Kosár

Konferencia jegyek ITT!

Események

okt
1
hét
10:00 Zuglói csoport @ Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
Zuglói csoport @ Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
okt 1 @ 10:00 – 12:00
Csoportvezető: Orsovai Szilvia  
okt
3
sze
09:25 Fóti csoport
Fóti csoport
okt 3 @ 09:25 – 10:25
Rákosi Dóra
okt
4
csü
10:00 Siklósi csoport @ PiheNő
Siklósi csoport @ PiheNő
okt 4 @ 10:00 – 12:00
Csoportvezető: Gudmon Erika július-augusztusban szünet

Kiadványok

FACEBOOK

Monthly Archives: június 2018

Orsovai Szilvi

Kedves Szilvi, mesélj magadról!

Budapest XVI. kerületében élünk a négy gyermekünkkel, 3 lánnyal, egy fiúval. Hárman már kamaszok, a legkisebb is 6 éves. Megélem most, milyen izgalmas a kamaszkor is, nemcsak  a kisgyermekes időszak, de a legkisebb gyermekemmel még van részem utóbbiban is. Fontos üzenete számomra a kamaszkornak, hogy még ekkor is fontos az együtt töltött idő, a kapcsolat építése, és a kölcsönös bizalom.

Férjem támogatását pedig nap mint megélem: mind gyereknevelésben és az önmagvalósításban, mind az életünk hétköznapjainak vitelében. Ő maga is lelkes laikus szoptatástámogató.

Hogyan alakult a ligás munkád? 

2016 januárjában lettem akkreditált tanácsadó, 4-5 év készülés után. Abban az évben vettem át a zuglói csoportot, amit a mai napig lelkesen vezetek, de részt veszek a telefonos és írásos segítségnyújtásban, az egyesület ügyeinek, szerepvállalásainak vitelében, a programok szervezésében.

Mivel foglalkoztál, foglalkozol a szoptatási tanácsadói munkád előtt, mellett? 

Az eredeti szakmám szociális munkás, szociálpolitikus, gyermekvédelemben, családsegítésben dolgoztam, ahol nehéz sorsú emberekkel, családokat támogattam abban, hogy a gyermekeiknek megfelelő körülményeket teremtsenek.

2018-ban elvégeztem az integrált szülő-csecsemő konzulensi képzést, amelyben érzelem- és viselkedésszabályozási, evési, alvási nehézségekkel küszködő gyerekek családjait segítem. Korábban is tartottam csoportokat, szülőknek és gyerekeknek egyaránt.

Mesélj a gyermekeid szoptatásáról!

Az első gyermekem születése előtt tudatosan készültem a szülésre és a szoptatásra, és mélyen hittem abban, hogy sikerülni fog. Ebben támogatott az édesanyám is, és édesapám második felesége, akinél magam is szemtanúja voltam a nálam 14 évvel fiatalabb öcsém szoptatásának.

Ennek ellenére igen meglepett és megviselt, hogy Csilla az első 3 hónapban folyamatosan mellen volt, és másképp nehezen volt megvigasztalható. Az erős szopási igénye abban is megnyilvánult, hogy két éves korában, amikor a testvérével várandós voltam, végig szopizott,  majd Száva születése után is még 9 hónapig. A tandem szoptatás szépségei és nehézségei mellett sokat segített ez nekem a mell túltelítődése megelőzésében, és a dackorszak szélsőségeinek mérséklésében.

Száva viszont 2 évesen elválasztódott, amikor a harmadik babám jelentkezett. Levente 2.5 éves koráig szopizott,  rám egy műtét várt, és akkor még nem tudtam, akár a műtét mellett is folytathattuk volna. Leventénél jelentkeztek már a mellgyulladások.

Zorkánál már nem gondoltam, hogy bármi meglepő tud történni. Aztán igen: az első héten mindkét mellemben mellgyulladást tapasztaltam, miközben a baba komolyan kisebesítette a melleimet. Utána is gyakran tért vissza tejcsatorna-elzáródás, ha pedig nem voltam résen, mellgyulladás lett belőle. Zorkánál értettem meg, hogy erős tejleadó reflex-szel rendelkezem, ezért fogadják el kevésbé komfortszopizáshoz a mellemet a gyerekek, és szopják inkább az ujjukat. Zorkánál már sikerült ezt a helyzetet némileg kezelnem, és 7-8 hónapos korában elhagyta az ujjszopást, és komfortszopizással is élt. Érdekes volt még megélnem, hogy a többiek után, akik évekig nem aludták át az éjszakát, Zorka 2-7 hónapos koráig 7-8 órát aludt mellettem (veszélyeztetve a tejcsatorna-elzáródást), majd akkor jöttek a gyakori éjszakai ébredések, másfél éves korában, amikor a többiek már keveset ébredtek, ő „belehúzott”.

