A szoptató édesanyák támogatása: a baba-mama csoportok szerepe

A baba-mama csoportok szerepe

Ha olyan társadalomban élnénk, ahol majdnem minden nő szoptat, nem igazán lenne szükség támogató csoportokra. Ebben az esetben gyakorlatilag az egész társadalom jelentené a támogató csoportot. Egy ilyen társadalomban az első gyermekét szülő édesanya kiskora óta mindig is látott maga körül szoptató nőket: a család asszonyait, szomszédokat, barátnőket, kollégákat. Spontán módon találja meg a megfelelő mozdulatokat, a megfelelő ritmust – mivel így látta. Nem fog aggódni a tejének mennyisége vagy minősége miatt sem.

Ellenben az a nő, aki gyakorlatilag soha életében nem látott szoptatott csecsemőt a szülését megelőzően – és ez a leggyakoribb az új édesanyák többségének esetében korunk társadalmaiban - olyan szoptatási gyakorlat kialakulását kockáztatja, mely egyenesen vezethet a kudarchoz.

Ezért is különösen hasznosak a szoptatást támogató baba-mama csoportok, melyeket a nemzetközi szakmai szervezetek, többek között az Unicef és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is elismernek. Az Unicef és a WHO Bababarát Kórház kezdeményezésének szoptatást támogató szakmai ajánlásai közül a tizedik éppen erre vonatkozik: „Támogassák a szoptatást segítő anyacsoportok létrehozását, és a szülészetről távozó anyákat tájékoztassák azok működéséről”.

Mit kaphatunk ezekben a csoportokban?

Először is információt, legyünk bár első gyermekes édesanyák vagy többedszer szülők, akik az idősebb gyermekeikkel szoptatási nehézségekkel találkoztak, melyeket ezúttal el szeretnénk kerülni. Ezeket az információkat talán nem találtuk meg máshol, vagy más természetűek, mint amikkel addig találkozhattunk.

Aztán a sajátunkhoz hasonló történetet megélt édesanyák tapasztalatát, legyen szó koraszülött babákról, császármetszésről, ikrekről, stb.

De a legfontosabb, hogy ítélkezés nélküli meghallgatásra lelhetünk olyan nőktől, akik nem valamiféle hatalmat testesítenek meg, hanem egyfajta testvériségen alapuló közösséget. A szoptatást támogató csoportok alapja, hogy az édesanyák egymást segítik. Ez a gyakorlatban megértő füleket, vagy éppen együttérző mosolyokat jelent, biztosítást afelől, hogy az általunk megéltek teljesen normálisak.

A szoptatás sikere

Egy olyan társadalomban, ahol majdnem minden nő szoptat, nem igazán lenne szükség támogató csoportokra. Ebben az esetben gyakorlatilag az egész társadalom jelentené a támogató csoportot. Hány édesanya választotta el kisbabáját túl gyorsan, vagy egyáltalán el sem kezdte a szoptatást egyszerűen azért, mert soha nem volt lehetősége szoptató anyukákkal találkozni? Vagy mert semmilyen támogatást nem kapott közvetlen környezetéből? A szoptatás és az anyai gondoskodás példákon keresztül tanulható. Annak az anyukának nagyobb valószínűséggel lesznek szoptatási nehézségei, aki előtt nincsenek minták, nincs senki, akivel összevethetné saját tapasztalatait, szoptatással kapcsolatos érzéseit.

Ha ismer egy-két olyan anyukát, aki maga is szoptatott, máris több információhoz jut. De ez az információ még mindig csak az adott anyukák tapasztalataira korlátozódik. Ugyanakkor egy csoport, különösen, ha egy több évtizede létező nemzetközi szervezethez tartozik, mint amilyen a La Leche Liga, sok-sok ezer személyes tapasztalaton alapuló információt és támogatást képes nyújtani. Így különböző mintákat képes az édesanyák elé tárni, melyek közül lehetősége lesz kiválasztani a számára és kisbabája számára leginkább megfelelőt.

