A szoptatás még szennyezett világunkban is a legjobb választás

Schaumburg, Illinois (2003. augusztus) – A szoptatás továbbra is a legjobb a csecsemők táplálására, még akkor is, ha mostanában a figyelem középpontjában az a rengeteg vegyszer áll, ami bekerülhet az anya szervezetébe, állítja a La Leche Liga, a világ első számú szaktekintélye az önsegítő szoptatási csoportok létrehozásában.

Az emberi szervezetben található vegyszerek kimutatására leggyakrabban a vizeletet, a vért, a hajszálakat valamint az emberi tejet használják. A vizsgálat földrajzilag különböző területeken, a környezetben mérhető vegyszerek meghatározására szolgál. Bármilyen anyag, amit a rutin vizsgálatok során az anyatejben találnak, az adott területen élő emberek veszélyeztetettségét jelzi és semmi köze a szoptatáshoz.

Tudományos kutatások következetesen azt bizonyítják, hogy még egy ilyen sok vegyi anyaggal szennyezett világban is a szoptatás olyan előnyökkel jár, amik messze meghaladják az anyatejben található szennyező anyagok kockázatát. Sőt, éppen az anyatejben megtalálható antioxidánsok bizonyulnak nélkülözhetetlennek a mérgező környezeti hatások kockázatának csökkentésében. Manapság a tudományos érdeklődés középpontjában az esetlegesen mérgező anyagok környezetünkből való eltávolítása áll, miközben felismerik az anyatej valódi értékét, az egyetlen forrást, ami a csecsemők optimális táplálását biztosítja.

E téma tárgyalása nem teljes, ha nem mutatunk rá a tápszerek – amik duplán szennyezettek, egyrészt mert a már szennyezett környezetünk termékei, másrészt szennyeződhet a gyártás során – jól dokumentált hiányosságaira és egészségre ártalmas következményeire. Ráadásul az anyatej a tápszerekkel ellentétben nem terheli ökológiailag sem bolygónkat.

Az anyatejet nem lehet lemásolni. Az egy élő, állandóan változó folyadék, ami folyamatosan alkalmazkodik a növekvő csecsemő igényeihez. Szakmai kutatások bizonyítják, hogy a szoptatott csecsemők között szignifikánsan alacsonyabb a megbetegedések száma. Ráadásul tanulmányok igazolják a szoptatás jelentős immunológiai, fejlődési és táplálkozási előnyeit.

A La Leche Liga Nemzetközi Szoptatási Információs Központja gondozza a világ legnagyobb gyűjteményét az anyatejről és a szoptatásról megjelent tanulmányoknak. A La Leche Liga küldetése, hogy információt és támogatást nyújtson a szoptatni kívánó anyáknak azzal, hogy havonta találkozó csoportokat szervez, lehetővé teszi a telefonos konzultációt és az interneten keresztüli támogatást; oktatásokat szervez, könyveket és füzeteket ad ki a szoptatásról.

Tájékoztató a szennyező anyagokról és hatásuk minimalizálásáról

A vegyi anyagok rutin vizsgálata a vizeletben, vérben, hajban és az anyatejben azt mutatja, hogy a szennyező anyagok nemcsak ezekben a mintákban vannak jelen, hanem a vizsgált területen élők zsírsejtjeiben is. Jelenlétük tükrözi az adott közösségben fellelhető vegyi anyagokat. Ez arra ok, hogy eltávolítsuk a mérgező anyagokat a környezetünkből, de arra nem, hogy felhagyjunk a szoptatással.

Tulajdonképpen minden újszülött szervezete már világra jövetelekor ipari eredetű vegyszerekkel terhelt. Sőt, bizonyítékok mutatják, hogy a kisbabák sokkal sebezhetőbbek a vegyi anyagokkal szemben még az anyaméhben, mint születésük után.
Bár az anyatej néhány állandó szerves szennyezőanyag tartalma nagyobb, mint a tápszereké, a tápszer sem mentes a szennyeződésektől és sok más mellett magasabb nehézfém, fitoösztrogén és baktérium tartalommal hozható összefüggésbe. Számos jól dokumentált tanulmány mutatja be a tápszerrel való táplálás egészségügyi kockázatait, például életveszélyes gyártási hibák miatt. Anyatejet sosem fognak kivonni a forgalomból a gyártó hibája miatt.