Aztán őt 4 és fél éves koráig szoptattam, megélve az igazán hosszú szoptatást.

Hogyan kerültél kapcsolatba a La Leche Ligával? 

Első gyermekem szoptatása során rengeteget olvastam a szervezet cikkeit, írásait, kiadványait. Már akkor gondolkodtam, hogy jó lenne belevágni a tanácsadóvá válási folyamatba. De erre csak Zorka születése előtt szántam rá magam. Talán kellett hozzá az, hogy felnőjek ahhoz a feladathoz, hogy több gyerek mellett is tudok dolgozni. Korábban olyannyira elvitte minden energiámat a család, hogy nem tudtam többet vállalni.

Közben a mellgyulladások miatt többször kértem is tanácsadói segítséget, ami mindig nagyon megnyugtató és előrevivő volt.

Amikor megszületett az elhatározásom, hogy szeretnék tanácsadóvá válni, már éreztem, hogy a szociális területeken szerzett tudásom, kommunikációm a gyerekekkel való törődésben sokat csiszolódott, és jó lenne ezt a szoptatástámogatás területén is továbbkamatoztatni és fejleszteni.

Eddigi tanácsadói munkám során rengeteget tanultam az édesanyáktól, akik őszintén megosztották a történetüket, nehézségeiket, dilemmáikat, és ezt a tudást szeretném a hozzám fordulóknak továbbadni, tiszteletben tartva azt, hogy minden történet egyedi és egyedülálló. Hiszek abban, hogy az empatikus beszélgetésnek, az elfogadó légkörnek hatalmas ereje tud lenni, és lehetőséget ad arra, hogy meglássuk magunkat a segítő által „tartott” tükörben olyannak, amilyenek vagyunk, és ez segít a továbblépésben.

 

 

Kalmár Szandi

Szandi kislányávalKedves Szandi, mesélj magadról, a családodról!

Budapesten, abban a lakásban élek férjemmel és két lányommal (Lili 5 és fél éves, Sári 11 hónapos) ahová én is születtem 🙂

Mivel foglalkoztál mielőtt megszülettek a gyerekeitek?

Angoltanár voltam-vagyok. Felnőtteket tanítottam, főleg kihelyezett céges tanfolyamok keretében.

Nem hiányzik – e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Gyakorlatilag folyamatosan vannak tanítványaim, sokat olvasok angolul, úgyhogy megmaradt ez a része is az életemnek a sok más egyéb mellett, amit a gyerekek hoztak az életembe.

Mivel foglalkozol most a család és az önkéntes munkád mellett?

Babahordozási tanácsadó és oktató lettem néhány évvel ezelőtt és az Ölelés Babahordozó Egyesületben is tevékenykedem. Szakterületemmé vált továbbá a babák és nagyobb gyerekek alvása, és azon dolgozom, hogy minél több család kapjon ezeken a területeken is megfelelő információt és praktikus segítséget.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szoptatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segítséget?

Sok mellgyulladásom volt, és nagyon erős élmény bennem, hogy azt hittem, ez nem elég nagy baj ahhoz, hogy szoptatási tanácsadóhoz forduljak, azt hittem ez része a “csomagnak” és nem kértem szaksegítséget. Csak most tudom, hogy milyen jó lett volna, ha akkor felhívok valakit a Ligából.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek, hogy könnyebben beleéld magad más mamák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

A gyereknevelés szinte minden területén információ-hiánytól szenvedtem, és a sok kultúrális tévhit ellehetetlenítette, hogy azt tegyem, amit a szívem súg. Próbáltam órára szoptatni. Nem ment. Próbáltam egyedül altatni. Nem ment. Próbáltam egy vajaskenyeret megkenni. Nem ment. Éreztem, hogy a hiba nem az én vagy a mi készülékünkben van. Csak nem volt elég információm ahhoz, hogy változtassak, és lássam, hogy mennyi út van ezekben a nehéz helyzetekben. Hogy igenis lehet minden nyikkra mellre tenni egy babát, és nem kell belebolondulni a percek számolgatásába. Hogy valóban lehet együtt aludni, és nem kell holtfáradtan, de éberen fülelni, hogy vajon jól van-e a másik szobában. Hogy magamra köthetem a babám, és irány a konyha, és jöhet az a vajaskenyér. Hogy nyugodtan megszoptathatom bárhol, és nagyon nagy a szabadság. Nem kell lemondanom sem külföldi utazásról, sem síelésről vagy kávézásról a barátokkal. Ezt az utat bejárni, megtapasztalni hihetetlen élmény, és minden pillanatban velem van, amikor mamákkal beszélgetek.

