Álszent vita a nagyobb gyerekek szoptatásáról

Diane Wiessinger jegyzete a Time magazin címlapjának apropóján

Ha addig szoptatjuk gyermekünket, amíg magától érik meg az elválasztásra, az testi és érzelmi előnyökkel jár mind a gyermek, mind az anya számára, állítja Diane Wiessinger szoptatási szaktanácsadó. Vagyis ahelyett, hogy megbámulnánk, inkább támogassuk!

A Time magazin nemrég megjelent számának címlapja, amelyen egy 3 éves, éppen szopó fiúgyerek látható, heves indulatokat váltott ki. A nagy hűhó ellenére ez a jelenség teljesen normális a világ nagy részén. Leszámítva azt, hogy a gyerek valamilyen megmagyarázhatatlan okból egy széken állva, kezeit a teste mellett tartva szopik.

Azok közé az anyák közé tartozom, akik jóval tovább szoptattak, mint ahogy a kultúránk szerint „kellene”. Mint a legtöbb hasonlóan gondolkodó anya, soha nem azt kérdeztem magamtól: „Mi a csudáért folytatnám?”, inkább azt gondoltam: „Mi a csudáért hagynám abba?”. Minden alkalommal, amikor a fiaimat szoptattam, egyszerűen csak kielégítettem egy igényt az általam ismert legegyszerűbb és leghatásosabb módon. Nem egy gyereknevelési eszme mártírjaként tettem, amit tettem, egyszerűen így éreztem helyénvalónak.

Az idők során rájöttem, hogy a nagyobb gyerekek szoptatása valójában jól titkolt szülői csodafegyver. Segített a sérülések, fáradtság, rosszkedv és betegségek csillapításában. Most, hogy jobban belegondolok, amikor én voltam nyűgös és beteg, egy kis szoptatás akkor is segített mindkettőnknek ellazulni.

hordozóban szopizó totyogó Sajnos a legtöbb anya ebben az országban nem élvezheti ezt a fajta bensőséges kapcsolatot a gyermekével. Az amerikai kisbabák egynegyede soha nem kóstolhatja meg az édesanyja tejét. Egyévesen már csak minden ötödik gyerek szopik. A nemzeti statisztikáink pedig egyévesnél idősebb gyerekek esetén nem is vizsgálják ezt a kérdést tovább. De a világ többi részén az elválasztódás időpontja javarészt 2-3 éves kor között jön el; élettanilag az anyákat és gyermekeiket 2,5-7 évnyi szoptatásra „tervezték”.

Vagyis ami igazán felháborító, az nem az, hogy egyes anyák években mérik a szoptatást. Hanem hogy a legtöbb anya nem kapja meg azt a támogatást és helyeslő fejbólintást a környezetétől – a családjától, a lakóközösségtől, az egészségügyi ellátó rendszertől, médiától – ami abban segítené, hogy nyugodt szívvel szoptasson addig, ameddig csak neki és gyermekének jól esik.

A kutatások szerint semmilyen testi vagy érzelmi hátulütője nincs annak – sem az anya, sem a gyermek oldaláról vizsgálva –, ha a szoptatás addig tart, ameddig az mindkét félnek megfelelő. Tanulmányok ezrei foglalkoznak viszont azzal, milyen veszélyeket rejt az, ha megakadályozzák a szoptatást. Komoly dolgokról van szó: a kockázatok között szerepel a hirtelen csecsemőhalál (bölcsőhalál, SIDS), a cukorbetegség, bizonyos rákfajták a gyermeki oldalon, mell- és petefészekrák és szívroham az anyain.

És a megnövekedett kockázat az egészségügyi kiadásokban is megmutatkozik, amelyeket mi fizetünk meg. Egy kutatás szerint, ha a kisbabáink 80 százaléka nem kapna tápszert és szilárd táplálékot fél éves kora előtt (ahogy a WHO javasolja), évi 10,5 milliárd dollárt spórolnánk meg a fölöslegesen elvégzett orvosi kezeléseken és elvesztegetett munkanapokon. Manapság, bár a kisbabák 75%-a anyatejesnek indul, csaknem minden második közülük úgy hagyja el a kórházat*, hogy túl van legalább egy tápszeres etetésen. (*Amerikában általános, hogy a szülés után 24-48 órával hazabocsátják az édesanyát és az újszülöttet. - a fordító megjegyzése)

Mégis mi rossz lehet rossz abban, ami súlyos pénzeket spórol meg az egészségügyi ellátásnak és amitől egy gyerek nyugton marad a repülőgépen?

Amint egy kisbaba szopni kezd, az édesanyja tejében antitestek jelennek meg kimondottan azok ellen a kórokozók ellen, amikkel közvetlenül előtte találkozhatott. Ez olyasmi, amit nem látunk a tápszeres dobozon. Ami azt illeti, az anyatejnek több száz olyan összetevője van, amit a tápszer nem tud utánozni.

