Van anya és van a cici. A kettő egy és elválaszthatatlan, de mégsem ugyanaz. A felnőttek próbálnak filozofálni a szentháromságról, közben még ezt az egyszerű dolgot sem értik.
Anya nagyon jó, anya a minden. Beszél hozzám, dalol, ringat, hordoz.
És ehhez képest van a cici, ami még mindenebb. Ha szopizok, akkor anya nem csak kívülről ölel, hanem belülről is. A tej íze… A felnőttek arról is sokat gondolkodnak, hogy milyen ízű lehetett a bibliai manna. Nos, mi babák ezt tudjuk. JÓ ízű. Minden ízű, ami jó, ami anya.
Ebből már tudni lehet, hogy a cici nem csak akkor jó, ha éhes vagyok. Méginkább kell, amikor nagyon anyával akarok lenni. Szeretem, ha játszik velem, ha mesél, szeretem, ha hordoz. De van, amikor hozzá akarok bújni a nagyon-nál is jobban, és olyankor ő cicit ad, és kívül-belül átölel.
Van, hogy valami fáj, megütöm magam vagy megijedek: ilyenkor anya átkarol, én pedig megkeresem a cicit, és ahogy szopizok, érzem, hogy minden rendben. Szoktam ilyenkor anyát is nézni, ő meg vissza rám, megnyugtatóak a szemei, és el szokta ilyenkor mesélni, hogy minden rendben, elmondja, hogy mi történt, hogy itt van velem és szeret. És ez így nagyon jó.
Éjszaka is velem vannak, anya és a cici. Szopival szoktam elaludni, és álmomban is mindig érzem anya melegét és illatát, és ha még nagyobb közelséget szeretnék, mindig ott a cici.
Így szeretek ébredni is, szeretem a lassú átmenetet az álomból az ébrenlétbe úgy, hogy szopizok, anya átölel és ő is velem ébredezik, simogat, beszél hozzám egy picit.
Elkezdtem beszélni is tanulni nemrég, és az “aja” mellett a “cici”-t is felvettem a repertoáromba. Szeretem kimondani ezt a szót, mert olyankor egy kicsit érzem azt a jót, mint szopizáskor, sokszor meg is szoktam ölelgetni a cicit, mikor anya leül hozzám, és mondom, hogy “cici”. Anya ilyenkor elmosolyodik és megölel. Én meg néha gyorsan szopizok is egyet. Nagyon jó ez így.
***
Pár napja elkezdtem rosszul érezni magam. Voltunk anyával a hordozós iskolában, amit szeretek, de most nem volt jó. Jó sokat szopiztam egész nap, az segített, de sehogy máshogy nem volt jó.
Este elaludtam, éjszaka meg egyre vacakabbul voltam. Nem tudom, mi volt, de rossz. Szopiztam folyamatosan, jól esett, de nem segített igazán, rosszul éreztem magam továbbra is. Annyira, hogy felébredtem és sírtam. Anya azt mondta, lázas vagyok- bármi legyen is az. Szopiztam tovább, biztos, ami biztos.
Hajnal felé aludtam egy nagyobbat, reggel pedig kerestem a cicit, hogy a vacak éjszaka után kellemesen ébredjek.
AÚÚÚ! Ez mi? Mi történt? Ez éget! Fáj! Mi lett az én cicimmel?! Jaj-ja, anya segíts!
Anya csak néz, nem érti, mi történt. Adja a cicit vissza a számba. Hú, ez megnyugtató. Legjobb barátom a bajban, aki sosem hagy cserben, itt van és megvígasztal majd mindjárt.
AÚÚÚ! Ez borzasztó! Anya, mi van? Segíts! Áááááá! Fááááááááj!
Anya ölel, ringat, dúdol, nem értem, mi van, de azért az jó, hogy legalább itt van velem.
Azt mondja, magas a lázam és biztosan fáj a torkom vagy a fülem. Nem értem, miket mond. Azt mondja, ad gyógyszert, amitől jobb lesz. Nem nagyon tetszik ez a bigyó, amit a számba tesz, de azért megnyalom. Finom édes. Megiszom. Anya azt mondja, ez majd segít, hogy ne fájjon a szopi. Nem értem, mi folyik, de borzasztóan érzem magam. Ideadja a cicit. De én nem akarom, hogy megint fájjon. Nem kell. Egész délelőtt nem kell. Alvás előtt megint ad anya gyógyszer-lötyit, megpróbálom a szopizást és csak picit fáj most. De annyira jó, hogy van, hogy itt van nekem! Jót lehet így aludni.
Megébredek- cici kell. Aúúúúú! Ez borzasztó megint! Ez jobban fáj, mint valaha! Anya, ez fáj! Azt mondtad, jó lesz, akkor jó volt, de most fáj megint! Kedves barátom, elhagytál! Nem tudok visszaaludni, anya vígasztal, ölelget, dajkál, nem értem, mi folyik itt. Miért bánt a cici, a barátom, az én kedvesem?! Csak sírok, sírok.