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

2008-ban, az Első Nemzetközi Babahordozó Héten.

Mikor éreztél igazán igényt arra, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal? Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

Már akkor, rögtön. A rendezvényen Martinovichné Debulay Bianca volt az egyik meghívott vendég, Schneiderné Diószegi Eszter a másik. Tudtam, hogy itt a helyem! 🙂

Mikor akkreditáltak LLL szoptatási tanácsadóként?

2012 novemberében.

Működik/működött-e csoportod? Mik a terveid ezen a téren?

2 éve működik szoptatás támogató csoportom, nagyon szeretnék egy külön Ligás csoportot, remélem hamarosan beindul.

Wouters Krisztina

Kedves Kriszta, mesélj magadról, a családodról!

Jelenleg – immár második éve – Nagykovácsiban élek holland férjemmel és 2 kisfiunkkal: Dáviddal, aki 5 és fél éves és Lévivel, aki pedig néhány hete született.

Mivel foglalkoztál mielőtt megszülettek a gyerekeitek?

Magyar (magyar mint idegen nyelv specializációval) szakon végeztem a PTE-n, majd az egyetem után Hollandiába költöztem a férjemhez. Szerencsére sikerült kint megtalálni a lelkes, magyar nyelvet tanulni vágyó hollandokat, előbb privát úton, majd nyelviskolákban is, így tudtam nyelvtanárként dolgozni.

Nem hiányzik – e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Egyelőre nagyon élvezem, hogy újra kisbaba van a családunkban, a napokat szépen kitöltik a család és a ház körüli teendők.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szoptatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segítséget?

Dáviddal rögtön a szoptatási kapcsolatunk elején belefutottunk a lenőtt nyelv, azaz a nyelvfék problémába. Ugyan – szerintem, tapasztalatlan anyuka szerint – ügyesen szopizott, mégsem volt elég hatékony ahhoz, hogy beindítsa a tejtermelést. A megfelelő mennyiségű tej hiányától hamar besárgult és egyre csak fogyott. Én pedig szinte elvakultan nem akartam pótlást adni neki, hiszen én szoptatni akartam a babát. Mivel akkor még Hollandiában éltünk, a szülésznőm (ott az ő feladatuk a baba és mama állapotának ellenőrzése az első hetekben), aki egyben IBCLC végzettséggel is rendelkezett, nyitotta fel a szememet: a tejtermelés beindítása egy dolog, a baba táplálása pedig egy másik. Optimális esetben ez egymásra hatva és egyszerre történik, ám ha nem, a kicsinek addig is ennie kell valamit, amíg a tejcsi el nem indul. Így kisfiam az első néhány napban tápszeres pótlást kapott, hogy erőre kapjon, én pedig éjjel-nappal a mellszívóval (is) próbáltam motiválni a testemet a tejtermelésre. A nyelvfékről pedig annyit mondott, hogy a protokoll szerint nem szükséges átvágni, hiszen később még nő a nyelv és így magától megnyúlik…
Mi az interneten egészen másféle (szak)véleményeket is találtunk, amit pedig a nyelvelsajátításról az egyetemen tanultam, az szintén ellentétes volt ezzel. Aztán szerencsére a karácsonyi szünet ellenére is találtunk egy olyan gyermekorvost, aki felcsippentette a nyelvféket a baba életének 8. napján. A 12. napon már egyáltalán nem volt szükségünk pótlásra, olyan ügyesen szopizott, ma pedig tisztán ejti azokat a hangzókat is, amelyekhez a nyelvet a szájpadláshoz kell nyomni.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek, hogy könnyebben beleéld magad más mamák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Ez a fajta megtapasztalás az életemben előbb bekövetkezett, mint az első gyerekünk születése. A vegyes házasság nagyon jó tanítómesterem/tanítómesterünk, hiszen nap mint nap szembesültünk az eltérő kultúrából, nyelvből, szokásrendszerből adódó konfliktushelyzetekkel, amikor egyikünk „meg nem értettnek” érzi magát. Hamar kialakult és megszilárdult bennünk az „ő most vajon hogyan érzi magát” attitűd, amely számomra mind a saját gyerekeink nevelésében, mind a csoportvezetésben nélkülözhetetlen eszközzé vált.
Persze mi is átéltük néhányszor azt is, amikor egészségügyi dolgozók vagy akár a család részéről is betonfalakba ütköztünk és nem értettük, hogy miért… Emlékezetes miértjeinkből néhány: Miért kell egy kéthetes csecsemőt meztelenül várakoztatni 10 percet? Miért kéne egy másfél évest egyedül hagyni az orvossal? Miért tudja mindenki jobban, hogy mire van az ÉN babámnak szüksége? Miért aggódnak és sajnálkoznak a nagyszülők, hogy „szegény gyerek”, ha meglátják hordozókendőben aludni? Stb stb stb…