Hogy a példamutatás erejét érzékeltessem, szeretnék egy rövid történetet elmesélni, mely néhány éve, az Ohio-i Toledo állatkertben történt meg. Malaika, egy nőstény gorilla képtelen volt szoptatni elsőszülöttjét, mivel még soha nem látta, hogyan kell. Második vemhessége alatt az állatkerti gondozójának az az ötlete támadt, megkéri egy barátnőjét, hogy jöjjön el és szoptassa kisbabáját Malaika ketrece előtt. Az állat érdeklődve figyelte a bemutatót. Később sikerrel szoptatta kicsinyét. Ahogy az édesanya fogalmazott: „a gorillák az emberekhez hasonlóan tanulnak: megfigyelés útján. Úgy tekintek arra, amit tettem, mint mikor egy anya segít egy másik anyának!” Még az állatok esetében is, a szoptatás nem csupán természetes, hanem kulturális tevékenység (már amennyiben kultúrának tekinthetünk egy állatkertet). Mindez az emberekre még fokozottabban igaz…

A tapasztalatcserére épülő találkozókon való részvétel nagyon különböző területekre enged bepillantást nyerni. Olyanokra is, amelyekkel kapcsolatban az édesanyák talán nem is mernék az egészségügyi szakembereket kérdezni attól tartva, hogy az idejüket rabolják.

Ha egy anyuka tudja, hogy az őt foglalkoztató kérdéseket érdemes megosztania másokkal, akkor többek között olyan kérdések is előkerülhetnek, mint hogy hogyan lehet egy kisbaba érkezését követő időszakban eleget pihenni, hogyan szoptassunk fekve, hol lehet praktikus és olcsó szoptatós melltartót beszerezni, hogyan fejjünk kézzel vagy géppel, hogyan lehet a szoptatásokat a mindennapi életünkbe beilleszteni, mit együnk-igyunk a szoptatás időszakában, vagy éppen hogy milyen gyakran kakilnak a babák.

Ráadásul, a jelenlévő anyukák sokszínűsége, a babák eltérő életkora mind elősegítik, hogy a jelenlévők olyan viselkedésekre vonatkozó kérdéseket fogalmazzanak meg, amelyekre azelőtt nem is gondoltak. Például egy első gyermekét váró kismama szoptatott tipegőkkel, vagy éppen munka mellett szoptató édesanyákkal találkozhat.

Az önbizalom

Számos szociológiai munka vizsgálta a szoptatást támogató csoportok hatását a szoptatásra. Alice Ladas a La Leche Liga csoportjait látogató amerikai édesanyákat vizsgált, és olyan, hasonló profilú édesanyákkal vetette össze őket, akik szoptatni kívántak, de nem részesültek ilyenfajta támogatásban. A LLL találkozókon résztvevő anyukáknak jobb gyakorlati ismereteik voltak a szoptatással kapcsolatban és sokkal magabiztosabbak voltak.

Egy a Harvard Medical School-nak készített beszámolójukban Silverman és Murrow arra a következtetésre jutottak, hogy a csoport dinamikája az édesanyák számára a kompetencia és a normalitás érzetét nyújtja, ami jelentős mértékben hozzájárul a szoptatás sikeréhez. Sloper pedig azt igazolta, hogy a támogató csoportokban részt vevő anyukák hosszabb ideig szoptattak.