Vajon számít akkor, hogy mennyi ideig részesül egy gyerek ebből a jóból? Mi az, hogy! A szoptatás hatása dózisfüggő, azaz minél több, annál jobb. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia legalább egy évig tartó szoptatást javasol, a WHO minimum két évet. Egyik szervezet sem látja szükségét felső határ állításának. Arthur Eidelman, az Academy of Breastfeeding Medicine elnökének indoklása szerint „Azon állításoknak, miszerint a csecsemőkor utáni szoptatás ártalmas lenne az anyára vagy a gyermekre, semmilyen orvosi vagy tudományos alapjuk nincs. Sőt, sokkal inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy micsoda károkat okoz a túlságosan korai elválasztás modern gyakorlata.” Komolyan kérdezem: tényleg, mi a rossz abban, ami súlyos pénzeket spórol meg az egészségügynek és amitől egy gyerek nyugton marad a repülőgépen?

Mindkét fiam az élettani „elválasztódási ablak” valamelyik végéhez közel hagyta abba a szopást. Egyikük majdnem 3 éves volt, másikuk 5-6. (A szoptatás gyakran olyan szépen, fokozatosan marad abba, hogy a családban senki sem tudja megmondani, mikor is ért véget.) Nincs két ugyanolyan gyerek. A szoptatás nem a naptárról vagy az internetes véleményekről szól, hanem azokról, akik közvetlenül érintettek benne.

Amikor a nagyobbik fiam kétéves volt, rájöttem, hogy örömömet lelem egy olyan fejlődési szakaszban, amellyel az anyákat inkább ijesztgetni szokták. A kétévesek nem gondolkodnak, cselekszenek ésszerűen, hogyan vitatkozzon akkor velük egy szoptató anya? Leginkább sehogy. Megszoptatjuk őket, ami csökkenti a feszültséget mindkettőnkben. Legyen a szoptatás a mindennapok része, és a dacoló, földön fetrengő, aludni nem akaró, kiborító kétévesünk lesz a kivétel, aki erősíti a szabályt.

3 éves korban még mindig sokan vagyunk, akik szoptatós kapcsolatban maradunk a gyerekünkkel. A kapcsolat persze változik. Többet egyezkedünk a szoptatásról: „Mit szólnál inkább egy almához?” vagy „Várj, amíg befejezem, amit csinálok”. És a gyermekünk igénye a szopizós összebújásokra idővel egyre csökken. A gyerekek nem szopnak hosszabb ideig, mint ahogy jól esik nekik és ez az egészséges emberi viselkedésbe teljesen jól illeszkedik. Akkor miért kavart ekkora indulatokat a Time címlapja?

Talán mert a címlap egyszerűen csak túl sok volt, túl gyorsan. Ez az ország nem látott rendes, hosszú ideig tartó szoptatást az 1800-as évek vége óta. Az 1900-as évek közepére az anyaság „tudományos” megközelítése – kórházi szülések, óra szerinti etetés, az anyák és csecsemők „higiénikus” elkülönítése, tápszeres kiegészítés „a biztonság kedvéért” – teljesen ellehetetlenítette a szoptatást. És itt jött be a képbe a tápszermarketing, amely biztonságot és kényelmet ígért.

Aztán itt van korunk társadalma. A szoptatás összebújós, érzelmekkel teli, és Amerika hányingert kap mindentől, ami ilyen, kivéve, ha az szex vagy művészet. Korhatáros filmek? Cicik a sör- és autóreklámokban? Jöhetnek! A legtöbb embernek semmi problémája a nagyobbacska csecsemőt szoptató Madonna-festményekkel és bele sem gondolnak, hogy akkoriban vélhetően még egy pár évig folytatódott is a szoptatás.

A másik ok a láthatatlanság. A nagyobb gyerekek nincsenek szem előtt, amikor szopnak. Esetleg a játszótéren, egy-egy nagyobb esés után láthatunk szopizós összebújást, de ez minden.

Azt hiszem, a nagyobbik fiam fogalmazta meg a legjobban, évekkel ezelőtt. Alvásidő volt. Az öccse, aki talán 4 éves lehetett akkoriban, szopizni szeretett volna, én meg azon tűnődtem hangosan, nem túl nagy-e már hozzá. A szomszéd ágyból kiszólt a bátyja: „Hát, anya, szerintem is butaság. De ha szeretné, szerintem adhatnál neki.” És milyen igaz. Kinek mi köze hozzá a gyerekemen és rajtam kívül? Hozzáteszem, hogy mindkét fiam jó fej, vicces, magabiztos apuka lett és mindkettőnek van szopizó, csecsemőkorból már kinőtt kisgyereke. Egyikük sem dől be a sörreklámoknak.

És még egy gondolat: amikor legközelebb meglátsz egy nyilvánosan szoptató anyát, nem számít, mekkora gyerekkel, kérdezd meg tőle, miért szoptat. Segíthet megérteni, hogyan jutott el a Time magazin címlapján szereplő anya és fia idáig (bár azt nem magyarázza meg, miért ilyen pózban állnak ott). És ha nem látsz nyilvánosan szoptató anyákat, akkor kérdezd meg magadtól, vajon miért nem.

Diane Wiessinger IBCLC nemzetközi vizsgával rendelkező laktációs szaktanácsadó a New York állambeli Ithacában. "A Szoptatás női művészete" c. könyv társszerzője, aki gyakran áll ki a szoptatás ügye mellett az USA-ban és külföldön is.

Fordította: M. Krebsz Aletta
Forrás

témák: