódását, a hormonális egyensúlyt, a csecsemő megfelelő gyarapodását. Éjszaka tehát sem teáztatni, sem cumisüvegből tápszert vagy lefejt tejet itatni nem szükséges, helyette szoptass! Nem kell felkapcsolni a villanyt, mindketten ágyban maradhattok, így pár perc múlva már alhattok is tovább. Az egészségügyi törvény II/11. paragrafus, 4. cikkelye szerint jogod van hozzá, hogy éjjel-nappal együtt légy az újszülötteddel. Ha abban a kórházban, ahol szültél, ez nem szokás, akkor is kérheted, mert ez mindkettőtök érdeke!

Hogyan szoptass?

  • Mindannyiszor szoptasd meg a csecsemődet, ha igényli, éjszaka is. Ezt csak akkor tudod megtenni, ha együtt vagy vele és észreveszed a jelzéseit. Az igény szerinti szoptatás biztosítja, hogy a kisbaba elegendő anyatejhez jusson, mivel a tejmennyiséget a kereslet-kínálat törvénye határozza meg. Minél többet szopik, annál több termelődik.
  • Hagyd szopni a csecsemődet mindaddig, amíg magától elengedi a mellbimbót. A szopás ugyanis nem csak étkezés számára, hanem megnyugtató, elandalító, vigasztaló cumizás is. Ne ijesszen meg, hogy eleinte akár másfél órát is igénybe vehet egy-egy szoptatás, ez az időtartam a későbbiekben csökkenni fog. Ha ezt a bizonyos, jobb híjján komfortszopásnak nevezett szopási szakaszt is lehetővé teszed gyermekednek, cumira sem lesz szüksége. A cumi használata nem csak felesleges, hanem ronthatja a kisbabád szopási készségét is, mivel túlságosan lerövidítehti a mellen töltött időt.
  • Ne kínáld a csecsemődet semmi mással, csak anyatejjel és lehetőleg csak anyamellből. A cumisüvegből történő etetés megzavarhat egyes csecsemőket, mivel a gumi cumi szopása másfajta technikát igényel. A már kialakult cumizavar az anyatej mennyiségének csökkenéséhez, a mellbimbó rossz szopástechnika miatti kisebesedéséhez és emiatt túlságosan korai elválasztáshoz vezet. A víz és a tea kispohárból itatva is, nagy melegben is felesleges, mert a csecsemő pici gyomrát megtölti, s elveszi a helyet az értékesebb anyatejtől. Az anyatej szomjoltásra is kiválóan alkalmas, mert a szoptatás elején hígabb tej ürül. Ha a baba csak szomjas, nem szopik hosszasan.
  • A testi-lelki feszültség, az aggályoskodás kedvezőtlenül hat a tejleadó reflex működésére. Ezt a fontos reflexet elég különbözőképpen élik meg a nők. Miután „rákap“ a mellre a csecsemő, egy-két percig még nem folyik, legfeljebb cseppenként ürül a tej. Hirtelen megkeményednek és kiemelkednek a mellbimbók, s az egész mellen robbanásszerű, bizsergető érzés hatalmasodik el. Ettől a pillanattól fogva a tej több csatornából is folyni, spriccelni kezd, abból a mellből is, amelyikből éppen nem szopik a baba. (Készíts oda egy tiszta textilpelenkát!) Ekkor kezd el ütemesen szívni, nyelni. Van, aki csak ebből érzékeli, hogy a reflex kiváltódott, s a bizsergető, eleinte sokaknál kissé fájdalmas érzet elmarad. A tejleadó reflex zavartalan működése igen fontos, enélkül ugyanis akkor sem jut elegendő tejhez a csecsemő, ha a szopási technikája jó. Talán segít az esetleges gondok megoldásában, ha tudatosítod, hogy a tejleadó reflex működése nagyon hasonló az orgazmuséhoz. Mechanikus inger váltja ki, de ez önmagában nem elegendő, a lelki ráhangoltság, a lazítás is kulcsfontosságú.
  • A szoptatás során nemigen lehet jóvátehetetlen hibákat elkövetni. Minden bajra van orvosság is, legalábbis, ha időben érkezik.