Kanada, 2012 május – 22 egészségügyi szakember – orvosok, laktációs szaktanácsadók, ápolók, kutatók, epidemiologusok – , akik a szoptató anyák támogatásával kapcsolatosan speciális képzettséggel is rendelkeznek, közös nyilatkozatot fogalmaztak meg a domperidonnak szoptató anyáknál történő alkalmazásával kapcsolatban.
Szeretne szoptatásbarát dekorációt, amely figyelemfelkeltő, fontos információkat közöl és ráadásul még szép is? Akkor itt már meg is találta!
Címlapon a szoptatás
Mégpedig a világ egyik legismertebb politikai hetilapjában, a Time magazinban virít ott a borítón. A hozzá tartozó címlapsztori már a megjelenés napján vezeti az olvasottsági listát.
Lecsúszott a jelentkezési határidőről? Még semmi sincs veszve!!! Augusztus 24-ig még jelentkezhet a 2012 szeptemberében induló évfolyamba.
Sok helyen most lehet nyilatkozni az úgynevezett "béren kívüli juttatások" ("cafeteria") felhasználásáról a munkáltatónál. Egy friss jó hír ezzel kapcsolatban: a Semmelweis Egyetemen folyó laktációs szaktanácsadó képzés is - mint szakirányú továbbképzés - azok közé a képzések közé tartozik, aminek tandíját a munkáltató fizetheti a béren kívüli juttatások keretéből.
Az együtt alvás, amit nevezhetünk „társas alvásnak” vagy „családi ágynak” is, egy, a nyugati társadalmakban még mindig félve felvetett szülői gyakorlat. A legfrissebb kutatások azonban erős érveket találtak a gyermekünkkel való együtt alvás előnyeire vonatkozóan. A támogató kutatási eredmények és az együtt alvás kulturális megítélésének megváltozása ellenére azonban a téma még mindig könnyen feszélyezettséget szül a gyerekes szülők körében.
A Semmelweis Egyetemen folyó „Laktációs szaktanácsadó” képzés szakmai törzsanyagához új, magyar nyelvű tananyag jelent meg a TÁMOP-6.2.2/B-09/2-2010-0006 kódszámú pályázat keretében, amelynek egyes fejezeteit a szakma jeles képviselői írták. Ez az oktatóanyag az első, ekkora terjedelemben megjelenő magyar nyelvű szakmai anyag a humán laktáció és szoptatás támogatás témakörében. A tananyag fejlesztés pályázati támogatása lehetővé tette, hogy az oktatóanyagot ne csak a laktációs szaktanácsadói vizsgára felkészítő képzés hallgatói hasznosíthassák, hanem széles körben elérhetővé váljon a szakemberek és minden érdeklődő számára.
A népszerű Szoptatós Füzet új változtata már fent van a La Leche Liga honlapján!
Részlet a bevezetőből:
"Több mint tíz éve, hogy a Szoptatós füzet első kiadása megjelent. A lényeg azóta sem változott, ám szoptatási tanácsadói és szülői tapasztalataim sokat finomítottak a részleteken. Persze újabb és újabb apróságokról éreztem úgy, hogy feltétlenül bele kell kerülniük, és olyanokat is találtam az átdolgozás során, amelyekre mai fejjel azt mondom: hagyjuk, nem fontos.
A bukás (amire élettani vagy szövődménymentes refluxként is utalnak) gyakori, és legtöbbbször normális jelenség a csecsemőknél. A legtöbb kisbaba bukik néha, mivel éretlen még az emésztőrendszere, ami miatt az étel könnyebben folyik vissza a nyelőcsőbe.
Gyakori a bukás, ha a kisbaba túl sok anyatejet evett meg túl gyorsan. Ez akkor fordulhat elő, ha a baba nagyon gyorsan vagy nagyon intenzíven szopik, vagy ha az édesanya melle túltelítődött. A bukás mennyisége általában sokkal nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában. Ha egy csecsemő figyelme könnyen elterelhető (elengedi a mellet és nézelődik), vagy nagyon nyugtalanul szopik, több levegőt nyelhet, és gyakrabban bukhat. Vannak babák, akik fogzáskor, a mászás vagy a hozzátáplálás megkezdésekor buknak többet.
"A szoptatás a csecsemők táplálásának természetes módja, az anyatej pedig a megfelelő tápláléka. A szoptatásnak az egészségre és az idegrendszeri fejlődésre gyakorolt, dokumentált rövid-és hosszútávú jótékony hatásait ismerve, a csecsemőtáplálást nem egyszerűen életmódbeli választásként, hanem közegészségügyi kérdésként kell kezelnünk.