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

2006 nyara körül, az első várandósságom alatt hallottam először a létezéséről.

Mikor éreztél igazán igényt arra, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal?

Amikor Dávid 1 éves körül volt, eldöntöttem, hogy a szülés körüli segítő munka sokkal közelebb áll a szívemhez, mint a nyelvtanítás, így beiratkoztam egy szülésfelkészítő-trénerképzőre (Samen Bevallen, itthon Együtt Szülők néven próbálom meghonosítani) és babamasszázs-oktató képzőre is. Ezek a tanfolyamok természetesen nem – ahogy számomra a Liga sem – arról szólnak, hogy a saját tapasztalataimat osszam meg a mamákkal, hanem az ő saját élményeikről, félelemeikről, amelyek feldolgozásához, „helyretételéhez”, megoldásához, a felkészüléshez stb én a biztos ismereti hátteret próbálom nyújtani. A Liga konkrétan csak később került a terveimbe…

Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

A szülésfelkészítő és babamasszázs-oktatói tanulmányaim befejezése után még mindig hiányérzetem volt, szerettem volna a csomagot „kikerekíteni” alaposabb szoptatási ismeretekkel is. Mivel ekkor már nemzetközi szervezetnél szerettem volna akkreditáltatni magamat, csak a Liga jöhetett számításba.

Mikor akkreditáltak LLL szoptatási tanácsadóként?

2011 novemberében, szóval még a „fenekemen van a tojáshéj”.

Működik/működött-e csoportod? Mik a terveid ezen a téren?

Lévi születése előtt két csoportot is indítottam, egyet Nagykovácsiban, egyet pedig a XII. kerületben. Sajnos még csak kisebb létszámmal működnek (4-5 biztos résztvevő mindkét helyen), remélem, hogy a jövőben sikerül több mamát is „becsábítanunk”.

Rákosi Dóra

Dora Rakosi fényképe.Kedves Dóra, mesélj magadról, a családodról!

Rákosi Dóra vagyok, 40 éves, Fóton lakunk hatan: Luca 8 éves, Soma 5,5 éves , Bojta 3,5 éves, Rozi 8 hónapos. Férjem egy építőipari programokat forgalmazó cégnél dolgozik. Néhány éve költöztünk ide a belvárosból, most egy tó közelében lakunk, szemben egy kis hegy, még mindig olyan érzés itt lakni, mintha nyaralnánk.

Mivel foglalkoztál mielőtt megszülettek a gyerekeitek?

Gyógytornászként dolgoztam kórházban, főleg sportolókkal, a műtét utáni rehabilitációjukban is segítettem őket.

Nem hiányzik – e az otthontól távoli munka, a munkahelyed, a hivatásod?

Nem hiányzik, nagyon jól érzem magam itthon a gyerekekkel. Születésük előtt nem tudtam elképzelni, hogy munka nélkül is remekül érezzem magam – Lucával 3 hónapos korától dolgozni akartam pár órát a kórházban – de most nagyon jó, hogy együtt lehetünk egész nap.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szoptatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segítséget?