Az édesanyák csoportjainál megfigyelhető másik előny az újonnan érkezőknél kiváltott önbizalom növekedése. Egy újdonsült anyuka általában nagyon érzékeny mások véleményére. Márpedig általában körülötte mindenki feljogosítva érzi magát a véleményének elmondására… ráadásul ezek többnyire egymásnak ellentmondó vélemények. Ezzel szemben a baba-mama csoportok nem alkotnak véleményt, nem adnak receptet; lehetséges utakat kínálnak, mások számára működő módszereket. Az egyes anyukáknak kell a saját babájuk megfigyelésén alapulva eldönteni, hogy mi az, ami számukra elfogadható és működőképes. A baba-mama csoportok és azok vezetői visszaadják az édesanyáknak a „szakértő” szerepét a saját kisbabájukkal kapcsolatban; hiszen ők azok, akik legjobban tudják, mi felel meg leginkább mindkettőjüknek.

Ráadásul az az édesanya, aki hónapról hónapra visszajár a csoportba, mert hasznosnak találja azt, anélkül hogy tudná, maga is a többi anyukának segítő szerepben találja magát. Így segítik egymást az édesanyák, és ez szintén növeli az önértékelésüket.

Mi számít normálisnak?

Szeretnék megállni ennél a kérdésnél. Olyan társadalomban élünk, ahol normálisnak számít több éjszakán keresztül sírni hagyni egy kisbabát, annak érdekében, hogy mielőbb „átaludja” az éjszakát, ahol már az 1 hónapos babától is önállóságot várnak el, vagy ahol azt tanácsolják a szülőknek, hogy minél hamarabb hagyják másra a kisbabájukat, hogy újra párként találhassanak egymásra.

Ha mindehhez az édesanyának nincs kedve, ha a kisbabája még 3 hónaposan is felébred éjszakánként, ha úgy tűnik, hogy gyakran kívánkozik az édesanyja karjába vagy mellére, az anyuka azt gondolhatja, valami probléma van kettejükkel. Ráadásul nagyon gyakran a környezet is megerősíti az aggályait, hogy mindez nem normális, hogy talán még patológiás is (nem jó a tejed, nem elég a tejed, ez a baba túlságosan függ tőled, stb)

Az, hogy olyan csoporttalálkozókon vehetnek részt az édesanyák, ahol a többi anyuka és baba is hozzájuk hasonlóan viselkedik, megnyugtatja és megerősíti őket abban, amit tesznek. „Az én kisbabám is ugyanezt csinálta ugyanennyi idősen” – hallja a többi édesanyától és ebből láthatja, hogy nem problémáról, hanem egy nagyon is normális viselkedésről van szó, feltéve, hogy a baba valós igényeit tartották tiszteletben és nem trenírozni próbálták.

Egyébként gyakran előfordul, hogy a csoporttalálkozó elején az édesanyának egy sor olyan kérdése van, amiről addig azt gondolta, problémát jelentenek, de a találkozó végére - anélkül, hogy kérdéseit egyáltalán feltette volna, pusztán azáltal, hogy más anyukák tapasztalatait meghallgatta - a kérdései eltűntek, mivel rájött, hogy nem is valósak a problémák, amiket annak vélt.

A segítség, amit egy édesanya a másik édesanyának nyújt azáltal, hogy meghallgatja, arra ösztönzi az anyukát, hogy saját maga döntse el, mi a legjobb neki és a babájának. És ha az anyuka nem talál azonnali megoldást a problémájukra, a csoport akkor is megerősítést és együttérzést nyújt számára. Az ilyen helyzetekben a puszta tény, hogy beszélhet a problémájáról, és hogy biztosan számíthat a meghallgatásra, elég lehet ahhoz, hogy kellő nyugalommal élje meg a nehézségeket.

Például annak az édesanyának az esetére gondolok, aki arról számolt be, hogy a férje, mivel nem bírta elviselni a babájuk sírását még egy másodpercig sem, azt az üzenetet közvetítette felé, hogy rossz anya. Általában egyébként éppen az ellenkezőjéről hallunk, olyan édesapákról, akik túl sok törődéssel vádolják az anyukákat. Mindkét esetben nagyon nehéz megélni a szituációt. Ebben az esetben a csoport nem tudott igazán konkrét javaslattal szolgálni, mivel nyilvánvalóan a férfi mélyebben rejlő problémáiból eredt a magatartása. Mégis, önmagában a tény, hogy beszélhetett róla, hogy érezte a jelenlévő anyukák együttérzését, hogy hallhatta mások szájából, „de igenis jó anyja a kisbabájának”, segített az anyukának kicsit könnyebben megélni a helyzetét.