Anya elkezd beszélni, miközben dajkál. Azt mondja, hogy van egy betegség most a torkomban és attól fáj. Attól rossz, mikor szopizok. Azt mondja, hogy a cici szeret és hozzá lehet bújni most is azért. Ez jól hangzik. De akkor is! Nem a cici bánt, de akkor miért fáj, ha szopizok?!
Félálomban rácuppanok a cicire- fájfájfáj- sírok és rácuppanok a cicire, ahogy szoktam, mikor baj van- de jaj, nem lehet! Mit tegyek, mit tegyek, a vígasztaló társam nem segít, tőle van a rossz…
Azért odabújok a cicihez, és ez jó. Jó lenne szopizni is, de nem merek többé.
Álmomban egyszer véletlenül szopizni kezdek.Jaj, rettentően fáj! Most már résen kell lennem, nem követhetem el többé ezt a hibát, álmomban sem. Pedig jaj, ilyenkor de kéne a cici.
Anya ringat, énekel, hordoz. Nappal sokat sétálunk a kendőben. Este is bevittem magammal az ágyba a kendőt, hátha segít, de nem az igazi.
Anya mindig mesél, mikor sétálunk, meg otthon is. Sokat sírok, mert nagyon szenvedek. Érzem, hogy anya szeret, és ez jó, de szenvedek, annyira szenvedek!
Anya arról beszél, hogy a torkom most fáj, mert ott a betegség, de odamentek a kis katonáim (nem tudom, kik ők, de úgy hangzik, a barátaink), és kisöprik a betegséget, van olyan kisseprűjük, mint nekem, és elsöprik a betegséget, mint én a piszkokat. Meg azt is mondta, hogy hess-elkergetik, mint mi szoktuk a legyeket, ha bejönnek. Mikor kikergettünk egy legyet, anya azt mondta, ugyanígy kikergetik a katonák a fájást a torkomból. Meg mikor kukásautót láttunk, akkor azt mondta, hogy az elviszi a piszkokkal együtt a fájást is a torkomból.
És hogy most már elmegy a fájás, és szopizhatok újra nyugodtan.
Azt mondta, hogy amíg mi sétálunk, amíg a madarakat hallgatom vagy a vonatot nézem vagy a kutyusokkal beszélgetünk vagy amíg alszom, a katonák dolgoznak, és meggyógyítanak, és hess-elkergetik a fájást meg a betegséget.
Ez olyan megnyugtatóan hangzik. De én már félek. Nem merem kockáztatni, mi lesz, ha megint fájni fog.
Úgy alszom, hogy anya hasán fekszem, vagy mellette, átölel és beveszem a számba a cicit, a másikat meg megfogom a kezemmel, de nem szopizok belőle.
Azért már picit jobban érzem magam, anya azt mondja, már nem vagyok lázas, és hogy már a fájás is elment a torkomból, szopizhatok. De valahogy nem megy. Szeretnék nagyon, de nem nyílik a szám. Anya odaadja a cicit, én meg ellököm, sírni kezdek, elárult a barátom, nem akarom, hogy megint fájjon. Szerettem és fájdalmat okozott. Anya azt mondja, hogy szeret a cici, és szopizhatok, de nem megy. Pedig nagyon szeretnék, éhes is vagyok, de nem, nem és nem. Anya alvás közben oda szokta tenni a számhoz a cicit, mikor megébredek, de én résen vagyok és nem kérem. És nagyon elkeserítő ez az egész. Mert úgy szeretném, annyira szeretném, de nem megy.
Vizet iszok a csőrős pohárból, egyre többet, az jó. Anya azt mondja, hogy a cici is jó lesz, sokat mesél erről, meg hogy meggyógyult a torkom. De jó lenne! De nem megy. Pedig úgy szeretném!
Felmászok az ágyra, ahol a legjobban szeretek szopizni. Anya odajön, látja rajtam, hogy most szopizni akarok. Ledől, ahogy szokott, felhúzza a pólóját. Meglátom a cicit. Jaj, mi lesz, ha fáj? Megijedek. Annyira szeretnék szopinzi. de félek.
Elsírom magam és visszahúzom a pólót anya cicijére. Sírok. Anya is szomorú. Kicsit sír is, látom néha, hogy sír mostanában. Jaj, de szeretnék cicizni, de nem merek. Sírok.
Anya azt mondja, menjünk ki a fürdőszobába játszani. Jaj, elmegy, én meg nem szopiztam!
Hirtelen rácuppanok a cicire, nem engedhetem el a pillanatot, most vagy soha.
És eláraszt az a kellemes, meleg érzés, az a belülről átölelő, az az eddig hiányzó, gyönyörű, szerető. És nem fáj. Nézem anya arcát. Nem értem, most miért folynak a könnyei. De közben mosolyog.
Forrás: Csenge blogja
Az írást Vidovszki Noémi engedélyével közöljük.