Lucával az első hetekben voltak gyarapodási gondok – a védőnő tápszert javasolt a próbaszopás után – Ibolyára találtam rá az interneten, ellátogatott hozzánk és segített – például, hogy a cumit hagyjuk el és bármikor nyugodtan tegyem mellre Lucát, ne várjak 2 órát szopik közt. Látványos volt, hogy már egy hét múlva jelentős eredménye volt a korlátozás nélküli szopiknak, ami a számokat illeti. Mi pedig sokkal nyugodtabbak lettünk.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek majd, hogy könnyebben beleéld magad más anyák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Az érdekes, mennyire mások a testvérek, máshogy szopiznak, más ritmusban, máshogy gyarapodnak, …. Luca sokszor szopizott, bármikor elfogadta , Soma és Bojta az elején csak „enni „ szerettek, cummogni nem nagyon, sőt Bojta el sem aludt cicin, ami meglepetés volt. Rozi pedig csak függőlegesben aludt az első hónapban-éjjel is.
Aztán az éjjeli elalvás-alvás – illetve nemalvás – témában is nagyon megértő tudok lenni, Bojta elég felületesen alszik éjjel is. A nagyobbak nem keltek ennyiszer és nem maradtak ébren. A tehéntej-és tojásdiéta jelentősen javított a helyzeten.
Legújabb tapasztalatom pedig a tandemszopival kapcsolatos, hogyan találjunk mindenki számára kényelmes helyzetet.

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

Már a barátnőmtől kaptam füzeteket a szülés előtt, elolvastam, oda-vissza, aztán Lucával otthon megint többször. Mikor Iboly kijött és segített, akkor éreztem, hogy milyen sokat számít a személyes segítség.

Mikor érezted igazán azt, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal? Miután viszonylag egyszerű és gyors sikerélményünk volt, ekkor gondoltam, hogy ha ez ilyen egyszerű és közben jó érzés, másokkal is megosztanám ezt.

Mikor gondoltál arra, hogy csoportvezető legyél?

Bianca csoportjába is elkezdtünk járni, nagyon jó hangulatú találkozókon vettünk részt, mindig jól feltöltekeztem a következő hetekre. Végül Soma születése előtt kezdtem el a képzést. 2007-ben akkreditáltak.

Tervezed, hogy baba-mama csoportot indítasz?

Családias csoporttalálkozókat tartunk itt Fóton, jó időben a kertben beszélgetünk, a gyerekek nagy örömére.

Milyen jókívánságod van az LLL Magyarország Egyesületnek a születésnapjára?

Azt kívánom, hogy minél több édesanya hallgasson az ösztöneire, bízzon magában és a döntéseiben.

Schneiderné Diószegi Eszter

Schneiderné Diószegi Eszter fényképeKedves Eszter, mesélj magadról, a családodról!

Férjemmel és négy gyermekünkkel Budapesten élünk. A nagyfiam 1997-ben született, őt követte egy kislány 2000-ben, aztán még két kisfiú 2002-ben és 2004-ben. Férjem gyógyszerész, szintén a szoptatás lelkes támogatója.

Mivel foglalkoztál mielőtt megszülettek a gyerekeitek?

Férjemmel még mindketten egyetemisták voltunk, amikor első gyermekünk született. Ráadásul kollégiumban laktunk, ami első hallásra furcsa lehet, de nekem nagyon jól esett megtapasztalni a többi kollégista anya támogatását a gyermekágyas időszakban (a SOTE családos kollégiuma volt a lakóhelyünk).

Mivel foglalkozol most a család és az önkéntes munkád mellett?

Pszichológusként végeztem, a kislányunk volt csecsemő, amikor diplomáztam. Ahogy nőttek a gyerekek, úgy tudtam egyre több munkát vállalni, jó volt megélni, hogy a család, a gyerekek igényeihez igazodva tágul egyre inkább a mozgásterem. Amikor a negyedik gyerekünket vártam, nemzetközi laktációs szaktanácsadói vizsgát tettem, vagyis a hivatásom és az önkéntes munkám nagyon hasonló. Most is fontosnak tartom, hogy a gyerekeimet délben hazavárom az iskola után, hogy próbálom úgy szervezni a munkámat, hogy inkább a délelőtti órákra essen. A nagyfiam mellett már látom, hogy olyan rövid az az időszak, amikor még minket igényelnek elsősorban a gyerekek, és hálás vagyok a sorsnak azért, hogy megadatott, hogy ekkor mellettük lehessek.

Voltak esetleg olyan nehézségeid a szoptatással kapcsolatban, amire nem, vagy nehezen kaptál segítséget?