A LLL csoportvezető szerepe

A csoporttalálkozók nem előadások, és nem is tanfolyamok. Sokkal inkább tapasztalatcserék sorozatai. A csoportvezető egy édesanya a többi között. Témát vet fel, ügyel arra, hogy mindenki, aki szólni szeretne, megtehesse. Információt oszt meg, de semmilyen esetben sem az, aki ismeri a megoldást a többiekkel ellentétben, akik nem ismerik. Fáradhatatlanul azon munkálkodik, hogy az édesanyák saját döntéseket hozzanak. Nem ad kész válaszokat, hanem segít az anyáknak megtalálni a saját megoldásaikat. Valójában a felmerülő nehézségekkel kapcsolatban alapvetően a többiek mesélik el a saját tapasztalataikat.

A csoportvezető maga is édesanya, aki legalább egy gyermekét sikeresen szoptatta. Tapasztalt vezetők mellett képzésben részesült a szoptatásról, a figyelmes hallgatásról és a csoportvezetésről. Szerepe sajátos, az egészségügyi dolgozók szerepkörét egészíti ki: ez az édesanyától édesanyának nyújtott támogatás.Főleg a szoptató anyaként szerzett tapasztalatai számítanak, inkább, mint az elméleti tudása (annak ellenére, hogy utóbbi a szervezet által összegyűjtött ismerethalmazon alapszik). A csoportvezető információt ad, nemcsak elméleti, de gyakorlati vonatkozásban is. Nem javasol, nem ír fel „receptet”. Egy édesanya kérdésére minden rendelkezésére álló információt átnyújt, elmondja, hogy számos édesanyánál ez és ez a megoldás vált be, hogy mások más megoldást találtak megfelelőnek, azt azonban soha nem fogja mondani: tedd ezt vagy azt!

Egy anya például azzal kapcsolatban telefonál, hogy egy hónap múlva vissza kell mennie dolgozni. Félmunkaidős tanárnői állása van. Két és fél hónapos lesz a kisbabája akkor. Azon gondolkodik, hogyan válassza el akkorra. A csoportvezető először elkezdi megválaszolni a kérdést az elválasztásra vonatkozóan. Később aztán megkérdezi, hogy azért tervezi-e az elválasztást, mert nem szeretne tovább szoptatni, vagy mert úgy gondolja, a munkába való visszatérés miatt nem is tehetné másként. Amennyiben az utóbbiról van szó, beszél a munka és a szoptatás összeegyeztetésének lehetőségeiről. Ekkor már az édesanyán áll, hogy az információk birtokában meghozza a döntését.

Egy felmérés eredményei

A LLL Franciaország négy éve egy felmérést indított el a csoportjaiban és különböző kiadványaiban, hogy megtudja, miért járnak az édesanyák a baba-mama csoportokba és mit visznek onnan magukkal. Íme néhány eredmény:
A csoportba járók 32 %-a információt keresett, ugyanennyien azért mentek el a csoporttalálkozókra, hogy más szoptató édesanyákkal találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek. A találkozókat rendszeresen látogatók 37 %-a információt keresett, 35 % tapasztalatot cserélni érkezett, 22 % támogatást várt, 20 % a barátnők kedvessége miatt járt a találkozókra és 12 % azért, hogy más édesanyáknak segítsen.

Írta: Claude Didierjean-Jouveau

Fordította: Vető Lilla

Megjelent a LLL Franciaország Allaiter Aujourd’hui (Szoptatás Ma) című magazinjának 41. számában, 1999-ben

témák: