Meghívó
Szeretettel meghívjuk hagyományos „Séta a szoptatásért” című rendezvényünkre, melyet a La Leche Liga Magyarország és A „Szoptatásért” Magyar Egyesület közösen rendez meg
2011. augusztus 6-án, szombaton, a Margit-szigeten.
Találkozó: 10 órakor a szökőkútnál,
ahonnan közösen elsétálunk a Széchy Tamás Uszoda északi végénél lévő játszótérre.
A Szoptatás Világhetének idei témája:
A szoptatással kapcsolatos kommunikáció
A La Leche Ligás csoporttalálkozókhoz hasonló beszélgetéssel készülünk, ahol a kommunikációval kapcsolatos tapasztalatokat, nézeteket és élményeket lehet majd megosztani. Lehetőség lesz személyesen találkozni és beszélgetni a LLL szoptatási tanácsadókkal, valamint a rendezvényen megvásárolhatók lesznek a LLL füzetek, emblémás pólók, szatyrok és babakendők.
Szeretettel várunk minden várandós édesanyát, apró és nagy gyermeket, kis- és nagycsaládot, édesapát, nagymamát és nagypapát, rokont a 10 órától kb. 13 óráig tartó összejövetelünkre.
A Margit-sziget megközelíthető gyalogosan a Margit híd budai vagy pesti hídfőjétől, vagy a 26-os autóbusszal, amely az Árpád híd metró megállótól indul, és egészen a szökőkútig szállítja az utasokat.
La Leche Liga Magyarország – A „Szoptatásért” Magyar Egyesület
Válasz az Országos Gyermekegészségügyi Intézet nyilatkozatára A "Szoptatásért" Magyar Egyesület és a La Leche Liga Magyarország Egyesület sajtóközleményével kapcsolatban
A "Szoptatásért" Magyar Egyesület és a La Leche Liga Magyarország Egyesület vezetősége sajnálatosnak tartja, hogy a vélemények közeledése helyett a glutén bevezetésének ajánlásával kapcsolatos konfliktus inkább elmérgesedni látszik. Az alábbiakban az OGYEI néhány kijelentésére szeretnénk reagálni.
Sajtóközlemény, 2011. február 15. – A "Szoptatásért" Magyar Egyesület és a La Leche Liga Magyarország Egyesület – mint a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság (SZTNB) tagjai – elhatárolódnak az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) által összehívott szakmai testület ajánlásától, amely a gluténnak a csecsemők étrendjébe történő bevezetésével kapcsolatban jelent meg nemrég, mivel azt nem tartják tudományosan megalapozottnak.
A La Leche Liga angliai szervezetének válasza a British Medical Journal című orvosi szaklapban 2011 januárjában megjelent cikkre, amely megkérdőjelezi a hozzátáplálás nem korábban, mint 6 hónapos korban való elkezdésére vonatkozó eddigi ajánlásokat
A La Leche Liga már több mint 50 éve nyújt információt és támogatást azoknak a szülőknek, akik szoptatni szeretnék gyermeküket. Munkája során osztja a WHO, az Egészségügyi Minisztérium és más mértékadó szervezetek azon nézeteit, miszerint a csecsemők optimális növekedését, fejlődését és egészségét az szolgálja legjobban, ha életük első 6 hónapjában kizárólag szopnak. Ezután pedig a szoptatást kiegészítve kapjanak a kisbabák megfelelő minőségű ételeket, hogy növekvő, változó táplálékigényüket kielégíthessék.
Háttér
Az elmúlt hónapokban az egészségügyi dolgozók (gyermekorvosok, védőnők) körében elterjedt az a nézet, hogy a gluténtartalmú élelmiszereket 4 hónapos korban be kell vezetni a csecsemők étrendjébe, mert a glutén későbbi bevezetése fokozza a cöliákia kialakulásának kockázatát. Ez a javaslat a kutatási eredmények félreértelmezésén alapul, ellentmond az Egészségügyi Világszervezet és az európai egészségügyi szervezetek ajánlásának, és – a szilárd táplálékok túl korai bevezetése miatt – egészségügyi kockázatokat hordoz mind a szoptató anyákra, mind a szoptatott csecsemőkre nézve.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt hagyományos „Séta a szoptatásért” rendezvényünkre, melyet a La Leche Liga Magyarország és A "Szoptatásért" Magyar Egyesület közösen rendez meg
2010. július 31-én, szombaton, a Margitszigeten.
Találkozó: 10 órakor a szökőkútnál, ahonnan közösen elsétálunk a Széchy Tamás Uszoda északi végénél lévő játszótérre.
A Szoptatás Világhetének idei témája:
„Szoptatás – Csak Tíz Lépés a Bababarát út”
Kis, családi vetélkedővel készülünk a Világhét témájával kapcsolatban.
Lehetőség lesz személyesen találkozni és beszélgetni a La Leche Liga vezetőkkel.
A rendezvényen megvásárolhatók az LLL füzetek, emblémás pólók, szatyrok és az erre az alkalomra készített babakendők is.
Szeretettel várunk minden várandós édesanyát, apró és nagy gyermeket, kis- és nagycsaládot, édesapát, nagymamát és nagypapát, rokont a 10 órától kb. 13 óráig tartó összejövetelünkre.
A Margitsziget megközelíthető gyalogosan a Margit híd budai vagy pesti hídfőjétől, vagy a 26-os autóbusszal, mely a Nyugati pályaudvartól indul és az Árpád hídon keresztül jön át a szigetre.
La Leche Liga Magyarország - A "Szoptatásért" Magyar Egyesület
Tisztelt Dr. Szabó László!
Azért fordulunk Önhöz, mert ugyan örömünkre szolgál, hogy a „Cumisüveg és tudomány” című kampány során hangsúlyozzák a szoptatás fontosságát, részletesen foglalkoznak a 6-12 hónapos csecsemők táplálásában a tehéntej alapú élelmiszerek kérdésével, valamint a só és a cukor korai bevezetésének veszélyeivel, mégis aggályainknak kívánunk hangot adni.
2008. november 12. és 18. között a világ számos országában rendezik meg a Nemzetközi Babahordozó Hetet. A mamami.hu közössége színes programsorozattal csatlakozik a kezdeményezéshez.
A La Leche Liga Magyarország és A „Szoptatásért" Magyar Egyesület közös állásfoglalása
a Magyar Gyermekorvosok Társasága által indított „Cumisüveg és Tudomány” című kampánnyal kapcsolatban
A LLL Magyarország és A „Szoptatásért” Magyar Egyesület vezetősége aggodalmát fejezi ki a követő tápszerek népszerűsítése miatt, mivel ez arra indíthatja az édesanyákat, hogy csecsemőiknek szükségtelen tápszerpótlást adjanak, ami a szoptatási időszak idő előtti befejezéséhez vezethet.