Az első babámat egy olyan kórházban szültem, ahol még a régi, konzervatív nézetek uralkodtak (pótlás az első napokban cukros vízzel és tápszerrel, bár elvileg rooming-in volt, de háromóránkénti szoptatást javasoltak, bimbóvédőt adtak), így szinte minden „hibát” elkövettem, ami a szoptatást alááshatja (időre szoptatás, teáztatás, bimbóvédő, cumihasználat). Amikor a kisfiam 3 hónaposan nem gyarapodott, akkor megkaptam az obligát tápszerreceptet a gyermekorvostól, illetve a hozzátáplálás megkezdését javasolták. Én mindenképp szoptatni szerettem volna a babámat, de senki sem tudta megmondani, hogy ennek mi is lenne az útja, saját kútfőből kellett kikínlódnom, hogy mi is az, ami működik. Végül 8 hónapos körüli volt a babám, amikor azt mondhatom, hogy tényleg igény szerinti szoptatásra tudtunk átállni, de azt éreztem, hogy egyedül küszködöm a szoptatás fenntartása mellett.

Bizonyára sok olyan tapasztalatot szereztél a gyerekeiddel, amik segítenek, hogy könnyebben beleéld magad más mamák helyzetébe. Mesélnél nekünk néhányat?

Azt hiszem, talán a legmarkánsabb a cumizavar átélése volt az első babámmal a cumi, cumisüveg, bimbóvédő miatt, amikor 3 hónaposan sírva utasította el a mellemet. Persze nem tudtam, hogy cumizavarról van szó, azt gondoltam, hogy kevés a tejem. Az én kezdő anyuka fejemben minden jel erre utalt.
Aztán a második és harmadik gyermekemmel megélhettem a várandósság alatti szoptatás és a tandemszoptatás kalandjait, örömeit és nehézségeit is.
A negyedik babám nyugtalan, sírós, nagyigényű csecsemő volt (akárcsak a nagyfiam annak idején, csak őt nagyon máshogy gondoztam még), sokáig és sokszor ébredt éjszaka, vagyis úgy érzem, jól bele tudok helyezkedni a fáradt, elcsigázott édesanyák lelkivilágába.

Mikor találkoztál először a La Leche Ligával?

Amikor megszületett a lányom, akkor a nagyfiammal való tapasztalataim alapján azt mondtam, hogy most a siker érdekében MINDENT másképp fogok csinálni, mint az első babámmal. Nem volt tea, bimbóvédő, cumi, akkor szoptattam, amikor megnyikkant, kendőben hordoztam, és láss csodát, működött a dolog. Ebben az időben írtam a szakdolgozatomat az egyetemen, és amikor már nagyon elegem volt a témámból, akkor babás oldalakat olvasgattam az interneten. Így találtam rá a La Leche Liga oldalára, és teljesen lenyűgözött, hogy vannak még olyan emberek rajtam kívül, akik pontosan azt gondolják a babáról, a szoptatásról, mint én! Maradéktalanul azonosulni tudtam a filozófiával!
Ráadásul sokat segített az LLL oldala és az ott található információ abban is, hogy bele merjek vágni a várandósság alatti szoptatásba.

Mikor éreztél igazán igényt arra, hogy megoszd a tapasztalataidat más édesanyákkal?

Tulajdonképpen már amikor a harmadik gyerekemet vártam, akkor megfogalmazódott bennem, hogy lám, milyen sokat jelent, ha az anyukáknak hozzáférésük van a megfelelő információkhoz, hiszen a saját bőrömön is ezt tapasztaltam. Szerettem volna én is továbbadni ezt a támogatást. A harmadik babámmal kezdtem LLL csoportba járni, és ekkorra érlelődött meg bennem a vágy, hogy én is LLL szoptatási tanácsadó legyek.

Mikor akkreditáltak LLL szoptatási tanácsadóként?

2006-ban akkreditáltak.

Működik/működött-e csoportod? Mik a terveid ezen a téren?

Igen, már 2005 óta kezdtem szoptatástámogató csoportot vezetni a lakótelepen, ahol lakunk, ami 2006 óta LLL csoportként működik. Nagyon szeretem a csoportvezetést, hónapról hónapra találkozni az édesanyákkal, látni, hogyan fejlődnek a babák, és hogyan alakulnak maguk az édesanyák is. Jó érzés megtapasztalni, ahogy a régebb óta járó édesanyák az újonnan jötteket fogadják, ahogy segítenek nekik.

Milyen ajándéknak örülne leginkább a 20 éves LLL Magyarország Egyesület a születésnapján?

Ó, én azt hiszem, az lenne a legszebb ajándék, ha sokan eljönnének a jubileumi ünnepségre, és sokan átélnék, hogy mit jelent az a támogatás, amit az LLL nyújt az édesanyák számára.