Bizonyított, hogy az anyatej fajra jellemző optimális táplálékként, antioxidánsokat is tartalmazó gyulladás gátló hatóanyagaival segíti a csecsemőt az erősebb immunrendszer kialakításában, valamint a szennyező anyagok és patogének elleni védekezésben. Ami a szerves klórtartalmú vegyületeket illeti, egy nemrég megjelent tanulmány a Pediatrics című orvosi lapban azt mondja: „A hosszú távú szoptatás jótékony hatással van az idegrendszeri fejlődésre, így ellensúlyozva a szoptatással bejutó vegyszerek mérgező hatását.”

A WHO, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) és más jelentős egészségügyi szervezetek egyöntetűen hangsúlyozzák a szoptatás fontosságát a világ szennyezettsége ellenére. A szoptatás bizonyított előnyei közé tartozik az alábbi esetek ritkább előfordulása: inzulin függő cukorbetegség, egyes gyermekkori rákbetegségek, fertőző fül gyulladás, felső légúti fertőzések, elhízás és más egészségügyi problémák. Ráadásul a tanulmányok felvetik, hogy a szoptatásnak pozitív hatása lehet a verbális és az általános intelligencia fejlődésére.

Lehetetlen az összes vegyi anyag hatását csökkenteni. Azoknak azonban, akik szeretnének minél kevesebb vegyszerrel kapcsolatba kerülni a várandósság előtt, alatt és a szoptatás idején, a következő tanácsok a segítségükre lehetnek.

Tíz egyszerű dolog, amivel csökkenthetjük a vegyszerek mennyiségét szervezetünkben

  1. Kerüljük a dohányzást és az alkoholfogyasztást. Azok szerve-zetében, akik dohányoznak, illetve alkoholt fogyasztanak, a vegyszerek mennyisége magasabb.
  2. Legyünk elővigyázatosak olyan ház vagy épület megvásárlásakor, amelyet rovarirtóval kezeltek. A régebbi házak, lakások falai ólom tartalmú festékkel lehetnek festve.
  3. Együnk változatosan, fogyasszunk kevés állati eredetű zsiradékot, a húsokról távolítsuk el a zsírt, a szárnyasokról a bőrt. Magas zsírtartalmú tejtermékek kerülésével csökkenthetjük a zsírban oldódó szennyeződések okozta megterhelést.
  4. Fogyasszunk több gabonát, zöldséget és gyümölcsöt. Alaposan mossuk meg és hámozzuk meg a zöldségeket, gyümölcsöket, hogy elkerüljük a héjon található rovarirtó szer maradványait. Részesítsük előnyben a rovarirtó szerek és műtrágyák mellőzésével termesztett növényeket.
  5. Kerüljük az olyan vízben élő halak fogyasztását, amiket szennyezettnek nyilvánítottak a helyi egészségügyi hatóságok.
  6. Limitáljuk az olyan vegyszerek használatát, mint az oldószerek, nem víz alapú ragasztók, festékmaró szerek, körömlakk, benzin.
  7. A vegyileg tisztított ruhákat használat előtt 12-24 órán keresztül lehetőleg friss levegőn szellőztessük.
  8. Kerüljük az érintkezést a szemétégetőkből kikerült anyagokkal, tartósított, kezelt faanyaggal, vagy a szemétégetők közeléből származó terményekkel.
  9. Akik munkát vállalnak, igyekezzenek elkerülni a munkahelyen a vegyi anyagoknak való érintkezést, és keressenek olyan munkahelyet, ahol minden dolgozóra biztonsági előírások vonatkoznak, különösen várandós és szoptató anyákra.
  10. Biztassa a család többi tagját arra, hogy figyeljenek jobban oda az esetlegesen hazahozott vagy otthon használt vegyszerekre, mérgező anyagokra.

Forrás

HírLLLevél: 

témák: